niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Andy - Zene mindenkit összehoz
Andy - Zene mindenkit összehoz : 3. rész - Anyukám miatt

3. rész - Anyukám miatt


Elhatároztam mindent meg teszek azért, hogy legalább egy szabad órát kaphassak teljes titokba, hogy megnézhessem anyukámat. Ha kell durván mondva, de lemondom, hogy bármit mondok, el neki úgy se tudja tovább adni, hiszen le van bénulva és alig tud beszélni. Senki nem érti nagyon csak mi. Meg töröltem könnyeim és már is intézkedni akartam, de a nagy hévbe már megint neki mentem valakinek.

- Nem lehet igaz két héten belül második. – álltam fel és a seggemet poroltam le – Bocsi. – néztem végre az illetőre

- Belém meg másodjára szaladnak.  – mosolyogott

- Ugye nem én voltam? – töröltem le az arcomról az utolsó könnycseppet

- Hát, ha múlthéten nem jártál a reptéren, akkor nem.

- Melyik nap, mert igen arra jártam és pont ott szaladtam bele valakibe.

- Ezért volt ismerős a szemed. – nevette el magát, de már én se tudtam mást – sikerült megint ugyan így összefutni.

- Még egyszer bocsi, azért is.

- Semmi gond. Inkább neked nem esett bajod, mert te estél el másodjára.

- Túlélem. – mosolyogtam – de most már megyek - mutogattam magam mögé zavartan, ahogy rám nézett a szemeivel és az gyönyörű mosolya pillanatok alatt zavarba ejtet, ahogy nem beszéltünk.

Abba a percbe szaladni kezdtem a folyóson, mert bátyám meg jött a csomagjaimmal.

 

- Társaságod akadt. – mosolygott barátjára Georg

- Tudom Bill a lelkemre kötötte, hogy senkivel nem szűrhetem össze a levet a műsor alatt, de ez a lány…

- Bánnod, hogy tovább jutattuk.

- Lehet nem kellett volna és akkor már otthon lepedőmet gyűrtük volna össze.

- Kár ilyen tehetséget veszni. Színpadra termet.

- Így gondolom én is. – nyomta el cigarettáját

- Kár ezen vesződni. Majd ő is arra a listára kerül akit nem kaptál meg de szereted volna aztán túl éled. – vereget meg a hátát

- Amúgy emlékszel mikor jöttünk haza és belém szaladt egy csaj.

- Ja hülye is voltál, hogy nem kérted el a számát.

- Tisztáztuk, sietett és azért nem tudtam.

- Oké. – emelte megadón fel a kezét – De ez mos, hogy jutott eszed be?

 - Ő volt az és megint sikeresen belém száguldott már másodjára. Ezért volt ismerős ez a szempár. – nézett az ajtó felé ahol pont bátyám társaságában cipeltük föl az emeletre a cuccomat. - Az ki vele?

- Hona tudjam?! – rántotta meg a vállait Georg -  Két eshetőség van vagy a pasija vagy a bátya.

- Fiúk gyertek. Most húzattok ki a csapatott. – jött ki a műsorszervező stáb egyig tagja

- Ok megyünk. - Tom

 

- Nem tudom, hogy lehet ezt az egészet megoldani. – panaszkodtam bátyámnak

- Hé hugi, nyugi. Lazíts. Apa azt mondta nem lesz semmi gond. Te csak ere koncentrálj. Én itt leszek minden adás alatt. Apa helyett és anya helyett is.

- Fiatalember. – szólt ránk egy férfi aki biztos a stáb tagja volt – Mennie kell.

- Még elbúcsúzhatok?

- 2 perc, de aztán tényleg menjen. - szorosan magához ölelt - Ne foglalkozz most semmivel csak azzal, hogy itt vagy és már egyre kevesebb lépcsőfok választ el az álmaidtól.

- Meg próbálom, de azért azt is, hogy legalább néha láthassam.

- Ismerlek, ha úgy is valamit nagyon akarsz, eléred.

Derekát karolva kísértem le a bejárati ajtóig. Ott még egyszer szorosan megöleltem, puszit adott a homlokomra.

- Vigyázz apára.

- Fogok. – engedtem el és sokáig még ott integettem neki.

- Hölgyem!

- Igen, de amúgy nem vagyok úri lány Andi csak simán.

- Akkor Andi a többiek a helyükön már csak te hiányzol.

 Egy szobába kísértek, ahol Tina is ott ült.

- Egy csoportba leszünk. – örülte meg nekem

- Ennek örülök, most már csak attól félek kit fogunk ki.

- Te kinek örülnél?

- Nem ismerem őket így nem tudom. Csak az egyiknek sikerült már másodjára neki mennem.

- Kinek? - Tina

- Tomnak. 

- Az emlegetett szamár. – nézett a nyitódó ajtó felé. Mögötte Georg lépett be.

- Na úgy néz ki mi leszünk a mentoraitok. Aztán nekem jól teljesíteni. Azt tudni kell, hogy nem vagyok kíméletes és szeretem a tökéletes dolgokat.

- Ha már nagyon kínozz benneteket, nyugodtan fordulhatok hozzám, és ha kell, szidjátok nekem. Én is azt szoktam. – mire társaság elnevette magát. – Ja, meg van egy Wood babám is. – kacsintott egyet.

- Már szimpatikus nekem. – jegyezte meg Tina, Georg monológja után és engem egyedül hagyva ment oda beszélgetni velük. 

- Örülök, hogy az én csapatomba leszel. – ült fel mellém a doboz tetejére – Majd kihozzuk belőled a maximumot. – mosolygott megint rám ugyan olyan édesen, hagyva megint engem elveszni szemeibe és zavarba hozza.

- Azért jöttem és azért, hogy egy ember büszke legyen rám. – néztem le a földre és egyet sóhajtottam

- Amúgy tudsz, te ha akarsz.

- Pontosan mire gondoltál?

- Kint az előtérbe mikor zenéltettek. Az AC/DC jól nyomtad.

- Köszönöm. Tudok én ilyet is. – néztem zavartan újból a szemeibe

- Na, akkor legalább tudjuk a következő adásban ezt az oldaladat mutatjuk meg. - kacsintott rám.

- Lehet egy kérdésem?

- Persze.

- Nem tudom, hogy azt kivel lehetne megbeszélni, hogy legalább hetente leléphessek csak egy órára.

- Hát… - vakarta meg a fejét. - Ha pasi emiatt elhagy, akkor hülye.

- Nem! – vágtam rá rögtön - egyáltalán nem erről van szó és nincs pasim.

- Akkor mi miatt? Ha nyomos okod van, azt talán elmondod nekem, akkor lehet. tudok segíteni.

- Nem szerteke erről beszélni. De ha ez kell most meg teszem. – sóhajtottam - Anyukám miatt szeretnék lelépni.

- Azt teljesen megértem. Mi is ragaszkodunk még hozzájuk még ennyi idősen is. Ha nem találkozunk, akkor hetente többször biztos beszélünk telefonon. De az úgy lett megállapodva, hogy azért egy héten egy személy meglátogathat itt.

- De nem tud. – szomorodtam el. – Már 10 éve ágyhoz van kötve.

- Elintézem. – vágta rá egyből Nem is hagyva tovább, hogy folytassam

- Köszönöm. – néztem fel rá hálásan

Elfoglalhattuk végre a szobáinkat, Tinával egy két személyes szobát foglaltuk el. Annyira szemfüles volt, hogy a legnagyobb lett a miénk. A bőröndöket bedobáltuk csak a sarokba és a konyhába neki láttunk a hideg tálakból falatozni. Nagyon éhes voltam és kopogott már a szeme az éhségtől.  A mi csapatunkba még 4 srác került. Kedvesen és illedelmesen mind anyjuknak bemutatkoztam, de ennél többet nem akartam velük tárgyalni. Nem igényeltem a végig mérő szemeket, de hozzá kell szoknom, mert ha nem családos apukák, akkor biztos egyszer kétszer majd a dekoltázsomon bámulásán kapom rajtuk magukat.

- Matt. – nyújtott udvariasan kezet nekem az utolsó srác

- Andi. – ráztam vele kezet

- Pont láttam az elő adásod és nagyon tehetséges vagy.

- Köszönöm. Jó hallani ilyen dicséreteket.

- És hogy-hogy itt? Mi célból?

- Csak azt szeretném, hogy anyukám büszke lehessen rám.

- Én is ezért csak én azt szeretném, hogy a fiam.

- Fiad? – lepődtem meg mert nem sokkal lehet nála idősebb olyan bátyám idős lehet.

- Igen, 4 éves. - vett ki a zsebéből egy fényképet.

- Tiszta apja. – néztem a képre majd rá

- Sokan mondták már.

Még egy szimpatikus ember, aki nem faggat fölöslegesen. pezsgő bontás után a mentoraink is még egy rövidke időre átjöttek ünnepelni velünk és a másik csapattal is koccintottunk egy pohárpezsgő elejéig. Majd magunkra hagyva ültük le mind a 12 egy asztalhoz és neki láttunk vacsorázni. Már most éreztem, hogy jó kis csapatott fogtunk kis és mindenki külön egyéniség, de egyetlen egy dolog közös bennünk, hogy szeretjük a zenét.

 

 

 

  

 

 

web counter


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!