Egy étterembe mentünk. Egy nagyon is elegáns étterembe. Talán túlon-túl elegáns, az első randihoz képest. Leültünk, egy két személyes asztalhoz. Amerre néztem, szerelmes párok. Egy kicsit zavarba ejtő is volt, hogy körülöttünk mindenki csókolózott, csak mi nem…

-Szóval, Esther! Mi is a teljes neved? –kérdezte Tom

-Esther König. –válaszoltam –És te, Tom?

-Tom Kaulitz.

-Jó hangzású név.

-Szeretem én is

Én csak mosolyogtam.

-Mondták már, hogy gyönyörű a mosolyod? –kérdezte

-Nem! –pirultam el

-Pedig az! Nem tudom eddig mások, hogy nem vették észre.

-Köszönöm. –válaszoltam

-És mivel is foglalkozol? –érdeklődött Tom –Divattervező vagy?

-Én inkább nem így mondanám. Stylist vagyok. De van egy divatcégem. A G&G. Biztosan ismered.

-Viccelsz? Az anyukám mindig ott vásárol! –mondta

-Ennek igazán örülök.

-De az egy nagy cég, nem?

-Hát igen. És hála Istennek, jól is működik.

-Akkor gondolom vannak ilyen társ cégeid is.

-Igen. Franciaországban, Olaszországban, és Angliában. –soroltam fel

-Az igen… és akkor pontosan mi a te feladatod?

-Hm… hát van amikor, terveznem is kell, de azt megcsinálják a kollégáim. Illetve az én feladatom, hogy a piac jól működjön, a megrendelések idejében odaérjenek mindenhova. Azon belül a modelleket is kordában kell tartanom, és most a kezdő tervezőket selejtezem.

-Egyszóval te tartod kézben a G&G-t.

-Pontosan!

-Na és milyenek a tervezők. Gondolom, sok dolgod van velük.

-Hát akad. Igazából nem panaszkodhatom, van egy pár elég tehetséges ember is. Van például egy fiú. Ilyen fekete haja van, nagyon vékony, magas, festi magát, elég lányos a külseje… -kezdtem bele

-Bocs, hogy félbeszakítalak, de véletlenül nem Bill a neve?

-De! Talán ismered? –kérdeztem rá egyből

-Hogy ismerem-e? Az ikertesóm. –mondta

-Hoppá… ez egy kicsit kínos helyzet. –mondtam

-Nem, semmi okod rá! Tényleg olyan, amilyennek elmondtad. És, milyen Bill?

-Hát nagyon ügyes, bár önfejű. Szerintem, nem lehet rá hatni. Megy a feje után mindig.

-Nem kell bemutatnod! –mosolygott Tom

-És te mivel foglalkozol? –kérdeztem rá

-Hát ezzel-azzal. –mondta

-Ezzel az ezzel-azzal munkával viszont jól keresel. –mondtam

-Hát igen, nem panaszkodhatom… -vette elő azt a bizonyos mosolyt

És ekkor a mutató ujját kinyújtotta. Ezzel megérintette az én ujjaim végét. Elmosolyodtam, majd elvettem a kezemet. Tom meglepettségében mosolygott, gondolom nem sokan utasították még vissza az efféle „kézfogást”.

Majd kihozták a vacsoránkat, amit rendeltünk. Megettük, aztán Tom fizetett, és kimentünk az étteremből. Beültünk az autójába, és hazafelé indultunk. Mielőtt kiszálltam volna az autóból, Tomra néztem, és:

-Köszönöm a szép estét!

-Én köszönöm! –mondta

Én pedig kiszálltam. Megvártam, amíg elhajt, majd bementem a házba.

Egyből hívtam Viky.

-Igen?

-Haza jöttem! –mondtam

-Na, és mi volt? –kérdezte

-Hát csak beszélgettünk. Semmi több! –mondtam

-Na persze! Mi volt a téma? –kérdezte

-Öhm… a munka! –mondtam

-Jaj, Esther te mindig a munkáddal vagy elfoglalva. –hallatszott a csalódottság a hangjában.

-De ő kérdezősködött egyfolytában a cégről, nem tehetek róla! –mentegetőztem

-Ajjaj… kifogtál egy munkamániás pasit! –sóhajtozott Viky

-Jól van már! Amúgy meg nem az!

-Miért, tudod, hogy mivel foglalkozik?

-Hát úgy pontosan nem. Elmondása szerint ezzel-azzal.

-Ezzel-azzal… -ismételgette Viky lehangoltan

-Aha… -helyeseltem

-És valami más infó róla?

-Igen! Van a… tudod, amikor a múltkor meséltem arról a gyakornokról. Aki ott van a cégnél!

-Igen, az a meleg -derült fel egyből Viky hangja

-Maradjunk a Billnél, ok?

-Jó, akkor Bill. Szal mi van vele? –kérdezte Viky

-Először is, nem meleg! Másodszor pedig, ő Tomnak az ikertesója.

-Komolyan? –ámuldozott barátnőm

-Jaja… én meg sikeresen beégtem előtte.

-Na miért? Megint előbb járt a szád?

-Pontosan. Elkezdtem mondai neki, hogy van egy kezdő, ilyen fekete haja van, festi magát, elég lányos… erre rákérdez, hogy véletlenül nem Bill-e a neve.

Én meg mondom, de, ismered? Ere ő, a testvérem… -fejeztem be

-Nos igen! Már bocsi, de te erről vagy híres. Beégni, mindenki előtt.

-Viky…

-Jól van, bocsi! Ezt most meg se hallottad! –mentegetőzött

-Váltsunk témát. Holnap vasárnap! Van programod? –kérdeztem

-Igen! Jönnek anyámék, meg a bátyám! Tényleg, nem akarsz átjönni?

-Hát jó! Végülis…

-Nagyszerű! Akkor délbe legyél nálam, ok?

-Jójó! Akkor délben

-Köszi. És jó éjt!

-Neked is, szia!

Letettük a telefont.

Eközben Tom is hazaért már. Megcsörrent a telefonja.

-Tessék? –vette fel, és szólt bele, miközben kinyitotta az ajtaját

-Itt Marco. Találkoztál vele? –kérdezte Tomtól egy férfi hang

-Igen. Vacsorázni vittem.

-És? Mit tudtál meg?

-Egy üzletlánca van. Anglia, Olaszország, Franciaország, és ők. Szerintem nincs társvezetője.

-Akkor hogy sikerült felállítania a céget?

-Biztos valami pénzes az apja. Nem tudom. -válaszolt Tom

-Ő mennyit tud rólad?

-Csak a teljes nevemet, meg hogy anyámnak a G&G a kedvenc üzlete.

-Helyes. A lehető legkevesebb információt add ki!

-Úgy lesz! És ne feledd! Csábítsd el, és szedjél ki belőle minél több információt.

-Megteszek minden tőlem telhetőt. De nehéz lesz. Ma este is megpróbáltam megfogni a kezét, és bőszen tiltakozott.

-Nem érdekel, hogy hogy csinálod. Érd el, hogy bízzon benned! Tönkre kell tenni ezt a láncolatot, ne feledd! A mi érdekünk!

-Tudom…

-Sok sikert! És tölts vele sok időt. Vidd el moziba, sétálj vele, érd el, hogy beléd szeresen. Udvarolj neki, vagy mit tudom én! A lényeg, hogy tedd tönkre. –Marco

-OK!

És a két féri letette a telefont.

Felmentem a szobámba, lefeküdtem aludni. A vacsora járt csak az eszemben. És az, hogy mikor találkozok vele megint? Remélem, minél előbb…Egy étterembe mentünk. Egy nagyon is elegáns étterembe. Talán túlon-túl elegáns, az első randihoz képest. Leültünk, egy két személyes asztalhoz. Amerre néztem, szerelmes párok. Egy kicsit zavarba ejtő is volt, hogy körülöttünk mindenki csókolózott, csak mi nem…

-Szóval, Esther! Mi is a teljes neved? –kérdezte Tom

-Esther König. –válaszoltam –És te, Tom?

-Tom Kaulitz.

-Jó hangzású név.

-Szeretem én is

Én csak mosolyogtam.

-Mondták már, hogy gyönyörű a mosolyod? –kérdezte

-Nem! –pirultam el

-Pedig az! Nem tudom eddig mások, hogy nem vették észre.

-Köszönöm. –válaszoltam

-És mivel is foglalkozol? –érdeklődött Tom –Divattervező vagy?

-Én inkább nem így mondanám. Stylist vagyok. De van egy divatcégem. A G&G. Biztosan ismered.

-Viccelsz? Az anyukám mindig ott vásárol! –mondta

-Ennek igazán örülök.

-De az egy nagy cég, nem?

-Hát igen. És hála Istennek, jól is működik.

-Akkor gondolom vannak ilyen társ cégeid is.

-Igen. Franciaországban, Olaszországban, és Angliában. –soroltam fel

-Az igen… és akkor pontosan mi a te feladatod?

-Hm… hát van amikor, terveznem is kell, de azt megcsinálják a kollégáim. Illetve az én feladatom, hogy a piac jól működjön, a megrendelések idejében odaérjenek mindenhova. Azon belül a modelleket is kordában kell tartanom, és most a kezdő tervezőket selejtezem.

-Egyszóval te tartod kézben a G&G-t.

-Pontosan!

-Na és milyenek a tervezők. Gondolom, sok dolgod van velük.

-Hát akad. Igazából nem panaszkodhatom, van egy pár elég tehetséges ember is. Van például egy fiú. Ilyen fekete haja van, nagyon vékony, magas, festi magát, elég lányos a külseje… -kezdtem bele

-Bocs, hogy félbeszakítalak, de véletlenül nem Bill a neve?

-De! Talán ismered? –kérdeztem rá egyből

-Hogy ismerem-e? Az ikertesóm. –mondta

-Hoppá… ez egy kicsit kínos helyzet. –mondtam

-Nem, semmi okod rá! Tényleg olyan, amilyennek elmondtad. És, milyen Bill?

-Hát nagyon ügyes, bár önfejű. Szerintem, nem lehet rá hatni. Megy a feje után mindig.

-Nem kell bemutatnod! –mosolygott Tom

-És te mivel foglalkozol? –kérdeztem rá

-Hát ezzel-azzal. –mondta

-Ezzel az ezzel-azzal munkával viszont jól keresel. –mondtam

-Hát igen, nem panaszkodhatom… -vette elő azt a bizonyos mosolyt

És ekkor a mutató ujját kinyújtotta. Ezzel megérintette az én ujjaim végét. Elmosolyodtam, majd elvettem a kezemet. Tom meglepettségében mosolygott, gondolom nem sokan utasították még vissza az efféle „kézfogást”.

Majd kihozták a vacsoránkat, amit rendeltünk. Megettük, aztán Tom fizetett, és kimentünk az étteremből. Beültünk az autójába, és hazafelé indultunk. Mielőtt kiszálltam volna az autóból, Tomra néztem, és:

-Köszönöm a szép estét!

-Én köszönöm! –mondta

Én pedig kiszálltam. Megvártam, amíg elhajt, majd bementem a házba.

Egyből hívtam Viky.

-Igen?

-Haza jöttem! –mondtam

-Na, és mi volt? –kérdezte

-Hát csak beszélgettünk. Semmi több! –mondtam

-Na persze! Mi volt a téma? –kérdezte

-Öhm… a munka! –mondtam

-Jaj, Esther te mindig a munkáddal vagy elfoglalva. –hallatszott a csalódottság a hangjában.

-De ő kérdezősködött egyfolytában a cégről, nem tehetek róla! –mentegetőztem

-Ajjaj… kifogtál egy munkamániás pasit! –sóhajtozott Viky

-Jól van már! Amúgy meg nem az!

-Miért, tudod, hogy mivel foglalkozik?

-Hát úgy pontosan nem. Elmondása szerint ezzel-azzal.

-Ezzel-azzal… -ismételgette Viky lehangoltan

-Aha… -helyeseltem

-És valami más infó róla?

-Igen! Van a… tudod, amikor a múltkor meséltem arról a gyakornokról. Aki ott van a cégnél!

-Igen, az a meleg -derült fel egyből Viky hangja

-Maradjunk a Billnél, ok?

-Jó, akkor Bill. Szal mi van vele? –kérdezte Viky

-Először is, nem meleg! Másodszor pedig, ő Tomnak az ikertesója.

-Komolyan? –ámuldozott barátnőm

-Jaja… én meg sikeresen beégtem előtte.

-Na miért? Megint előbb járt a szád?

-Pontosan. Elkezdtem mondai neki, hogy van egy kezdő, ilyen fekete haja van, festi magát, elég lányos… erre rákérdez, hogy véletlenül nem Bill-e a neve.

Én meg mondom, de, ismered? Ere ő, a testvérem… -fejeztem be

-Nos igen! Már bocsi, de te erről vagy híres. Beégni, mindenki előtt.

-Viky…

-Jól van, bocsi! Ezt most meg se hallottad! –mentegetőzött

-Váltsunk témát. Holnap vasárnap! Van programod? –kérdeztem

-Igen! Jönnek anyámék, meg a bátyám! Tényleg, nem akarsz átjönni?

-Hát jó! Végülis…

-Nagyszerű! Akkor délbe legyél nálam, ok?

-Jójó! Akkor délben

-Köszi. És jó éjt!

-Neked is, szia!

Letettük a telefont.

Eközben Tom is hazaért már. Megcsörrent a telefonja.

-Tessék? –vette fel, és szólt bele, miközben kinyitotta az ajtaját

-Itt Marco. Találkoztál vele? –kérdezte Tomtól egy férfi hang

-Igen. Vacsorázni vittem.

-És? Mit tudtál meg?

-Egy üzletlánca van. Anglia, Olaszország, Franciaország, és ők. Szerintem nincs társvezetője.

-Akkor hogy sikerült felállítania a céget?

-Biztos valami pénzes az apja. Nem tudom. -válaszolt Tom

-Ő mennyit tud rólad?

-Csak a teljes nevemet, meg hogy anyámnak a G&G a kedvenc üzlete.

-Helyes. A lehető legkevesebb információt add ki!

-Úgy lesz! És ne feledd! Csábítsd el, és szedjél ki belőle minél több információt.

-Megteszek minden tőlem telhetőt. De nehéz lesz. Ma este is megpróbáltam megfogni a kezét, és bőszen tiltakozott.

-Nem érdekel, hogy hogy csinálod. Érd el, hogy bízzon benned! Tönkre kell tenni ezt a láncolatot, ne feledd! A mi érdekünk!

-Tudom…

-Sok sikert! És tölts vele sok időt. Vidd el moziba, sétálj vele, érd el, hogy beléd szeresen. Udvarolj neki, vagy mit tudom én! A lényeg, hogy tedd tönkre. –Marco

-OK!

És a két féri letette a telefont.

Felmentem a szobámba, lefeküdtem aludni. A vacsora járt csak az eszemben. És az, hogy mikor találkozok vele megint? Remélem, minél előbb…