niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

sweeetbaby - elveszett ígéretek
sweeetbaby - elveszett ígéretek : 29 – A kamaszkori szerelem nem más, mint vágyakozás, csalódás és bizonytalanság

29 – A kamaszkori szerelem nem más, mint vágyakozás, csalódás és bizonytalanság


„El tudod-e fojtani szenvedélyed hangját, kedves? Minél terhesebb és súlyosabb felhők vonulnak az égen, annál vadabbul tör ki a zivatar.”
Byron

Hirtelen szűnt meg az egész külvilág. Csak arra koncentráltam, hogy Bill meleg testét éreztem, ahogy finoman csókolt, ahogy a karjait a derekam köré fonta, majd az egyikkel végigsimított az arcomon. A nyelvpiercingje az én nyelvemet súrolta, miközben közelebb húzódtam hozzá. A testünk összesimult.
Lassan hajolt el tőlem, alig pár centire. Kipirosodott ajkakkal bámultunk egymásra. Az arca meglepődöttséget tükrözött. Szeret?
Senki nem vett észre semmit. Háttal álltunk nekik, nem is látták meg, mi történt. El voltak foglalva egymás ölelgetésével. Bill még mindig résnyire nyílt ajkakkal nézett rám, teljesen ledöbbenve.
Érezte vajon ő is azt a boldogságot, amit én?
Bill kicsit távolabb lépett, a kezem is elengedte, de még így sem volt köztünk több, mint tíz centi. Még mindig éreztem a leheletét az arcomon, az illatát az orromban. Kicsit megemelte a kezét, mintha végig akarna simítani az arcomon.
Hirtelen Tom jelent meg mellettünk. Bill leejtette a kezét maga mellé. Úgy állt ott, mint egy darab fa, még mindig. Én sem tettem másként.
- … Halljátok? – jutott el hozzám lassan Tom hangja, amint próbálta túl kiabálni a többieket. Bill alig-alig megrázta a fejét, és nagyon lassan Tomra emelte a tekintetét. Tom a nyakába ugrott. Én még mindig Billt néztem. – Megcsináltuk, öcsi bogyó!
Erre már, ugyan lassan és sután, de Bill is visszaölelt. Rám nézett. Még mindig őt bámultam, kissé szétnyílt ajkakkal, azt hiszem.
Nyelt egyet.
Tom arrébb rángatta őt, a szoba közepére, Gustav és Georg mellé. Bill visszanézett rám, és bámult rám. Még mindig látszott rajta, hogy semmit nem fogott fel a történtekből. A fiúk egymásba kapaszkodtak.
Végig simítottam az ajkaimon. Még mindig éreztem rajtuk Bill édes ajkainak ízét.

2004. december 23. – csütörtök
- Kicsim – kopogott be anya a szobaajtómon. Gyorsan kikapcsoltam a TV-t, amin éppen a tegnapi koncert felvételét néztem. – Bejöhetek? – dugta be a fejét az ajtórésen.
Bólintottam. Még mindig teljesen kába voltam a tegnap történtektől. Túl sok volt egyszerre. Éreztem, ahogy a fejemben zsong a rengeteg gondolat, ahogy még mindig a csók hatása alatt vagyok, ahogy a félelem átjárta a testem, ahogy arra gondoltam, talán ez volt az utolsó alkalmunk együtt.
- Jól vagy? – törte meg anya a csöndet pár perc múlva, miközben leült az ágyam szélére mellém, és végig simított a hátamon. Lassan újra bólintottam. – Nem úgy tűnik – közölte kedvesen mosolyogva.
Elmondhattam volna neki. Meg is fordult a fejemben, hogy nem hazudok neki tovább, hogy ő az édesanyám, és biztosan tudna segíteni, de fogalmam sem volt arról, hogy mit is mondhatnék neki.
Azt sem tudtam, hogy én mit gondolok. A fejemben őrült mód cikáztak a gondolatok, ahogy eszembe jutott minden egyes másodperc abból a finom, tökéletes csókból. Akkor hát ő is szeret? Csak nem merte elmondani? Vagy csak teljesen leblokkolt, és ezért történt? Meg szoktam már, hogy soha semmi nem az, aminek látszik. Persze reménykedtem. De még hogy! Hogy is reméltem, hogy ő is azt érzi, amit én, hogy ma átjön hozzánk, bevallja, hogy szeret, hogy velem akar lenni, hogy azt mondja, szeret, hogy velem akarja leélni az életét.
De az igazság az, hogy jobban ismertem őt ennél.
- Katja? – pillantott rám anya meglepődve. – Hallod, amit mondok?
- Bocsi – néztem fel rá, és megráztam kicsit a fejem. – Elkalandoztam, mit kérdeztél?
- Szeretnél ma eljönni velem vásárolni?
Bólintottam. Bármi, ami eltereli a figyelmem.
A fiúkkal megtörtént a csoda. Megtörtént, amire annyira vártak már. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy valóban ott volt tegnap az a férfi, és ezzel eldöntötte a jövőnket. Egyetlen egy mondattal. Fogalmam sem volt arról, hogy mi fog változni, hogy mi lesz ezután, hogy a fiúk ugyanolyanok maradnak-e, hogy tényleg bejön-e nekik a demókészítés…
Én már semmit sem tudtam ezen a világon.

Kopogtak. Leállítottam a videó lejátszót. A kimerevített képernyőről egy csókolózó Katja és Bill nézett vissza. Elmélázva néztem őket. Jól néztek ki együtt.
Végül kiszóltam, hogy szabad. A fejem lefele lógott az ágyról, ezért hirtelen azt sem tudtam, ki jött meg. A fordított látás kicsit bezavart. Aztán ahogy megláttam a fekete hajat, azonnal a hasamra fordultam, majd felültem.
Farkas szemet néztem az igazi Billel.

A szívem ezerszeres tempóban vert, ahogy leült mellém az ágyra. Éreztem az orrbizsergető illatát, ami úgy tűnt, nem csak a ruháiból, hanem az egész testéből árad. Fekete farmer volt rajta, meg egy piros póló, meg egy Adidas-os fekete pulcsi. Szívdöglesztő látvány volt. Már amennyit láttam belőle; ránézni is alig mertem.
Mereven ültem mellette. Fogalmam sem volt arról, hogy mi következik most.
- Erről akartam veled beszélni – szólalt meg végül Bill pár perces hallgatás után. Lassan a képernyő felé bökött a hüvelykujjával.
Nyeltem egyet, és ráemeltem a tekintetem. Csokoládé barna szemeivel visszanézett rám. Mélyet sóhajtott. Egy pillanatra a TV-re pillantott, majd újra rám.
- Én… csak lesokkoltam. De totálisan, tudod?
Bólintottam. Tudtam, mi következik. Visszanyeltem egy könnycseppet.
- Mármint, ott volt David, és… És azt mondta, most minden megtörténhet. Hogy minden álmunk beteljesülhet. Nem hittem el.
Újfent bólintottam. Nem szerettem volna előtte sírni, mert Bill túl jószívű volt, és biztosan nem hagyott volna egyedül bőgni a szobámban, akkor pedig még a végén mindent elmondtam volna neki. Próbáltam a legkisebb jelét mutatni annak, hogy az a csók a világot jelentette nekem tegnap.
- Egyszerűen annyira felfoghatatlan volt az egész, hogy azt hittem, álmodom, és… Valamit éreznem kellett.
Felkaptam a fejem. Érzett valamit? Komolyan? Elmosolyodtam.
- Tényleg bocs – könnyebbült meg Bill, látva a mosolyom. Félre értette. Mindent. A valódi kis mosolyomból egy gyenge próbálkozás lett, ahogy próbáltam még mindig magamra erőltetni.
- Semmi baj – válaszoltam. Egy pillanatig, azt hiszem, szomorúan pillantottam rá, de aztán sikerült mosolyognom.
Megölelt. Erre nem voltam felkészülve. Az illata bekúszott az orromba, a tüdőmig hatolt, és nagyon fájt a szívemnél. A nyakához hajtottam a fejem, és lassan kifújtam a levegőt. Libabőrös lett. Elhajolt tőlem.
- Túl fontos vagy nekem, Hercegnő. Nem akarom elrontani a barátságunkat ezzel.
Bill rám nézett, a kezeit a vállaimon tartva.
- Akkor minden ok köztünk? – kérdezte kedvesen, semmit sem sejtve.
Bőszen bólogattam, miközben próbáltam visszatartani a kibuggyanni készülő könnycseppeket.
- Mi a baj? – kérdezte halkan Bill. A kezeit elhúzta a vállamról.
- Felfedeztek téged! – suttogtam halkan, de boldogan az első eszembe jutó hazugságot. – El tudod hinni?
- Nem – rázta meg a fejét aranyosan, és újra megölelt.
Gyorsan letöröltem a könnycseppeket az arcomról.

- Mi lesz most? – kérdeztem fél óra múlva, a koncert újra nézésének közepén. Bill rám pillantott, és kicsit felém fordult.
- Most?
- Most, hogy tudod… ott volt a producer.
Bill arcán óriási mosoly jelent meg, ahogy eszébe jutott a tegnap este végkifejlete.
- Nem tudom – válaszolt végül őszintén, kicsit szomorúbban, halkan.
Ez volt, azt hiszem, az egészben a legrosszabb. Hogy nem tudtuk, mi fog történni. Ez a bizonytalanság az őrületbe kergetett.

Mikor Bill elment, úgy bőgtem, mint egy kisgyerek.
Mint egy védtelen kislány, a gyermekkor összes kétségbeesésével. 

Anya a magdeburgi plázába vitt el. Beszélt, és beszélt, én néha válaszolgattam, de feltűnt neki, hogy nem vagyok ott teljesen.
- Ennyire ki vagy? – kérdezte végül egy piros lámpánál.
- Tessék? – pillantottam rá végül. Hirtelen nem tudtam, az életem melyik részére érti.
- Még a hó miatt sem panaszkodsz – nevetett fel. Rámosolyogtam, és hirtelen megöleltem. Meglepődve ölelt vissza. – Katja…
- Ne, ne mondj semmit, oké? Most nem bírnám ki.
Anya szomorúan nézett rám. Inkább sajnált, azt hiszem. Nem tudom pontosan, hogy mire gondolt, de az arcából ítélve aggódott értem.
Tegnap este ők jöttek el értem a vacsi után apával, és én majdnem mindent elmeséltem nekik. Gratuláltak a fiúknak.
Anya azt hitte, azért vagyok ennyire más ma, mert féltettem a fiúkat. Pedig amúgy magamat is féltettem, nélkülük.

Miután anyával visszaértünk a vásárlásból, kitett Billéknél.
Bekopogtam.
- Szia – nyitott ajtót Tom boldogan. – Képzeld, anya azt mondta, még mindig tart a szobafogság, de nagyon büszke ránk. Szóval most még nem mehetek sehova, de David most idejön hozzánk, mert tegnap mondta, és… – mély levegőt vett, én pedig kihasználva az alkalmat, köszöntem neki. – Szia, szóval az van, hogy Bill tökre ideges. Meg mindannyian. Jaj, Katja, csípj meg és mondd, hogy nem álmodtam a tegnapot! – kiáltott fel hisztérikusan. Jót mosolyogtam rajta, aranyos volt, ahogy idegeskedett. Ilyenkor mindig magas hangos visítozik.
- Nem álmodtál – simítottam végig a karján. Tom mélyen kifújta a levegőt.

Bekapcsoltam a kamerát, és leültem próbaterem egyik babzsákjára. Állítólag már évekkel ezelőtt át lett alakítva garázsból próbateremmé, de valahogy a benzin szag még mindig érződött a kis szobában. Éppen Billt kameráztam, aki hadonászott a kezeivel, és magyarázott valamit Tomnak. Aztán észrevette, hogy videózom és egy óriási vigyorral az arcán integetett a kamerának. Felnevettem. A többieket is felvettem. Gustav ült a dobok mögött, és valamilyen dallamot dúdolt magában, miközben a feje ritmusra mozgott. Georg és Tom ült az alig harminc centiméter magas színpad szélén, és együtt gitározgattak. Végül Bill leült közéjük, és énekelni kezdett. Aztán közös ritmusra találtak, és Gustav is beszállt egy egészen halk, de ritmusos kis dobbal.
Ekkor lépett be David. Az arcára vittem a kamerát, és ráközelítettem. A zene ritmusára mozgatta a fejét, épp mint ahogy tegnap is tette, és mosolygott. Olyan mosoly volt, amitől kicsit még én is megnyugodtam.
Tapsolni kezdett, ahogy a fiúk befejezték a kezdetleges kis dalt.
- Nagyszerűek vagytok – mondta David.
Fura volt őt ott látni. A poros kis fészerszerű próbateremben ott volt ő a divatos, menő öltönyében. Tényleg egy híres producernek nézett ki. De valahogy ijesztő is volt.
Furcsa, ismeretlen, kettős érzés telepedett meg bennem: egyrészt tényleg a világon az ötödik legboldogabb ember voltam (a fiúk után), másrészt rettegtem legbelül attól, hogy mit hoz a holnap.

Egyik napról a másikra éltünk. A fiúk arra vágytak, hogy elismerjék őket, hát most megtörtént. Úgy ment minden, mint egy jól megírt forgatókönyvben. De arról sajnos fogalmam sem volt, hogy az ő történetükben nekem mi lesz a szerepem.

 

 

 

 

  

 

 

web counter


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG