23. rész
Nem nézel vissza.
Az egész stáb, a statiszták és ti is bementetek a hatalmas tornaterembe. Óriás plakátokon „Gratulálunk srácok!” felirat díszelgett. Kis szendvicsek, de abból rengeteg, italok hatalmas választéka és egy jó nevű dj várt odabent. Georg nagyon jól elvolt a statiszta lányokkal, Tom hasonlóképp. Bill Nicknek adta elő ötleteit egy következő klipphez. Te pedig Gustavval ültél egy asztalnál és iszogattatok.
- Mikor beszélsz a fiúkkal?
- Épp erőt gyűjtök.
- Bill nem fog örülni.
- Ezt hogy érted?
- Tudod jól.
- Nem tudom mit kéne tennem.
- Majd tudni fogod.
- Na megyek Georghoz. – felálltál és megkerested. Tommal és pár lánnyal ült egy asztalnál.
- Georg, bocs a zavarásért, de valamit szeretnék megbeszélni veled.
- Gyere, ülj le.
- Nem. Inkább négyszemközt. Ez magánügy. – mondtad, amire meglepődött, de már állt is fel. Tom mégjobban meglepődött, de próbált úgy tenni mintha nem érdekelné. Georggal kicsit arrébb mentetek.
- Gyors leszek, és már mehetsz is csajozni. Csak elköszönnék. Ma este hazamegyek. Remélem látjuk még egymást.
- De mégcsak péntek van.
- Tudom, de nem bírok itt lenni. Érts meg.
- Hát jó, de néha eressz meg egy e-mailt vagy akármit.
- Rendben, de te is.
- Na gyere ide. – tárta szét karjait és megölelt.
- Menj vissza, már várnak. Ja és kérlek…
- Tomnak ne szóljak. – folytatta.
- Ne. Amíg itt vagyok, semmiképp.
- Igenis!
- Szia!
Visszament az asztalukhoz.
- Mi dolgotok volt négyszemközt? – faggatta egyből Tom.
- Csak volt egy kis megbeszélni valónk. Na lányok, igyunk. – terelte a szót.
Te visszamentél Gustavhoz.
- Na, Georggal beszéltem, tőled is elköszöntem. Már csak Bill van. – sóhajtottál.
- Aki itt jön.
- Ez a csodaszép hölgy táncol velem, ha már úgyis alkalomhoz vagyunk öltözve? – tartotta kezét feléd.
- Örömmel. – felálltál és a táncparkettre mentetek. Lassúzni kezdtetek.
- Tudom, hogy már sokszor megbeszéltük, hogy köztünk nem lehet semmi, de ott az ágyban az nem olyan megjátszott valami volt.
- Komolyan akartam én is. El is felejtettem egy percre, hogy nem csak ketten vagyunk.
- Örülök, hogy ezt kimondhattuk. Rossz volt magamban tartani.
- Ami azt illeti van valami, amit én sem szeretnék magamban tartani.
- És mi az?
- El kell búcsúznunk. A 10 órási géppel hazarepülök ma este. Nem szeretném, ha le akarnál beszélni.
- Megértelek. Sejtettem, hogy ez lesz.
- Miért értesz meg mindig egyből?
- Hiányozni fogsz.
- Te is nekem, nagyon. Bár minden másképp alakult volna.
- Barátok maradunk? Hívsz és majd én is hívhatlak?
- Persze. És remélem találkozni is tudunk majd.
- Nem akarom, hogy elmenj.
- Én sem, de nem akarok Tom közelében maradni. Nem bírom ezt. Délután simán lemondott rólam, mert tetszem neked és én csak egy lány vagyok, aki nem állhat közétek.
- Ez nem normális.
- De az, csak már nem szeret. Vagy talán nem is szeretett. De én sajnos nagyon-nagyon szeretem őt. – sírtad el magad.
- Odamegyek. – Tom Georgnak, mikor látta, hogy Bill lekísér az asztalhoz és sírsz.
- Ne. Attól nem lesz jobb.
- Nem bírom ezt nézni. Nem akartam bántani.
- De megtörtént. Nincs mit tenni.
Eközben visszaültetek Gustavhoz. Könnyeztél még, de a sírást már abbahagytad.
- Én most elindulok. A nagyszüleim már kivitték a cuccaimat a reptérre.
- Elvigyelek? – ajánlotta fel Bill.
- Nem, köszi. Egyedül jobb lesz. Így is nehéz elköszönni. – mondtad és felálltál.
- Akkor hívok egy taxit, 5 perc és itt is lesz. – Gustav.
- Köszi, az jó lenne.
Adtál egy hatalmas puszit Gustavnak és elköszöntél. Majd Billtől is.
- Jelentkezz, amint hazaérsz.
- Rendben.
- Gyere, ölelj meg utoljára.
- Remélem nem utoljára. – átölelted és percekig úgy álltatok. - Na jó, mostmár tényleg el kell indulnom. – mondtad és átnéztél Tom asztalához. Ő eddig titeket nézett, így a pillantásotok összetalálkozott. Csak néztél a szemébe és ő is a tiedbe. Halkan azt mondtad, szeretlek. Készült felállni, erre te megfordultál és kimentél az ajtón. A taxid már ott volt. Beszálltál és elindultál. Tom odament Billékhez.
- Hova megy? – kérdezte, de nem kapott választ. – Miért hívott félre mindenkit? – a fiúk csak néztek rá. – Elköszönt, igaz? Elment! Haza!
- Igen. – Bill.
- De nem engedhettétek el!
- De igen. – Gustav.
- De hát azt mondta, szeret. És én is szeretem őt.
- Miért mindig akkor jössz rá, mikor már elment? Mikor itt van miért nem jó?
- El kell mondanom neki. Itt kell maradnia velem. Hova ment?
- A reptérre. 10kor indul a gépe.
- Az még fél óra. A reptér 20 percre van innen. Elérem. Hol a sofőr?
- A suli előtt. Menj már! Indulj! – Bill.
Tom kiment, beszállt a kocsiba és megmondta a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan tud, hajtson a reptérre.
Te kiértél, a nagyidék már ott vártak a csomagjaiddal.
- Na szia kicsim. 10 perced van. Menj, szállj fel gyorsan.
- Köszönöm, mama! – megpusziltad.
- Ha hazaérsz, hívjál. – papád.
- Rendben. – neki is adtál egy puszit és elindultál becsekkolni.
- Baba várj! – kiáltott erőtlenül Tom, aki kifulladva szaladt oda mamádékhoz. De te már nem hallottad. Bementél, át az üvegajtón és vissza se néztél.
- Nézz ide! – kérte, mert ő oda nem mehetett be. – Kérlek! Én is szeretlek. – mondta halkan, mikor te eltűntél a látóköréből.
- Jobb ez így fiam. – tette vállát Tom kezére a papád.
- Szeretem őt!
- Akkor el kell engedned. Az lesz neki a legjobb, ha nem tudja ezt.
- És azt sem, hogy itt voltál. – tette hozzá a mamád.
- De tudnia kell.
- Nem fiam. Ha tényleg szereted, akkor hagyd, hogy legyen esélye boldognak lenni.
- De én azzá tenném.
- Megvolt az esélyed. Semmi bajom veled, ne értsd félre, de ezt elszúrtad. És összetörted a szívét.
- Mivel garantálod, hogy ez nem történik meg mégegyszer? – mamád.
- Nem tudom.
- Akkor most menj haza és felejtsd el őt. Sajnáljuk.
- Én is.
Egy óra múlva Bill hívta.
- Mondd.
- Szia, hol vagytok?
- Elment! – mondta és hallani lehetett a hangján, hogy most nagyon kétségbe van esve.
- Hol vagy?
- A parton. Nálunk.
- Megyek oda. – letették. Bill egyből kocsiba ült és odament. Tom ott ült a parton és egy üveg whisky volt a kezében. Bill leült mellé.
- Elment. Végignéztem, ahogy elmegy és nem nézett vissza.
- És mit mondott?
- Semmit. – mondta és meghúzta az üveget. Bill most látta, hogy már a fele bőven hiányzik.
- Ettől nem lesz jobb.
- Semmitől nem lesz az. Miért vagyok ekkora barom? Annyira szeretem. Miért baszom el a dolgot, amikor itt van velem? Miért ijedek meg, mikor komolyabb dolog alakulhat ki?
- Mert nem voltál még szerelmes. Nem tudod kezelni ezt és a csajozós énedet egyszerre. Választanod kell.
- Szegény. Mennyire megbántottam. Többször is. A nagyszülei azt mondták, ha szeretem őt, akkor békén hagyom.
- Szerintem is. Úgy néz ki nem illetek össze.
- Te tartod vele a kapcsolatot majd?
- Igen. Nagyon megszerettem.
- Azt hittem van köztetek valami.
- Ha nem téged szeretne és nem a tesóm lennél, talán. De barátok lettünk és szeretném, ha azok is maradnánk.
- Ígérd meg, hogy mindig elmondod nekem, hogy van!
- Megígérem. Sms-t kaptam. – vette elő a telefonját és elolvasta.
- Ő írt?
- Igen. Leszállt a gépe és már hazafelé tart.
Bár mindent máshogy tettem volna! – sóhajtotta Tom.
|