Tom nélkül.

Másnap reggel felkeltél és lementél elköszönni a mamádéktól. A papád nézte a tv-t, a mamád pedig már a reggelidet készítette.

-        Jóreggelt. – te.

-        Gyere, mindjárt kész a reggelid, a teád pedig az asztalon vár.

-        Köszi, mami.

-        Kicsim, ez nem a barátod a Tv-ben? – papád.

-        De ő az. Tom. – leültél a tv elé. – Élőben adják a háztűznézést. Az egyik ifjúsági magazin riportere elment a fiúkhoz, hogy megnézze, hol töltik a szabadnapjaikat. Tomot már ismeritek, ő az ikertestvére, Bill, az a hosszú hajú srác, Georg, a szőke pedig a legjobb barátom, Gustav. – magyaráztad nekik.

A szobák bemutatása után a riporter a nappaliban interjúvolta a fiúkat.

-        Pár rajongó ajándékokkal halmozta el a szerkesztőségünket, melyeket nektek címeztek. Ezt most elhoztam és át is adnám nektek.

Egy hatalmas dobozt vett elő és odaadta a fiúknak. Ők megköszönték és elkezdték nézegetni a doboz tartalmát. Plüssök, rajzok voltak benne, de a legtöbb helyet fényképekhez csatolt bugyik foglalták el. Erre a nagyszüleid érdekes pillantást vetettek az arcodra, majd egymásra.

-        Mivel töltitek a szabadnapjaitokat itt a tengerparti házikóban? – riporter.

-        Vásárlással. – Bill.

-        Alvással. – Georg.

-        Ps-ezünk. – Gustav.

-        Tom, te gondolom többnyire csinos lányok társaságában töltöd ezt az időt. – riporter.

-        Még szép! – Tom.

Erre a kijelentésére nagyszüleid hasonlóan reagáltak. Te felálltál a tv elől, és inkább hozzáláttál a reggelidhez az ebédlőasztalnál. A nagyidék sem nézték végig. Kikapcsolták és összeszedték a cuccaikat, amiket vittek haza.

-        Na kislányom, hagytunk pénzt, ha van valami hívjál, pénteken jövünk. Vigyázz magadra és egyél rendesen. – sorolták, majd össze-vissza puszilgattak és elmentek. Egy óra múlva csörgött a telefonod. Tom volt az.

-        Szia, mit csinálsz?

-        Téged várlak, mikor jössz már?

-        Ezért is hívlak, nem tudok még átmenni, délre el kell mennem egy fotózásra.

-        Ne már, ez a pihenő heted nem?

-        Annak indult, de erre most el kell mennem.

-        Egyedül?

-        Gustavval és Georgal.

-        Mikor végzel?

-        Nem tudom. Elvileg 5 körül fogok hazaérni.

-        Nagyszerű. Úgy vártam már, hogy együtt lehessünk.

-        Én is baba, de nem tehetek róla.

-        Tudom. – duzzogva.

-        Indulnom kell. Majd hívlak, ha lesz időm.

-        Jó.

-        Szeretlek!

-        Én is! – szomorúan és letetted a telefont. Egy pár perc múlva újra csörgött.

-        Igen?

-        Szia, Bill vagyok. Nincs kedved eljönni velem vásárolgatni? Én is egyedül maradtam.

-        Nem tudom, nincs túl sok kedvem.

-        Na, gyere! – kérlelve – Meglátod, jól elleszünk.

-        Hát jó!

-        Helyes! Fél óra és ott is vagyok érted.

-        Oké, gyere.

-        Puszi.

Ahogy Bill ígérte, fél óra múlva jött is érted. Elmentetek egy plázába.

-        Na, akkor vásároljunk. – Bill bezsongva.

Bementetek egy csomó boltba. Ruhákat próbálgattatok, napszemüvegeket, cipőket, még táskákat is. Nagyon jól elvoltatok. Sokmindent vettetek. Néhány lesifotós felismerte Billt és pár képet is készítettetek rólatok.

-        Ne foglalkozz velük. Meg lehet szokni őket. – nyugtatott Bill, mert látta, hogy téged nagyon idegesít a dolog.

-        Gyere, menjünk enni valamit. Van itt egy kellemes étterem.

-        Benne vagyok.

Beültetek egy kis eldugott sarokba. Megrendeltétek a kajátokat, és beszélgetésbe kezdtetek.

-        Mondta Viki, hogy otthon nincs túl sok barátod. Ez tényleg így van?

-        Hát igen, de már megszoktam.

-        Hogyhogy?

-        Én magamnak való vagyok. Ábrándozok, történeteket találok ki, amiket néha papírra vetek. Nem követem az öltözködésemmel a divatot és nem törekszem népszerűségre. Emellett elég jól tanulok és a suli legnépszerűbb pasijával jártam egy évig. Úgyhogy volt, aki furinak tartott, volt aki féltékeny volt rám.

-        Ismerős. Tudod a suliban nekem egy barátom volt, Tom. Mindenki fura figurának tartott a hajam meg a ruháim miatt.

-        Most pedig Európa egyik legnépszerűbb tinije vagy. És suliba sem kell járnod. Nekem még van egy évem.

-        De igaz barátom még így is csak három van.

-        Ez pont hárommal több, mint nekem. Habár Gustavval nagyon jól összebarátkoztunk, de azért olyan rég nem ismerjük egymást.

-        Összeillünk. Két elvont lélek. – Bill.

-        Bizony.

-        De ne csak szomorú dolgokról beszélgessünk. Mielőtt elmentél, azt mondtad, reméled több időt fogunk egyszer együtt tölteni. Most itt az alkalom. Estétől már csakis Tommal leszel.

-        Igazad van. Szeretnélek megismerni.

-        Akkor ebben is hasonlítunk. – mosolygott édesen.

Órákon át beszélgettetek. Rengeteg dologban egyforma véleményen voltatok és így hamar egymásra is hangolódtatok. Már fél 5 volt mikor Tom hívott.

-        Na szia, otthon vagy? – kérdezte.

-        Nem. Billel együtt ebédeltünk. Itt vagyunk a plázában.

-        És mikor érsz haza?

-        Nem tudom, te mikor?

-        Fél óra és ott vagyok.

-        Akkor én is. Siess!

-        Rohanok.

-        Puszi.

Letettétek.

-        Na, Tom fél óra múlva ér hozzám, úgyhogy lassan el kell indulnom.

-        Hogy elszaladt az idő.

-        Tényleg. Már fél öt. Jót beszélgettünk.

-        Akkor gyere, hazaviszlek. Nem buszozhatsz ennyi csomaggal.

Haza vitt.

-        Remélem, még találkozunk, amíg itt vagyok.

-        Ne csak Tomra szánd ezt a kis időt.

-        Meglátjuk. Köszi ezt a szép napot.

-        Én is. – megöleltétek egymást. Bill hazament, te pedig beszenvedted a csomagjaid a házba. Egyből eresztetted a vizet a kádba és befeküdtél. Kicsit el is szundítottál.

-        Baba! – keltett Tom. – A kádban alszol, az ajtó meg nyitva van. Mi van, ha nem én jövök be?

-        Annyi cuccom volt, hogy alig bírtam bejönni. Billel felvásároltuk az összes boltot. Aztán gondolom elfelejtettem becsukni. De inkább adj már egy puszit, úgy hiányoztál.

-        Te is nekem. – ült a kád szélére. – Hulla vagyok.

-        Akkor nem kapom meg a puszimat?

-        De, akár százat is. – hajolt feléd. Átkaroltad és megcsókoltad.

-        Talán annyira azért nem vagyok hulla. – kezdett kibújni a cipőjéből és közben egyre hevesebben csókolt. – Olyan finom vagy.

-        Gyere, szállj be mellém.

Nem kellett kétszer kérni. Egy pillanat alatt lekapta a ruháit és bemászott. Beült mögéd, te rádőltél, és együtt sziesztáztatok.

-        És mit csináltatok Billel?

-        Vásároltunk, és együtt ebédeltünk. Nagyon édes srác. Nem gondoltam volna.

-        Az jó. – mondta elkalandozva.

-        Figyelsz rám?

-        Persze, Billel voltál. – hebegte.

-        Valamit baj van? Mondani akarsz valamit?

-        Igen, de nem fogsz örülni.

-        Mondd el.

-        Az az igazság, hogy holnap is lesz egy kis dolgunk. Nem tudtuk a fiúkkal befejezni a fotózást és fel kell vennem egy gitárszólót a Magdeburgi stúdióban.

-        Most csak szivatsz ugye? – fordultál felé. – Mond, hogy viccelsz!

-        Sajnos nem. De meg kell ezeket csinálnom még a turné előtt.

-        Mikor leszünk együtt végre?

-        Most is együtt vagyunk.

-        De holnap?

-        Hát egyre megyünk fotózni, onnan négyre megyek a stúdióba. 7körül fogok végezni.

-        Nem akarom, hogy megint elmenj. – bújtál hozzá szomorúan.

-        El kell. Figyelj ide én imádlak, de a zenélés az életem és banda. Az az első mindenekelőtt. Úgyhogy ne nyávogj, nincs mit tenni.

-        Oké. Abbahagytam. – kiszálltál a kádból és felvetted a köntösöd. – Én lefekszem! Jóéjt!

Tom is kiszállt és utánad ment. Te az ágyadban feküdtél a takaród alá burkolózva. Lefeküdt mögéd.

-        Baba, ne haragudj! Nem úgy értettem. Nem akartalak megbántani. De tudod jól, hogy a bandával kapcsolatos elintézni valóm a kötelességem is egyben. Nem mondhatom a menedzsernek, hogy hagyjon lógva én most szerelmes vagyok. Csak körberöhögne.

-        De én annyira szerettem volna veled lenni, te meg ezt értsd meg.

-        Veled vagyok, amikor csak tudok. Látod a fotózásról is egyből ide jöttem. Gyere, fordulj már ide. – kérlelt.

-        Nem. – mondtad durcásan.

-        Úgyis ide fogsz. – nevetett a hangodon.

-        Nem.

-        Fogadjunk? – lehúzta rólad a takarót és elkezdett puszilgatni mindenütt. Minden puszi után azt mondta, szeretlek. Igaza volt. Nem bírtad sokáig és feléfordultál.

-        Utállak! – mosolyogtál és megcsókoltad.

-        Haragszol még?

-        Nem, csak egész nap veled akartam lenni.

-        Majd szerdán jó?

-        Remélem.

-        De mostmár aludjunk. Nagyon fáradt vagyok.

-        Jóéjt kicsim! – összebújtatok és pár perc múlva már aludtatok is.