Tényleg szeret.

Bill úgy döntött mindenképp segít testvérének. Így mivel Gustav tudta a címed, őt faggatta reggel.

-        Tudom, hogy nem tartod jó ötletnek, de elmondtam Tomnak, hogy …(neved) itt van.

-        Figyelj aludtam rá egyet, és szerintem is jó lenne, ha találkoznának.

-        Abba nem vagyok biztos, hogy összejönnek, de legalább mindketten túl tudnak lépni azon, ami történt.

-        Hát meglátjuk.

-        Megadod a címét?

-        Meg. – felírta egy papírra. – Na add oda neki, ha felkel. Én most megyek, visszafekszem.

-        Na tessék itt van. – keltette bátyját Bill és a kezébe nyomta a papírt.

-        Kösz öcsi. Már megyek is.

-        És mit fogsz mondani neki?

-        Ezen még nem gondolkodtam. Majd jön magától.

-        Bízok benned tesó, ne rontsd el!

-        Nem fogom.

-        És figyelj, ha nem lesz köztetek semmi, akkor legalább barátok lehetnétek. Jobb lenne mindenkinek, ha nem kerülnétek egymást, mikor találkozunk vele mi is.

-        Meglátjuk Bill, ne aggódj!

-        Na menj!

Nem kellett kétszer mondani. Felöltözött, beült a kocsiba, a címet megadta a sofőrnek, és megkérte útközben ugorjanak be egy virágboltba.

Eközben téged hívott a mamád reggelizni.

-        Nem vagyok éhes.

-        Kicsim, beszéltem anyáddal, mondta, hogy két hete nem eszel rendesen. Aggódunk érted.

-        Nem kell. Jól vagyok, csak nincs étvágyam. Inkább lemegyek a partra napozni.

-        Jól van kislányom, de naptejet vigyél.

-        Itt van nálam.

Lementél a partra, lefeküdtél a törölköződre, bekapcsoltad az mp3 lejátszódat és becsuktad a szemed. Nem sokkal később árnyékot éreztél a lábadon. Valaki állt ott.

-        Papa, takarod a napot! – mondtad neki.

Érezted, hogy leül melléd, de nem mondott semmit.

-        Köszi! – még mindig nem felelt. Kicsit megijedtél, hogy talán még sem ő az, ezért kinyitottad a szemed. Tényleg nem ő volt.

-        Te? Itt? – mint aki szellemet látott kikaptad a fülhallgatót a füledből és felültél. – Mit keresel itt?

-        Téged. – felelte nyugodtan és mélyen a szemedbe nézett. Fürdőruhában voltál, de Tom nem nézett máshova, csak is mélyen a szemedbe.

-        Megkértem őket, hogy ne mondják el.

-        Jót akarnak mindkettőnknek. Hajlandó vagy beszélni velem?

-        Hát legyen. – egyeztél bele. Ekkor odajött a papád.

-        Kicsim, ki ez a fiatalember? – kérdezte.

-        Nagyapa, ő Tom Kaulitz, Tom ő a nagyapám,…(neve)! – mutattad be őket egymásnak.

-        Örülök, hogy megismerhetem. – mondta a zavarban lévő Tom.

-        Én is kedves Tom. Kicsim nagyanyád küldött, hogy gyere reggelizni. Esetleg csatlakozol hozzánk te is Tom?

-        Mondtam mamának, hogy nem kérek.

-        Tudom szivem, de próbálkozik. – mosolygott. – Akkor én magatokra hagylak.

-        Köszi.

-        Viszlát. – köszönt el Tom is.

Elment, ti visszaültetek.

-        Azért nem eszel, mert megkérdezett hogy csatlakozok-e? – kérdezte tőled Tom.

-        Nem, azért nem eszek, mert nincs étvágyam. De nem is azért jöttél, hogy az étkezési szokásaimat vitassuk meg.

-        Igaz. Azért jöttem, mert most meg kell beszélnünk a dolgainkat.

-        Ez az állandó beszédkényszer. – sóhajtottál. - Miért nem hagyjuk úgy a dolgokat, ahogy vannak? Minek kell mindent megbeszélni?

-        Nem muszáj, csak szeretném. – nézett rád kérlelően.

-        Jó. Akkor beszéljünk. – egyeztél bele.

-        Mit gondolsz arról, ami történ köztünk? – kérdezte.

-        Tudod mit? Sajnálom. Sajnálom, hogy lefeküdtem veled, sajnálom, hogy azt hitted csak kihasznállak, sajnálom, hogy félreismertél, sajnálom, hogy nem volt bátorságom elmondani mit érzek és sajnálom, hogy mindent elrontottam. – mondtad és közben könnybe lábadt a szemed.

-        Nem rontottál el semmit. Ketten rontottuk el, de együtt helyre is hozhatjuk. – megfogta a kezed.

-        Minek? Két külön országban lakunk, valószínűleg nem fogunk csak úgy összefutni az utcán! Most is csak azért találkoztunk, mert a srácok elárultak! Mi értelme ennek Tom? – vontad kérdőre miközben potyogtak a könnyeid és kivetted a kezed az övéből.

-        Mi értelme? Szerinted? Szeretlek!! Csak ez az értelme mindennek. Annak, hogy reggel felkelek, annak, hogy este lefekszek és közben megállás nélkül csak szerelmes vagyok beléd! Nem éreztem még ilyet. Én nem bántam meg, hogy lefeküdtünk, sőt azóta nem voltam képes mással megtenni. Helyre akarom hozni, meg akarom próbálni. – nagyon indulatos volt. Láttad, rajta hogy mindennél komolyabban gondolja, amit mond.

-        Nem is ismersz. – mondtad nagyon halkan és értetlenül. – Hogy szerethetsz?

-        Csak szeretlek és kész. Miért kéne megmagyaráznom? Miért vagy ilyen rideg?

-        Nekem ez nem megy. Én továbbléptem Tom. Te is tovább fogsz, csak adj időt magadnak.

-        Baromság! Hogy lehetsz ilyen? Miért nem engedsz közel magadhoz?

-        Mert csak bántanál. Tudom milyen vagy. Most azt mondod szeretsz, de később. Mi lesz később? Megunsz, ahogy megszerzel és jöhet a következő. Nem vagy szerelmes belém, csak szar, hogy nem te tettél ki miután lefeküdtünk. – mondtad neki teljes nyugodtsággal.

-        Ne mond meg, hogy mit érzek. Tudom, hogy szeretsz engem! Igen. Tudom. Látom rajtad. És ezen a képen is. – elővette a fényképet, amit utolsó nap csináltatok és csak ketten vagytok rajta. – Úgy tettél, mintha kényszerből állnál mellém, de én látom rajtad, hogy szomorú vagy. Mert szeretsz. Szeretsz, mióta felkértelek táncolni. Éreztem rajtad, miközben szeretkeztünk. Éreztem az egész testeden. Most is szeretsz. Ezzel a hülye ridegséggel próbálsz kiábrándítani, de átlátok rajtad.

-        És, ha szeretnélek az min változtatna?

-        Hogy min? Életem első hosszú távú kapcsolata kezdődhetne el, ami remélhetőleg soha nem érne véget.

-        Komolyan gondolod?

-        Halálosan.

-        Gondolkodnom kell ezen. Idő kell.

-        Rendben, ez is több mint a semmi. – mosolyogta el magát. Te is megenyhültél.

-        Van kedved velem tölteni itt a napot? – kérdezted.

-        Hogyne lenne!

-        Akkor gyere, bemutatlak a nagyinak is.

Bementetek a házba.

-        Mama, ő itt Tom. Tom ő a mamám. Tom itt tölti velem a napot. Úgy gondoltam meg is reggelizhetnénk együtt.

-        Kicsim az előbb azt mondtad…

-        Éhes vagyok mama! – vágtál közbe.

-        Tom drágám, te is eszel? – a mamád drágámnak szólította, mert miatta az ő pici unokája boldognak tűnik végre.

-        Ilyen kínálatnak nem tudok ellent mondani. – udvariaskodott Tom.

-        Na és honnan ismeritek ti egymást? – kérdezte a papád.

-        Ő Viki kedvenc együttesében gitározik. Az egyik cd-jükkel nyertem egy egész hétvégét velük.

-        Az én unokám az ujja köré csavart mi? – fordult Tom felé.

-        Az első pillanatban. – vágta rá egyből, és ismét megfogta a kezed. Te most nem ellenkeztél. Jól esett, tudtad már, hogy tényleg szeret. Itt van veled és fogja a kezed. Mi kellhet még?

-        Most jut eszembe, valamit elfelejtettem. Elnézést, egy pillanat. – állt fel és kiment. Egy pár perc múlva visszajött egy hatalmas virágcsokorral. – Ezt neked hoztam. 16 szál rózsa, mert 16 napja ismerlek téged.

-        Köszönöm. – érzékenyültél el. Átölelted, erősen magadhoz szorítottad.

A nap további részét kettesben töltöttétek, fürödtetek, beszélgettetek, mindent tudni akartatok a másikról. Eljött az este. Tom elindult haza.

-        Akkor most megyek. Örülök, hogy beszéltünk. Akkor is, ha nem lesz köztünk már semmi. Nem akarok semmit sem erőltetni, de holnap is találkozol velem? Vagy hagyjalak gondolkodni?

-        Gyere, mutatok valamit. – megfogtad a kezét és felvitted a szobádba. - Ez itt az én szobám. – odamentél az ágyadhoz és a párnád alól kivettél valamit.

-        Az mi? – kérdezte. Az a kép volt, amit Tom is említett.

-        A párnám alatt tartom. És tudod mit? Igazad volt. Szeretlek! Nem bírtalak kiverni a fejemből. Egyszerűen beivódtál az egész testembe!

-        Tudtam! Én megmondtam, éreztem, hogy szeretsz!

-        Most ne beszélj. – magadhoz húztad, a kezeddel átkulcsoltad a nyakát, lehunytad a szemed és olyan gyengéden csókoltad meg őt, hogy szinte érezni is alig lehetett. De Tom nagyon is érezte. Vissza is csókolt. Egyre hevesebben csókoltátok egymást, és te elkezdted felfelé húzni a pólóját. Ő erre félbeszakított.

-        Biztos ezt szeretnéd?

-        Nem szeretném. Akarom! – csókoltad meg újra.

-        Várj, nem szeretném, ha később megbánnád.

-        Nem bántam meg az elsőt sem. Neked adtam a szüzességem, és újra megtenném. Szerelmeskedni akarok veled. Most azonnal.

-        Hát, ha most nem küldesz el utána. – gúnyolódott.

Fogd már be végre! – levetted végre a pólóját. Olyan gyönyörű éjszakát töltöttetek el együtt, amiről eddig álmodtál csak.