Minden a régi lesz.

A sulikezdés előtti hétvégét vásárlással töltöttétek. Fontosabb berendezési tárgyakat és otthonos kiegészítőket vettetek. Nagyon sok mindent te választhattál ki, mert apukád azt szerette volna, ha jól érzed magad az új házban. Sőt egy laptoppal is meglepett, mert a számítógépet otthagytad Vikinek.

Eljött a hétfő reggel. 9-re mentél évnyitóra. Mikor kiléptél az udvarra nem az fogadott, amire számítottál. Azok, aki eddig észre sem vették a létezésed, most rád köszöntek és megkérdezték, hogy vagy. Mások csak sugdolózni kezdték a hátad mögött, hogy „ő az!”, mikor elmentél mellettük. Először nem értetted, miért ismer és kedvel hirtelen mindenki. Aztán Viki jött oda felvilágosítani.

-        Na szia. Az egész suli rólad beszél. Már mindenki látta a klippet és az interjúdat, meg az újságokat, amiben vagy.

-        Miért is olyan jó ez nekem? – kérdezted, mert úgy tűnt Viki nagyon örül ennek.

-        Te vagy a legnépszerűbb lány a suliban.

-        Fantasztikus, de inkább hagyjuk ezt.

-        Hát jó. Én most megkeresem Tomit. Osztálytársak lettünk.

-        Ja tényleg, lebukott hozzád.

-        És ez pont jól jött. Na később beszélünk.

Az évnyitó alatt végig hallottad, ahogy az emberek rólad beszélnek. Egyáltalán nem zavartatták magukat. Sőt egy elsős lány még oda is jött és közölte, hogy jobban tennéd, ha leszállnál Billről, mert ő csakis az övé lehet. Te ezen csak mosolyogtál, és azt mondtad rendben.

Ezután még 3 osztályfőnöki órát is végig kellett ülnöd. Az ofőd észrevette, hogy téged nagyon is zavar a hirtelen jött „népszerűség”.

-        Kedves osztály! Úgy gondolom, van valami, amit meg kéne beszélnünk. Mindenki tudja, látta, hallotta, hogy a mi …(neved)-ünknek hogy telt a nyara. Szerintem lehetnétek tekintettel rá, és talán kevesebbet beszélhetnétek a háta mögött. Ha valakinek esetleg mondanivalója van, vagy kérdezne valamit, az tegye meg most, és utána folytathatnánk a fontosabb megbeszélni valóinkat.

-        Én mondanék valamit, tanárnő. – álltál fel.

-        Rendben, mond csak.

-        Az elmúlt három évben akadt, aki néha hozzám szólt, és akadt olyan is, aki a nevemet sem tudta. Nem örültem ennek, de megszoktam és jó ez így. Arra kérnélek benneteket, hogy maradjunk is ennyiben. Nincs szükségem kétszínű, érdekemberekre magam körül. Köszönöm, hogy megértetek.

-        Milyen beképzelt lettél. – valaki.

-        Lefeküdtél Billel? – más.

-        Nem lettem beképzelt. Nem is tudod, milyen voltam az előtt. Ahhoz pedig, hogy mi volt, van, vagy lesz Bill és én köztem, senkinek semmi köze! – kimentél a teremből, egyenesen haza. Apud még a munkahelyén volt, így elővettél egy szakácskönyvet és kinéztél belőle egy receptet ebédre. Mire elkészültél, apud is hazaért.

-        Szia, kicsim.

-        Pont kész az ebéd. Remélem jó lett.

-        Az illata alapján az lesz.

-        Moss kezet, addig megterítek.

-        Olyan vagy, mint anyád. – nevetett.

-        Ha nem lennék veled, piszkos kézzel ennéd a mirelit kaját.

Leültetek enni.

-        Hívott az osztályfőnököd. Azt mondta, felálltál és csak úgy kimentél a teremből.

-        Amint bementem a suliba, mindenki rólam beszélt. Mindenki velem akart társalogni, hirtelen mindenkit én érdekeltem.

-        Mondta, hogy mi volt az órán.

-        Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz ez az utolsó év.

-        Majd lenyugszanak. Megemésztik, hogy az én nagylányom híres, aztán találnak más elfoglaltságot.

-        Igen, de mi van, ha lesz még interjúm, vagy Billék említenek meg. A klippet meg egyfolytában játszák a zenecsatornák.

-        Erre előbb kellett volna gondolnod.

-        Tudom. De akkor ez eszembe se jutott.

-        Mit szeretnél? Átmennél másik suliba?

-        Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Ott ugyanaz lenne, mint itt.

-        Akkor el kell viselned.

-        Nem lesz egyszerű, de ez van. Na milyen a kaja?

-        Egész jó lett, ahhoz képest, hogy először csináltad.

-        Köszi.

A következő pár hét szinte ugyanígy telt. A suli kész rémálom volt. Bill egyre kevesebbet ért rá veled beszélni és furcsa indokokat talált ki. Nagyon hiányzott neked, de tudtad, hogy valami nincs rendben. Mikor rákérdeztél csak terelte a válaszadást különféle ürügyekkel.

Egyik pénteken Viki átjött, mert nálatok töltötte a hétvégét. Bejött, bepakolta a szobájába a cuccait és már ment is át hozzád.

-        Képzeld, mit olvastam.

-        Na, mit?

-        A német Bravoban van egy cikk a Tokio Hotellel.

-        És mit írnak?

-        Párkapcsolatokról kérdezték a fiúkat. Tom nyomja itt a szokásos csajozós dumáit, Georg is. Blabla. Aztán itt is van. Idézem.

„ – Bill, neked van barátnőd? – riporter.

- Sajnos jelenleg nincs.

- Nincs időd rá?

- Időm az lenne.

- Ezt hogy érted?

- Tetszik egy lány, de csak barátok vagyunk.

- Bill Kaulitznak tetszik egy lány, és nem tudja elcsábítani? – riporter gúnyosan.

- Leszállhatnánk erről a témáról?

Az interjú végéig Bill ingerült volt és további kérdéseimre csak a három másik srác volt hajlandó válaszolni. „

-        Mit szólsz?

-        Nekem ezt nem is mesélte.

-        Persze, mert te vagy az a lány.

-        Ez megmagyarázná, hogy miért hív egyre kevesebbet és miért mond zavaros kifogásokat.

-        Te tetszel neki. Gondolom azt hitte, a német Bravo nem jut majd el idáig.

-        Most mit csináljak. Tetszik Bill, de nem akarok vele járni. Tom miatt pláne. Kezdek kiszeretni belőle, és talán kész vagyok egy új kapcsolatra, de Bill mégiscsak Tom ikertestvére.

-        Meg kéne beszélned ezt vele.

-        És ha így vége lesz a barátságunknak?

-        Akkor nem is volt igazi barátság sosem.

-        Felhívom.

-        Rendben, gyere át, ha végeztél.

Viki kiment, te pedig tárcsáztad Bill számát.

-        Igen?

-        Szia, én vagyok.

-        Szia, figyelj, most nem igazán alkalmas.

-        Ne rázz le megint.

-        Nem rázlak, csak nem érek rá.

-        Akkor felhívom Gustavot, megkérdezem, miért nem érsz rá. Ne kamuzz! Beszélnünk kéne valamiről.

-        Miről?

-        Olvastam egy bizonyos cikket egy bizonyos német újságban.

-        Melyiket?

-        Amiben, azt mondod, tetszik egy lány, de csak barátok vagytok.

-        Az nem jelenhetett volna meg. Már kártérítést is követeltünk Friedrichel, mert az interjú után megtiltottam a riporternek és a szerkesztőnek, hogy bekerüljön az újságba, amit mondtam.

-        Nem az a lényeg szerintem, hogy megjelent.

-        Hanem amit mondtam, ugye?

-        Igen. Ki az a lány? És én miért nem tudok erről? És miért rázol le az utóbbi pár hétben, különböző gagyi kifogásokkal?

-        Te vagy az. – vágta rá teljes nyugalommal.

-        Én?

-        Igen. Tudom, hogy megbeszéltük, barátok vagyunk, de attól nekem nem múlt el a vonzalmam irántad. Azért beszélünk egyre kevesebbet, mert félek, hogy beléd szeretek.

-        Nem tudunk barátok maradni?

-        Én szeretnék.

-        Bill nagyon tetszel, és szeretlek is, de mint barátot.

-        Tudom. Én is, csak az utóbbi időben szinte csak egymással foglalkozunk, órákat beszélgetünk, mintha már járnánk is. És ez egy kicsit megijesztett. Nem tudom, mit érzek irántad pontosan.

-        Szerintem ne beszéljünk egy ideig.

-        Tessék?

-        Jól hallottad. Az lenne a legjobb, ha egy darabig nem hívnál és én sem foglak. Nem jó ez így.

-        Nem akarlak elveszíteni.

-        Én sem téged, de így mindkettőnknek rosszabb lenne.

-        De…

-        Sajnálom Bill. Nagyon szeretlek. – mondtad és letetted.

Átmentél Vikihez.

-        Tényleg én vagyok az.

-        Ezt már mikor mondtam neked?

-        Basszus. Ez így baromira nem jó. Tommal nem tartjuk a kapcsolatot, Georg néha ír pár sort, Gustav a barátnője miatt alig hív és most Billnek megmondtam, hogy ne hívjon egy jó ideig.

-        Úgyis halványította volna a barátságot a távolság közted és köztük.

-        Azt hittem nem történik ez meg. Most minden megint a régi lesz.

-        Meglátod, jobb ez így.

Kezdem unni, hogy minden rosszra az a válasz, hogy jobb ez így. Mindenbe mindig beletörődni, mindent elfogadni. – feküdtél hanyatt az ágyán.