|
36. rész
Először a szobádban.
Magadra zártad a szobád ajtaját. Viki kopogtatott.
- Engedj be.
- Hagyj békén! Játszd a megértő nagylányt!
- Ne csináld már. Beszéljünk.
- Nem! Mondtam, hagyj békén!
- Később visszajövök. – mondta és visszament anyudékhoz.
- Nem akar velem sem beszélni.
- Szerintem hagyjuk egy kicsit. Holnap reggel megpróbálok beszélni vele. – apud.
Mindannyian lefeküdtek aludni. Reggel felkeltél és lementél a konyhába teát csinálni. Ott volt anyukád, de nem szóltál hozzá.
- Szia, kicsim. – köszönt apukád, de neki sem köszöntél. Megcsináltad a teádat, és leültél a tévé elé. Viki is lejött.
- Jó reggelt. Na mivan, nem beszélsz velem? – szólt hozzád, miután neki sem köszöntél. Te felálltál, felmentél a szobádba, majd öt perc múlva felöltözve lejöttél.
- Elmentem, majd jövök. – mondtad és becsaptad magad mögött az ajtót.
- Most meg hova ment? – nézett anyukád tanácstalanul Vikire.
- Gondolom a parkba. Mindig ott van, ha nem itthon. Utána menjek?
- Nem, majd én elintézem. – mondta apud és felment a szobádba.
Tényleg a parkba mentél. Leültél a kedvenc fád alá és csak dobáltad a kavicsokat a tóba. Sötétedésig itt ültél és gondolkodtál. Eszedbe jutott, amit Bill mondott a szülei válásáról, de nem nyugtatott meg. Úgy érezted, magadra maradtál a problémáddal.
- Mondtad, hogy ez a kedvenc helyed, de nem gondoltam, hogy ennyire klassz. – mondta egy hang a hátad mögött.
- Bill? – kérdezted, de nem fordultál meg, nem hitted, hogy ő az.
- Ki más?
- Bill! – álltál fel és a nyakába borultál. – Mit keresel itt? Hogy jöttél, mikor, miért?
- Apukád hívott fel reggel, hogy szerinte szükséged van rám. Én a legközelebbi járattal iderepültem, és most itt vagyok. Ja, és kaját is hoztam. – mutatta a kezében lévő zacskót.
- Mit hoztál?
- Hamburger, sült krumpli, kóla. – mondta és leültetek.
- Egész nap nem ettem semmit. Itt ülök reggel óta és egyszercsak besötétedett.
- Gondoltam, ezért hoztam. Egyél.
- És apu hívott fel?
- Igen. Otthon hagytad a telefonod. Ő pedig kikereste a számom és felhívott. Mondta, hogy eljöttél otthonról. Tudta, hogy ide, de úgy gondolta jó, ha én idejövök.
- Tényleg az. Köszönöm.
- Ugyan. Szükséged van rám. Te is ezt tennéd. Na mond el, mit érzel.
- Csalódtam, úgy érzem, becsaptak. Nem akarom, hogy apu elmenjen. Annyira szeretem.
- Jót akarnak neked. Az hogy ők már nem akarnak együtt élni, nem jelenti azt, hogy nem szeretnek téged.
- De minden meg fog változni. Utálom a változásokat.
- Szinte semmi nem változik. Ugyanúgy szeretnek majd, sőt talán még jobban. Apud nem költözik messze, mondta. Bármikor meglátogathatod majd.
- Anyura vagyok igazából mérges. Hogy tehette ezt?
- Nem tehet arról, hogy beleszeretett valakibe. Te is tudod milyen a szerelem, sőt olyannal, akivel nem lehetsz együtt. Meg kéne értened őt.
- Nehéz.
- Tudom, de sajnos nincs más választásod. Azzal, hogy nem beszélsz velük és kerülöd őket, csak megnehezíted a dolgot. Tudod, hogy nem a levegőbe beszélek, anyuékkal mi is végigcsináltuk ezt. És most már teljesen normális, hogy apu nem velünk lakik. Sőt, anyunak új férje is van.
- Örülök, hogy eljöttél.
- Én is. Mondok mégjobbat. Nálatok alszom.
- Hogy hol?
- Voltam nálatok mielőtt idejöttem. Anyukád megkért maradjak éjszakára, és ha akarok, ott is aludhatok. Aggódnak érted.
- Milyen jó, hogy párhetente van valami, ami miatt találkozunk. – mosolyogtad el magad.
- Örülök, hogy mosolyogsz.
- Jó lenne, ha közelebb laknál.
- Igen. Jó lenne több időt tölteni veled. De gyere, menjünk most haza. Anyukádék aggódnak. Aztán dumálhatunk egész éjszaka.
- Rendben. Menjünk.
Hazamentetek.
- Na végre, kincsem. – ölelt meg apud.
- Sziasztok.
- Szia, kicsim. – jött oda kicsit félve anyud.
- Szia anyu. Figyelj, bocs, hogy olyan hülyén viselkedtem. Ne haragudj, hogy azt mondtam, utállak. Mérges vagyok, és nem örülök, hogy ez van, de az anyukám vagy és szeretlek.
- Köszönöm, kicsim. – átölelt és adott egy nagy puszit.
- Kösz, Bill.
- Igazán nincs mit. Én köszönöm, hogy engem hívott uram.
- Tegezz nyugodtan.
- És engem is, fiam. Örülök, hogy megismertelek. – nyújtott kezet anyukád neki.
- Kértek vacsorát?
- Most ettem, Bill vett nekem vacsit.
- Én sem vagyok éhes, köszönöm szépen.
- Inkább felmegyünk a szobámba.
- Oké, de Bill a másik szobában alszik, és ha valamire szükségetek van, szóljatok.
- Jól van anyu.
Felmentetek a szobádba.
- Na, most vagyok először itt.
- Én még nem voltam nálad. Pedig kíváncsi vagyok, milyen lehet a szobád.
- A tied nagyon szép. Ezek a rajzaid? – nézegette a faladat.
- Igen. Néha rajzolok. Ami nagyon tetszik, azt kirakom ide.
- Ez itt? – mutatott az egyik képre.
- Igen, a móló. Azt ott, pedig te vagy. Erről a képről mindig te jutsz eszembe, így rárajzoltam, ahogy ülsz a padon.
- De aranyos vagy. Ezek a te cd-id?
- Igen.
- Látom a hifiben, a mi cd-nk van.
- Néha meghallgatom.
- Persze! Mindig ezt hallgatod, valld be. – nevetett.
- Te kis beképzelt. Egyébként elég sokat hallgatom, ha így jobb.
- És kiraktad a fotókat is, amiket első alkalommal csináltattunk?
- Igen. Mind itt vagytok a falamon. Na de inkább ülj le ide az ágyamra és mesélj, milyen Gustav barátnője.
- Bernadett? Aranyos csaj, 19 éves, nemrég költözött Gustavék szomszédjába. Szép lány, csak kicsit fura. Van egy testvére is Angela, aki pedig… - nem fejezte be.
- Tetszik Tomnak ugye?
- Igen.
- Nem zavar. Tényleg.
- Biztos?
- Persze. Nem tudok mit tenni. Azon a hétvégén rájöttem, hogy a mi szerelmünk inkább testi vonzódás, mintsem lelki kötődés. Nem is nagyon ismerem őt valójában. És igazából nincs is időm rá gondolni. Sokat vagyok Vikiékkel és jól érzem magam.
- Na, jó ezt hallani. Kicsit féltünk Gustavval, hogy nem úgy fog elsülni a dolog, mint ahogy azt megbeszéltétek.
- Először én is. De jobb így.
- Akkor beszéljünk is másról.
- Igen. Mikor lesz valami barátnőd neked is?
- Nekem? Nem hinném, hogy lesz egy jó ideig.
- Miért? Nem vagy magányos?
- Az hogy miért, az legyen az én gondom. Magányos, pedig nem vagyok, mert vagy nekem te. Kétnaponta beszélünk, és nekem ez tökéletesen megfelel. Unatkozni nincs is időm, annyi dolgunk van.
- Értem.
- És mikor kezdődik a suli?
- Egy hét múlva. Nagyon nem várom.
- Már csak egy év. Kitartás.
- Hát valahogy elleszek, ha eddig is elvoltam. Meg sokat kell majd tanulnom is. Az majd lefoglal.
- El is felejtettem, reggel beszéltem Nickel. Azt mondta, hogy szóljak neked, ha színész suliba akarsz menni, ő szívesen beajánl valahova.
- Rendes tőle. De az még arrébb van. Még egy év.
- Igen, de jó előre eldönteni az ilyet.
- Igazából a forgatás miatt gondoltam, hogy színészkedni szeretnék. Nagyon megtetszett a dolog.
- Nagyon jó is voltál. Első forgatásod volt és fantasztikusan játszottál.
- Ne felejtsd el, hogy nem nagyon kellett játszanom.
- Ezt hogy érted?
- Tudod jól hogy értem. Amit meg kellett játszanom, az csak a sírás volt. A többi az magától is jött volna.
- Ezzel én is így voltam.
- És mikor kell hazamenned? – terelted a témát.
- Reggel 9-kor. Egykor interjúnk lesz a Bravo-val.
- Szerinted mikor találkozunk legközelebb?
- Nem tudom, de remélem minél előbb.
- És szerinted meddig tart ki ez a barátság kettőnk közt?
- Ha életben tartjuk, bármeddig. Ne aggódj amiatt, hogy nem tudunk találkozni párhetente.
- Csak sokszor olyan jó lenne, ha csak átugranék a szomszédba és ott lennél.
- Nagyon jó lenne. Talán majd egyszer. De most feküdjünk le aludni. Nagyon korán kell kelnem.
- Aludj itt velem.
- De anyud azt mondta, hogy nem lehet.
- Nem számít mit mondott. Maradj itt. Szeretném.
- Rendben.
Hoztál neki egy saját párnát és saját takarót, aztán lefeküdtetek egymás mellé.
- Jóéjt. – adott egy puszit az arcodra Bill.
- Neked is. És köszönöm, hogy megint itt voltál nekem.
- Semmit sem tettem volna szívesebben.
Lehunytad a szemed és elaludtál.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
