10. rész
-Hála Istennek. –sóhajtott fel Viky, amint meglátta, hogy munkások kandikálnak be a liftaknába, akik a mi segítségünkre jöttek.
-Mindenki jól van? –kérdezte az egyik munkás
-Igen. Bár Esthernek elő jött a fóbiája. –mondta Viky
-Vigyenek ki innen! –szipogtam
-Sietünk… -mondták
Felvágták a lift tetejét, majd lenyújtották a karjukat, és felhúztak. Kiemeltek a liftből.
Utánam Vikyt is kihozták.
-Köszönöm. –öleltem őt meg
-Igazán nincs mit, Esther… -húzott magához.
-De igen! Ha te nem vagy ott mellettem, én komolyan mondom, hogy meghalok.
-Ugyan már… hülyeségeket beszélsz. –mondta Viky
-Akkor is köszönöm.
Egy pár percen belül Viky el is ment haza, hiszen készülnie kellett a randijára.
Engem csak fél óra múlva engedtek haza. A mentős, akit idő közben ki is hívtak, megállapította, hogy valóban sokk ért, de már túl vagyok rajta. Így kimentem a cégből, beültem a kocsiba, és elindultam haza. Otthon egyenesen a fürdőszobába mentem, és megengedtem a kádba a vizet. Majd amikor elérte a kellő szintet, elzártam. Bele tettem a kedvenc fürdősómat, és meggyújtottam a gyertyákat. Majd levetkőztem, és belefeküdtem a vízbe. Teljesen elnyúltam benne. Behunytam a szememet, és próbáltam kiverni a ma délután emlékeit a fejemből.
El is szundíthattam, mert a csengőre riadtam fel. Kikeltem hát a fürdőkádból, felvettem a köntösömet, és úgy vizesen mentem ajtót nyitni.
-Jó napot! –köszönt a nő az ajtóm előtt.
-Önnek is Jess! Miben segíthetek? –kérdeztem
-Meg szeretném kérdezni, hogy van-e cukra. Tudja, ma jön haza a fiam, és sütnék neki egy kis rétest. Az a kedvence.
-Hozok mindjárt, de jöjjön be addig! –mondtam
-Nem, megvárom itt az ajtóban!
-Ahogy gondolja. –mondtam, és bementem a konyhába. A spájzból vettem elő egy zacskó cukrot, majd becsukva az ajtót, mentem vissza Jesshez.
-Tessék! –nyújtottam át neki
-Köszönöm szépen! Viszlát! –mondta, és elment
-Viszlát! –köszöntem, és becsuktam az ajtót
Bementem, és egyből az órára pillantottam. Fél hat. Ideje lenne összeszedni magamat. Gyorsan rendeltem hát pizzát, hogy legyen mit ennünk, majd felmentem a szobámba, és felöltöztem.
Hat óra előtt csengetnek az ajtón. Megérkezett a pizza. Átvettem, majd adtam egy kevés borravalót, és el is ment. Bevittem a konyhába. Bekapcsoltam a TV-t, és elkezdtem nézni, hogy az időt hatig elüssem valamivel. Pontban hatkor ismét csengettek. Ez Tom lesz. Ezért felvettem a legszebb mosolyomat, és kinyitottam az ajtót.
-Jó estét Jess! –köszöntem, amikor megláttam, hogy mégsem Tom az az ajtóban.
-Jó estét. Csak hoztam át a rétesből. Még is csak a maga cukra van benne! –mosolygott
-Nagyon kedves, köszönöm. Imádom a rétest.
-Remélem, ízleni fog. Jó étvágyat hozzá, viszlát!
-Köszönöm még egyszer, viszlát. –köszöntem el, és becsuktam az ajtót.
Jó tudni, hogy a világon léteznek még rendes szomszédok. Bevittem a rétest a konyhába, és a TV előtt folytattam a Tomra való várásomat.
Hat óra 10 perkor csengettek is.
Mentem ajtót nyitni.
-Szia! –köszönt
-Helló! –mondtam, és kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni
-Ne haragudj, hogy késtem, csak elintézni valóm volt még.
-Jó semmi baj! Csak már vártalak.
-Egyébként ez volt a késésem oka! –mondta mosolyogva, és a háta mögül egy szál fehér rózsát vett elő.
-De kedves vagy, köszönöm. –vettem el a virágot, és vízbe tettem
-És, hogy vagy? –kérdezte Tom
-Már jobban, köszönöm.
-Hogy hogy már jobban? Mi történt?
-Tudod ma beszorultam a liftbe.
-És?
-Klaustro fóbiám van. –mondtam
-Oh, szegénykém! Nagyon sajnálom. –mondta, és megölelt
-Nem kell sajnálni, azt nem szeretem. –mosolyogtam –De azért köszi! És veled mi van?
-Ez meg az…
-Olyan titokzatos vagy, te Tom! –mondtam, és leültem
-De ezt szereted bennem, nem? –mondta, és megfogta a kezemet.
Gondolkoztam, hogy mit tegyek most. Hiszen a helyes talán az lenne, ha elvenném a kezemet. Azonban az, hogy hozzám ért, hihetetlenül jól eső érzés volt.
-Kérsz rétest? –kérdeztem, és a tányért elé tettem
-Csak nem te sütötted?
-Nem, én nem tudok. A szomszédom hozta, hogy kóstoljam meg.
-Ez rendes…
-Szerintem is. –mosolyogtam, és neki láttunk a rétesnek, majd később a pizzákat is elfogyasztottuk.
-Bill elment? –kérdeztem egyszer csak
-A randijára?
-Igen!
-Aha, elment. Úgy tudom valamelyik modelleddel.
-Igen, Vikyvel a barátnőmmel.
-Aki a képen is van?
-Igen, ő!
-Nem is olyan rossz. –mosolyogott
Nem tudtam mit válaszolni erre. Sőt egyáltalán nem tudtam mit mondani.
-Tom!
-Tessék?
-Mi van velünk? Úgyértem mi van most közöttünk?
-Nézd Esther! Most teljesen őszinte leszek hozzád. Én azt hiszem, hogy fülig beléd szerettem.
-Azt hiszem én is… -mosolyogtam
-Akkor nem tudom, hogy mi tart még vissza ettől? –mondta, és a szavakat tett követte, és megcsókolt
Csókolt. Érzelmesen, és szenvedéllyel. Egyszerűen égett a nyelvem, amikor az övével összeért. Az ajkaink elváltak egymástól.
-Erről Billnek nem biztos, hogy kell tudnia. –mondtam
-Szerintem se. Azt se kéne tudnia, hogy mi ismerjük egymást.
-Ezt megbeszéltük.
-Meg! –helyeselt, és egy újabb puszit nyomott a számra.
Ekkor meghallottam, hogy kivágódik a bejárati ajtó, és szinte peront rajta valaki…
|