-Barbara! Küld be légy szives a gyakornok tervezőket! -üzentem le

-Rendben! -vette a tikránőm az utasítást. Pár perc múlva mind     a 4 tervező meg is érkezett.

-Jó reggelt! -köszönnek egyesével.

-Jó reggelt! -köszöntem vissza -Nos tegnap este átnéztem a munkáikat. Meg vagyok elégedve, ami azt illeti. A többséggel... Nos, amikor legutóbb találkoztunk, azt mondtam, hogy idén a fekete-sárga kreáció kimarad a tervekből, ne vegyék be. Ennek ellenére, volt egy ember, akinek sikerült elengedni ezt az információt a kis füle mellett, és csinálni csupa fekete-sárga rajzokat. Ráadásul nem is a megbeszélt alkalomra. Nos, az ilyennel nem tudok mit tenni. Ebben a cégben fegyelem, és odafigyelés kell, hogy legyen, különben nem fog sikerülni semmi. Itt vannak a tervek, elmehetnek. -mondtam, és nyújtottam feléjük a rajzokat. Felálltak, és elkezdtek kiszállingózni az irodámból.

-Bill, maradjon! -szóltam oda egy fekete hajú srácnak.

-Igen? -lépett az asztalomhoz.

-Foglajon helyet! -mutattam a fotelre, ami előtt állt.

-Köszönöm... -ült le

-Először is tegeződjünk... gyűlölöm ezt a "hárm lépés a fönök és beosztott között effektust". -mondtam, és a kezemet nyújtottam -Esther

-Bill. -válaszolt nemes egyszerűséggel. -És köszönöm a tegeződést.

-Nincs mit. Szóval, amiért marasztaltam, az az, hogy megkérdezzem milyen okból választottad mégis a fekete-sárga együttest? -néztem rá

-Egyszerűen csak jött... szerintem ez a két szín egymásnak van teremtve. A fekete bár a komorság színe, a sárga pedig inkább vidám, még is tud lenni a másik is a párja szine. Úgy értem a sárga tud lenni komor, és a fekete is tud lenni vidám, ha úgy használjuk.

-Érdekes meglátás. Hallgatom tovább! -szóltam bele a mondókájába.

-Ép ezért gondoltam, hogy szarok én a szabályokra -itt a szájára tette a kezét- Elnézést, nem úgy értettem.

Én válaszul csak mosolyogtam

-Tehát felrúgva miden szabályt, én még is csak összeraktam ezt a két színt.

-És nem félsz, hogy ezzel az állásodat is elveszítheted?

-Nem! Mert az álmomat, az elképzelésemet megvalótsítottam. -mosolyog magabiztosan

"Te jó Istenem... ez a mosoly...."-jutott eszembe hirtelen

-Nos, Bill... ha tovább hozod a formádat, esetleg beszélhetünk egy szerződésről... -mondta selytelmesen

-Ez azt jelenti, hogy... wow...

-Elmehetsz! -mondtam

-Köszönöm. Kösz még egyszer. -örült, és szite ugrálva ment az ajtóhoz.

Akartlanul is elmosolyogtam magamat. Ebben a srácban van valami. Tehetséges. Nem tökéletes, de tehetséges...

Egy mondhatjuk úgy is... csiszolatlan gyémánt.

-Esther, kérlek menj le a modellekhez. -hallottam Barbara hangját

"Nagyszerű... ugyan már megint mi van?" -gondoltam magamban, és mentem a lifthez.

Beszálltam. Egy pár ember volt benne, akik szinte egy emberként szólaltak meg:

-Jó reggelt, Főnö...

-Ne! Nehogy kimondják, hogy főnökasszny, mert akkor sikítok. Mi lenne, ha úgy kezelnének engem is, mint egy embert? Ennek gyakorlása képen kezdjük az első leckét. Mondják szépen utánam: Szia Esther! -mondtam, mint a dedósoknak

Ők pedig szépen megismételték az elhangzott mondatot.

-Köszönöm. -mondtam megkönyebülve.

Kiszálltam a liftből, és a fotó terembe mentem. Látom, hogy az egyik modell, sír, és nem akar a fénykepező gép elő menni.

-Mi a probléma? -léptem oda fotósunk mellé.

-A mi drga modellünk nem hajlandó fényképezkedni.

-Aha... -mondtam, és odamentem a modellhez. -Van valami problémád? -kérdeztem egy kissé keményen

A lány bólogatott.

-És mi lenne az? -kérdeztem

-Híztam két dekát. Így nem állhatok kamera elé. -sírta

-Nos, híztál...

Ő megint csak bólogatott.

-Feküdj le! -utasítottam

-Mi? -vont fel a szemöldökét

-Feküdj le! -mondtam

A lány lefeküdt.

-Most pedig 20 felülés... gyerünk! -mondtam

-1, 2, 3, 4.......... 18, 19, 20. Felállhatsz

Fel is állt, és kérdően nézett rám

-Most nézem csak! Mintha fogytál volna 2 dekát. -néztem végig rajta

-Komolyan? -örül a lány

-Igen! Na nyomás fényképezkedni! -mondtam

-OK! -nevetett

Ezzel is megvolnánk....

Visszametem az irodámba.

Mint várható volt, egész délután ott ültem. De nem volt olyan munkám, ami halaszthatalnal lett volna. Így négy órakkor haza tudtam menni.

Megyek hazafelé.

-Tankolni kell! -mondtam, és befordultam egy benzinkútra

Kiszálltam az autóból. Elővettem a pisztolyt, és tankoltam. Majd bementem, és fizettem. Jövök ki a shop-ból, és neki ütköztem valakinek.

-Oh, bcsánat, rendkívül sajnálom. -mondtam, és akkor néztem csak fel -Tom?

-Úgy látszik lépten nyomon összefutunk,

-Igen! -mosolyogtam -Bocs, hogy neked jöttem

-Semmi nem történt.

- Jó. -mondtam -Hát akkor, szia! -én, és készültem kimenni az ajtón

-Várj! -fogta meg a karmat -Ha már ennyiszer összefutottunk véletlenül, akkor egy szándékos találkozót is összehozhatnánk. -vette elő azt a bizonyos mosolyát

-Rendben. -válaszoltam

-Kösz! Akkor egy telefonszámot kérhetek? -mondta

-Itt a névjegyem. -mondtam, és a táskámban kotorászva, megtaláltam egy kis lapot, amit odaadtam neki

-OK! -vette el a kártyát -Majd kereslek! -mondta

-Én pedig várom! -mosolyogtam, majd kimentem a banzinkúzról.

Elindultam haza. Boldog voltam. Nem tudom miért, de mintha kicserélődtem volna. Teljesen más ember lettem, 15 perc alatt...