Sarah elfordította a kulcsot a zárban, kinyitotta az ajtót, majd lassan kidugta a fejét és körbenézett. Tiszta a levegő, Oliver sehol. Kilépett a szobából, halkan becsukta maga mögött, majd egy utolsó pillantást vetett a csupasz ajtóra és halkan elindult a lift felé. Megnyomta a hívógombot, és pár pillanat múlva már be is szált a kabinba.

-Uh, már fél 7 van... – nézett az órájára – legjobb lesz, ha a kártyámról a maradék pénzt is leveszem, mielőtt Oliver letiltja.   

Mikor a földszinten megállt a lift, lassan kilépett és újra körbenézett. A helyzet változatlan, Oliver sehol. Kifújta a levegőt és a recepciót vette célba. A sapkát jól a fejébe húzta és a kilógó tincseket próbálta visszatuszkolni alá. A következő pillanatban a korábban látott két, szekrény nagyságú férfi jelent meg előtte, karon ragadták és a kijárat felé vonszolták. Sarah értetlenül pislogott fel a két melákra, de mire megszólalni tudott volna, már kint állt a hotel előtt. Nem tudta mire vélni ezt az egészet, de mikor az üvegajtón keresztűl meglátta Bill Kaulitzot ahogy a testőreivel beszáll a liftbe kitisztul a kép.

-Azt hiszem az éjjel folyamán most néztek másodjára rajongónak... – megrázta a fejét, majd úgyan úgy mint délután egy automatát keresett, ahonnan pénzt tudott felvenni.  A kabátját nyakik begombolta, ősz lévén elég hidegek voltak a hajnalok. Fél órányi gyaloglás után sikeresen talált egy automatát. Bedugta a kártyát, bepötyögte a kódokat és várt, mikor a gép pittyegett egyet.

-Banyek, ilyen nincs! – szólalt meg keseredetten, mikor a gép nem engedett pénzt felvenni. – Annyira tudtam, hogy ez lesz... Oliver, mi a fenéhez kezdjek most?  Azt hiszed, hogy visszamegyek hozzád mi? Na azt lesheted te gyökér! Én Sarah Watson végre élhetem a saját életemet! Azt fogom csinálni amit szeretek! Igen! Írni fogok regényeket, novellákat és még akár dalszövegeket is! Ez az! Dalszövegeket fogok írni!

Sarah kis monológja után pár járókelő mosolyogva kerülte ki, amit a lány csak egy kis kuncogással nyugtázott. Másfél éve most előszőr érzi magát igazán szabadnak. Jókedvétől vezérelve el is indult Berlin egyik stúdiója felé. Tény és való, hogy kicsit szedett-vetett volt a külseje, de ez most egy cseppet sem érdekelte. A hatalmas épületet elé érve egy pillanatra megáll és egy mély lélegzetet vett. Lenyomta a hatalmas faajtó kilincsét és belépett. A folyosón végig híres együttesek, énekesek képei voltak egy-két helyen még cikk is be volt keretezve. Épp az egyik újságrészletet olvasta, mikor egy ismerős hang szólalt meg mögötte.

-Tévedtem. Ezt a vörös bozontot még a sapkám se bírja takarni.

Sarah hírtelen fordult a hang irányába. Tomon egy szürke csíkos pulóver volt, ami a megszokott hatalmas ruháihoz képest majdnem feszült rajta.

-Á, a sapka... – kapta le a fejéről, mire hosszú haja végre ’kiszabadult börtönéből’ – Köszönöm, jó hasznát vettem – mosolyodott el kedvesen.

-Nem kell, megtarthatod. Alá is írom neked, utána jó pénzért eladhatod. Eléggé le lehetsz égve... –nézett végig a lányon majd zsebrevágta a kezét.

-Épp munkáért jöttem – tűnt el a mosoly Sarah arcáról.

-Munka? Takarítónőt keresnek?

-Tom! – bukkant elő szinte a semmiből Georg, a banda basszerosa. – Michael téged keres má... Nahát! Helloka...  – köszönt cinkosan Georg aztán végigbámult a lányon.