niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Viktória sztorija
Viktória sztorija : 25. rész

25. rész


A kis merénylet.

 

A következő három hetet a levél írásával, vásárolgatással és azzal töltötted, hogy megfűzd apudat, engedjen el hétvégére Angliába Billékkel. Gustav és ő rendszeresen hívtak téged, és azt beszéltétek meg, hogy Londonba mentek három napra. Már csak egy hét volt addig. Végül apud is beleegyezett. Viki is több időt töltött veled és kezdtél megbékélni a ténnyel, hogy Tomival jár. Úgyhogy jól érezted magad a bőrödben. Rengeteget gondoltál Tomra és a szerelmed iránta semmit sem enyhült. Nem hallottál róla semmit és nem is jelentkezett. De nem szomorkodtál emiatt. A levél írása jót tett. Kiírtad magadból, amit elfojtottál volna. Egy dolog volt, amit nem értettél, anyukád még mindig nem jött haza. Nem akartál apuddal erről beszélni, mert láttad, hogy valami nincs rendben. Gondoltad, megvárod míg ő akar beszélni.

Egyik délután csörgött a telefonod. Nick hívott:

-        Szia …(neved). Tudod, hogy csütörtökön lesz a klipp premierje a Viván?

-        Igen, mondták a fiúk.

-        Azért hívlak, mert mint főszereplő és a fiúk jóbarártja, el kéne jönnöd. A fiúk fellépnek, előadnak egy-két számot, aztán levetítik a klippet. Utána lesz egy állófogadás és erre neked is van meghívód. Lesznek újságírók, feltesznek pár kérdést és bevallom, a szándékom az, hogy meglepjem a fiúkat azzal, hogy ott leszel.

-        Hát nem is tudom.

-        Gondold át. Csütörtökig mindenképp döntsd el. Délután 5-kor lesz a fogadás Münchenben, a házamban. Az utad természetesen fizetem.

-        Meg kell beszélnem a szüleimmel.

-        Oké. Hívj, ha eldöntötted. És a srácoknak ne szólj, légy szíves.

-        Rendben, és köszi.

Letettétek és lementél apudhoz.

-        Apu. – nyájasan.

-        Na, mit szeretnél megint kikönyörögni.

-        Tudod, most pénteken megyünk Billékkel Londonba.

-        Igen?

-        És a klipp bemutatója, pedig csütörtökön lesz Münchenben.

-        Igen?

-        Nick, a rendező felhívott az előbb és arra kért, hogy menjek el meglepetésvendégnek. Lécci, lécci! Engedj el! Csak egy nappal előbb utaznék el. És Nick fizeti.

-        Hát azt hiszem azon az egy napon már nem múlik. És ez fontos esemény nem de bár?

-        De az.

-        Akkor menj.

-        Köszi, köszi, köszi! – halmoztad el puszikkal. – De mit fogok felvenni? El kell mennem vásárolni. – estél kétségbe.

-        Kislányom hány ruhát vettél az utóbbi 3 hétben?

-        Egy még belefér. És maradt még bőven a pénzből, amit a forgatásért kaptam.

-        Na menj! Ne is lássalak. – nevetett.

Felhívtad Nicket és közölted a jó hírt. Azt beszéltétek meg, hogy csütörtökre foglaltat neked jegyet és kiküld érted valakit majd a reptérre, aki a házába visz.

Elmentél vásárolni, Vikit is vitted magaddal. Vettetek pár új felsőt, szoknyát és kerestétek a megfelelő koktélruhát a partira. Végül egy fehér nyakba akasztós egyberuhát vettél. Szolid, de mély dekoltázsa volt, a hátad teljesen szabadon hagyta, a szoknya része pedig a térded felett ért véget. Vettél hozzá egy szép fehér szandált, aminek a pántján egy strasszkövekből kirakott virág volt.

-        Észbontóan fogsz kinézni!

-        Úgy izgulok. Ott lesz egy csomó riporter is és kérdezgetni fognak.

-        Úgyis olyan jóban vagy velük. – utalt nevetve arra a bizonyos bemutatós címlapra.

-        Kíváncsi vagyok, a fiúk mit fognak szólni.

-        Főleg Tom, mi?

-        Annyira jó lesz újra látni. – mondtad ábrándozva.

-        De emlékszel, mit beszéltünk.

-        Igen. Barátként viszonyulok hozzá. Nem mutatom ki, amit érzek.

-        Hidd el, így lesz a legjobb. Jól érzed majd magad egész hétvégén.

-        Tudom. Lassan indulnom kéne.

-        Akkor öltözz át. Lent várlak.

Átvettél egy kényelmesebb ruhát, azt pedig beraktad a csomagodba. 3-kor indult a géped. Nick 5-re küldte érted az egyik sofőrjét. Ritha is vele volt.

-        Szia!

-        Szia, kijöttél értem?

-        Igen. Én foglak becsempészni a házba. A fiúk és a vendégek már ott vannak.

-        Át kell még öltöznöm.

-        Gondolod, hogy engednélek így megjelenni? Megcsinálom a hajad is még. Menjünk.

Beszálltatok a kocsiba és elmentetek Nick házához. Hatalmas villa volt. Rengeteg autó parkolt előtte. Kint a bejáratnál volt pár lesifotós, akiket nem hívtak meg, úgyhogy óvatosan besurrantatok az egyik hátsó bejáraton. Bent Ritha előrement megnézni, ki merre van. Nagyon sok ember volt ott. Bementetek az egyik szobába, ahol átvetted a ruhád.

-        Váó, kislány! Ez igen. – áradozott Ritha, mikor meglátott. – Ezt te választottad?

-        A tesómmal. Tetszik?

-        Jó ízlésed van.

-        Köszi.

Ekkor bejött Nick is.

-        Na szia. Hű, de jól nézel ki!

-        Ne hozzatok zavarba.

-        Na figyelj, a klipp nagy siker volt és az újságírók kíváncsiak rád. Senki sem tudja rajtunk kívül, hogy itt vagy. Mindjárt lemegyek és bejelentelek. Állj majd a lépcsőfordulóba.

-        Köszönöm

-        Igazán nincs mit.

-        Kész is vagyunk. – mondta Ritha mikor szép kontyba varázsolta a hajad.

-        Akkor megyek. – Nick.

Lement. Az összes ember a nappaliban volt. A riporterek a srácokkal beszélgettek. Nick megállt a lépcső alján, ami a ház közepén volt és onnan mindenki jól láthatta őt.

-        Kis figyelmet, ha kérhetnék! – hozott neki a pincér egy pezsgőt. – Szeretném megköszönni a Tokio Hotelnek, hogy ismét engem kértek fel legújabb klippjük rendezésére. Tudom, kicsit rendhagyó lett, de átütő sikerre számítunk Európa szerte. Ezek a srácok nem csak tehetségükkel, de önmagukkal, a stílusukkal, a hozzáállásukkal és a viselkedésükkel is belopták magukat a szívembe. Köszönöm fiúk. – nézett rájuk. – És emelem poharam erre a barátságra. – a riporterek és a fiúk megemelték poharukat.

-        És most tartozom egy vallomással. – folytatta. - Az asszisztensemmel, Rithával egy kis merényletet követtünk el. Van valaki, akinek itt a helye ezen a partin és ő az én meglepetésem számotokra srácok! Gyere le kérlek! – fordult hátra. Te elindultál lefelé a lépcsőn. Kerested a szemeddel a fiúkat, de minden vaku feléd villogott, így nem sokat láttál. Leértél Nickhez és adtál neki két puszit.

-        Hagy mutassam be a klipp főszereplőjét …(neved)-et.

Az összes fényképezőgép és kamera téged vett. Te most láttad meg a fiúkat. Csak álltak meglepődve és csodálkozva, tapsoltak együtt a vendégekkel. Elindultál feléjük. Bill pedig feléd. A nyakába ugrottál.

-        Te itt? – kérdezte.

-        Teljes egészben. – felelted.

-        Azt látjuk! – mondta Georg, végignézett rajtad és adott egy puszit.

-        Átvertél. Holnapra vártunk. – mosolygott rád Gustav és megölelt.

-        Gyönyörű vagy. – mondta Tom, halkan de hatásosan a szemedbe. Olyan édesen mosolygott rád, mint mikor először találkoztatok.

-        Köszi. Te is jól nézel ki. – hirtelen nem tudtad mit tegyél, de ő fogta és átölelt.

-        Na srácok, mit szóltok? – Nick.

-        Ez jó kis meglepi volt! – Gustav.

-        Tegnap este beszéltük meg, hogy péntek reggel találkozunk Londonban a reptéren. – Bill.

-        Nick megkért, hogy ne szóljak.

-        Hát igen. Egy hete felhívtam, hogy nincs e kedve meglepni titeket. Úgy 5 perc múlva vissza is hívott, hogy mikor és hol. Nem kellett győzködni. – mosolygott rád.

A következő két órában nem sok időtök volt egymásnak örülni. Mindenki fotózni akart és téged faggatni. Végül az egyik megfűzött, hogy hagy készítsen veled egy pár kérdésből álló interjút. Így kimentetek a teraszra. A fiúk is kijöttek veletek. Leültél a riporterrel és a kamerával szemben.

-        Kezdhetjük? – kérdezte.

-        Igen.

-        Köszöntöm a nézőket. Egy privát partin vagyok, ahol a Tokio Hotel legújabb klippjének premierjét ünnepli az egész stáb. Itt ül velem szemben …(neved), a klipp főszereplője. Szia!

-        Helló, sziasztok.

-        A klipp rendhagyó, hiszen a srácok első olyan klippje, amiben személyes kontaktus látható egy lánnyal. Sőt csókolózás és egy forró ágyjelenet is helyet kapott benne.

-        Igen. Nick valami újat szeretett volna.

-        És nem félsz, hogy sokan nem kedvelnek majd, amiatt, hogy te megtehetted, amiről lányok ezrei csak álmodnak?

-        Ezen még nem gondolkodtam, de hogy őszinte legyek nem izgat az ilyen elfogult rajongók véleménye. Ez csak egy szerep volt, amit el kellett játszanunk.

-        Hogy kerültél bele a klippbe? Válogatás volt?

-        A Zimmer 483 albummal nyertem egy hétvégét a Tokio Hotellel. Egész jól összebarátkoztunk. Még egy plusz hetet is itt töltöttem velük. Ez alatt Tom beajánlott a producernek és meghallgatás nélkül másnap már forgattunk.

-        Bill és te szinte már-már túl hitelesen adtátok elő a szerelmes jeleneteket.

-        Szerintem az is hiteles volt, ahogy Bill meghalt. Azért még egy rajongó sem jelentkezett, hogy mikor lesz a temetés? – mosolyogtál.

-        Ok, értem. De igazából mi van köztetek?

-        Elég közel kerültünk egymáshoz. Nagyon jó barátok lettünk pár nap alatt. Ahogy a másik három fiúval is.

-        Milyenek ők valójában? Mondanál egy-egy tulajdonságot?

-        Georg egy nőcsábász, erős jellem és jófej. Gustav védelmező báty típus, bármikor lehet rá támaszkodni. Bill sokkal érettebb a koránál, őszinte és önzetlen. Tom pedig…- ránéztél – nem lehet rá haragudni, édes, közvetlen és lehengerlő srác. – ő rádmosolygott.

-        Jól tudom, hogy te nem itt élsz?

-        Igen. Magyarországról jöttem. Ott élek a szüleimmel.

-        Nagyon szépen beszélsz németül. Szinte észrevehetetlen, hogy nem az anyanyelved.

-        Köszi. Sok idő volt így elsajátítani.

-        Akkor én köszönöm, hogy beleegyeztél ebbe az interjúba. És hagy gratuláljak a szereplésedhez.

-        Köszönöm szépen.

Az interjú véget ért.

-        Na bulizunk már végre? – kérdezted a fiúkat, megfogtad Gustav kezét és behúztad a teraszról a tánctérre.

-        Megváltozott. – mondta Tom a többieknek.

 

 

 

  

 

 

web counter


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77