Az asztalomnál ültem. Senki nem volt már a cégnél, csak a takarítók. A terveket nézegettem, néhol bele is javítottam. Egy stylistnak sok munkja van, és ez sokszor éjszakákba is elnyúlik. Ránéztem az órámra. 8 lesz 5 perc múlva. Nagyszerű. Tegnap sem tudtam előbb hazamenni, de egy szavam se lehet. Én vállaltam, hogy egy céget indítok. De arra nem gondoltam, hogy majd pont én túlórázok a legtöbbet.

-Kisasszony! -jött be a takarító.

-Tessék, mondja! -emeltem fel a fejemet.

-Csak gondoltam szólok, hogy végeztem. Ha nem lenne baj, akkor én... -kezdett bele a mondókájába.

-Dehogy is Anne! Menjen csak. Majd én bezárok. -mondtam, és kezemmel intettem hogy mehet

-Köszönöm. További szép estét.

-Magának is! Viszlát! -köszöntem el tőle, és visszaborultam  papírjaimra.

Negyed 9. A betűk már összefolynak a szemem előtt, nem vagyok képes arra, hogy odafigyeljek. Összeszedtem a terveket, beraktam egy mappába. Lekapcsoltam az olvasólámpámat, és felvettem a táskámat. Kinéztem az ablakon. A parkolóban, már csak az én autóm állt. Egyedül, magányosan. A lifthez léptem. Azonnal jött. Ki is hívta volna el tőlem...? Kimentem az épülteből. Bezártam a főbejárat ajtaját. Odamentem a kocsimhoz. Kinyitottam a hátsó ajtót, és betettem a rajzokat. Majd kinyitottam az első ajtót is, és én is bültem. Kulcs a helyére, és az ezüst BMW elindult. Imádtam ezt az autót. Kényelmes volt, és valahogy mindig felébredtem benne! Soha, de soha nem éreztem azt, hogy álmos, vagy fáradt lennék, ha beleültem. Bekapcsoltam a rádiót, és a benthagyott CD-t kezdtem el hallgatni. AC/DC ment. Régi, nagyon régi együttes. De ha valakik, akkor ők örökérvényűek. Ezen nőttem fel, és ha rajtam múlik, akkor a gyerekeim is ezen nőnek majd fel. Márha egyáltalán lesznek gyerekeim... Mert egy ilyen nőnek, aki 9-ig van a munkahelyén, alig ha van esélye találni valakit, akivel végre összeházasodhat. Beleestem abba a hibába, amibe a leginkább nem akartam. Anyám mindig azt mondta: "Kislányom! Előbb a család, aztán a karrier!"

De nekem akkor beszélhetett. Más nem is érdekelt, csak hogy kiválló és szakmában elismert stylist legyek először ország, majd később Európa szerte.

"Be kell még vásárolnom" -gondolkoztam magamban, és mi van még ilyenkor is nyitva? A TESCO. Nem igazán csípem azt az áruházat, dehát ha jobb nincs, akkor be kell érni ezzel is...

Ígyhát beraktam egy két euróst a kocsiba, és bementem vásárolni. Vettem kenyeret, felvágottat, gyümölcsöt, rágcsálni valót az esti filmhez, és csokit. Ahogy mentem a polcoknál, eszembe jutott, hogy az öblítőm elfogyni készül otthon. Ígyhát nyújtózkodtam, hogy sikerüljön levennem, de hát az én 168 centimmel nem sikerült elérnem. Próbálkoztam még egy darabig, és amikor az utolsó nyújtózkodásomnál jártam, egy kéz emelkedett az én kezem fölé, és levette az öblítőt, amit kinéztem magamnak. A segítőmhöz fordultam. Egy pár barna szemmel találtam szemben magamat. Raszta hajából pár tincs a vállára volt borulva, sapkája, és pántja pedig összefogta az egész haját. Laza, deszkás cuccokban volt, a nadrágja ülepe a földet súrolta szinte. Alsó ajkában piercing bal oldalon, és az öblítőt nyújtja felém.

-Köszönöm. -mosolyogtam

-Szívesen. -mosolygott vissza

Álltunk egymással szemben, nem tudtam még mit mondani.

-Hát akkor... további jó vásárlást. -mondtam zavartan, majd elmentem.

Beálltam a kasszához. Egész végig csak rá gondoltam. Azok a szemek... az a mosoly... és még a nevét sem tudom...

Kipakoltam az árukat, majd fizettem. Visszapakoltam a kocsiba, majd toltam ki. Kinyitottam a csomagtartót, és beraktam a szatyrokat. Majd lehajtottam, és visszatoltam a kocsit, a helyére. Visszafelé mentem, és nyitottam az ajtót.

-Nagyon szép... -hallottam a hátam mögül.

-Tessék? -kaptam fel a fejemet.

-Az autód... nagyon szép. -és csak akkor vettem észre, hogy a mögöttem álló ember nem más, mint akivel bent találkoztam.

-Oh. Köszönöm. -mondtam -Imádom ezt a kocsit. -én, és a szélvédőn végig húztam a kezemet.

Láttam, hogy odamegy a saját autójához, és kinyitja. Ami mellesleg ott parkolt mellettem.

-Te sem panaszkodhatsz! -mondtam a fekete jaguáron végig nézve.

-Hát nem... -mondta

És akkor megint csak álltunk egymással szemben, és nem tudtuk eldönteni, hogy mit szóljunk.

-Hát örülök, hogy megsimertelek. -én, és nyitottam ki az ajtót.

-Várj! -mondta, és jön felém.

Kinyújtotta a jobb kezét.

-Tom vagyok! -mutatkozott be

-Nagyon örültem Tom. Én pedig Esther. -ráztam vele kezet.

-Én örültem a legjobban. -mondta, és azt a csábos mosolyát újra felszínre hozta.

-Köszi még egyszer a segítséget. -mondtam

-Az öblítöset? Igazán nincs mit. -mondta

Elengedtük a kezünket.

-Hát én akkor megyek. -mondtam, és beültem a kocsiba. Beindítottam, magam elé húztam a biztosnági övet, és az ablakon még integettem neki. Elindultam hazafelé. A visszapillantóban láttam az autóját. Már kezdtem reménykedni, hogy nagyjából egy helyen lakunk, amikor egyszer csak villogott, és lefordult egy mellék utcában.

Hát nem egy helyen lakunk... ez van.

Én tovább hajtottam, majd bekanyarodtam a házam felé.

Beálltam a garázsba, és kivettem a cuccokat.

Felmentem az ajtóhoz vezető lépcsőn, kinyitottam a bejárati ajtót, és bementem a házamba. Felkapcsoltam a lámpát, és levettem a táskámat. Majd a konyhába vettem az irányt, lepakoltam a kajákat, mindent a helyére tettem. Az öblítőt pedig bevittem a fürdőszobába. Elmosolyogtam magamat, amikor a helyére raktam azt is.

Ezután a konyhába mentem megint, és bekapcsoltam a kistévét. Amíg kaját csináltam, fél szemmel azt néztem. Majd kész lettem, és kimentem a nappaliba. Magamelé tettem a tányéromat, és megkajáltam. Néztem a TV-t, de semmi normális műsor nem volt, amit meg szerettem volna nézni. Ígyhát amikor megettem az ennivalómat, átkapcsoltam a VIVA-ra, magam elé vettem a terveket, és lapozgattam közöttük. Volt még hét rajz, amit át kellett volna néznem. Közben pedig a zenét hallgattam. Miután végeztem, kikapcsoltam a TV-t, felmentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, és mentem is aludni. Nem tudtam elaludni. Ha behúnytam a szememet, akkor folyamatosan Tomot láttam. Ez pedig nem hagyta, hogy elaludjak.