„A barátság szerelem, szárnyak nélkül.”
(Lord Byron)

Amint megéreztem az ajkait az enyémeken, ellöktem magamtól.
- Mit csinálsz? – kérdeztem rá kissé hisztérikusan a teljesen nyilvánvalóra.
- Nem egyértelmű? – nézett rám Tom furán, aztán felsóhajtott, és finoman fejbe csapta magát. – Te jó ég. Kérlek, Katja, mondd, hogy nem igaz, amire most gondolok.
Elfehéredtem, és reméltem, hogy csak az jutott eszébe, hogy még nem vagyok túl az első csókon.
- Nem igaz – ráztam meg a fejem, miközben egy mosolyt erőltettem az arcomra.
Tom is viszonozta egy apró vigyorral az arcán, de aztán elkomolyodott.
- Tetszik neked Bill? – kérdezett rá.
A tenyerem rögtön izzadni kezdett, és éreztem, ahogy először az összes vér távozik az arcomból, majd háromszoros erővel tódul vissza. A hirtelen jött kérdése miatt még levegőt is elfelejtettem venni.
- Nem – válaszoltam dacosan.
- Dehogynem – mondta Tom ellentmondást nem tűrően. – Múltkor, mikor szombat reggel beszélgettünk, azt hittem…
Tom egy pillanatra elhallgatott, én pedig remegve vártam, hogy mindenre fény derüljön.
Hátrahajtotta a fejét, majd hosszú ujjait összekulcsolta tarkóján.
- Azt hittem, csak az zavar, hogy valaki nem mondja az igazat, és nem érdekli, hogy mennyire szép vagy – végig simított az arcomon, de valahogy éreztem, hogy ez csak egy kedves baráti gesztus volt -, de téged… Neked az esett rosszul, hogy Bill nem veszi észre a szépségedet.
Lesütöttem a szemeim. Nem volt erőm vitatkozni Tommal, túlságosan átlátott rajtam, teljesen felesleges lett volna tagadni a nyilvánvalót, és egyébként is, jó volt, hogy végre van valaki ezen a bolygón, aki tudja, mit érzek Bill iránt.
Aztán belegondoltam, hogy ez mégis mit jelentene. Tom Bill ikertestvére, még ha meg is kérném őt, hogy tartsa titokban, és ő hajlandó lenne rá, tudom, hogy nem tudnak egymás előtt titkot tartani, főképp nem Tom.
Egy pillanat alatt döntöttem, és úgy tettem, mintha csak zavarna Tom feltételezése, miszerint belezúgtam az öccsébe, és csak azért hunytam volna le a szemem, hogy lenyugtassam magam, mert felidegesített.
- Te totál hülye vagy – néztem végül Tom szemébe, és még egy fáradt sóhaj is kijött belőlem.
Színésznőnek kéne mennem.
Tom kétkedve nézett rám, de láttam a szemeiben, hogy elbizonytalanodott. Egy régi közmondás jutott az eszembe: addig üsd a vasat, míg meleg.
- De nem is értem, miért gondoltad azt, hogy nekem Bill tetszik, csak azért, mert nem engedtem meg neked, hogy megcsókolj – folytattam. – Egyikőtök sem tetszik. Vagyis érted… helyesek vagytok, de a barátaim.
Tom végül nagy nehezen bólintott.
- De ha tetszene, elmondanád? – kérdezte pár perc múlva, mire ránéztem.
- Mi?
- Ha tetszene neked Bill, elmondanád nekem? Vagy neki? – nézett rám, és miközben várta a válaszom, meggyújtott egy újabb cigit.
- Persze, biztosan – bólogattam teljesen összezavarodva.
Még hogy hazudni könnyű.

Mikor délután hazaértem, senki nem volt otthon. Ettől függetlenül teljes csendben mentem fel a szobámba, és még ahhoz sem volt erőm, hogy bekapcsoljak magamnak valami zenét (pedig igazán nem bírom ki nélküle), de most mindent újra kellett gondolnom. Tom – még ha most sikerült is meggyőznöm az ellenkezőjéről – sejti, hogy Billt nem csak barátként kedvelem. Nem hiszem, hogy el fogja neki mondani a délután történteket (legalábbis remélem), mert tudom nagyon jól, hogy sérti azt az óriási önbecsülését és büszkeségét, hogy nem engedtem neki, hogy leteperjen. Viszont akaratlanul is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha Bill előtt nem szégyelli ezt? Mert hát elvégre miért tenné, az ikertestvére, és tudom, hogy mindent elmondanak egymásnak, sőt, ki is beszélnek mindent, úgyhogy sajnos, a legnagyobb bánatomra, ez sem lesz sokáig titok köztük. Mert abban viszont egész biztos vagyok, hogy Tom senki másnak nem fogja elmondani mennyire leszerepelt. De így is: ha elmondja Billnek, azzal az utolsó esélyemet is elveszítem. Mert végül is nem érvényes az iker szabály, miszerint nem kezdenek ki egymás exeivel, elvégre nem történt semmi, de Bill akkor is tudni fogja, hogy Tom bepróbálkozott nálam, ergo tetszem neki, úgyhogy ő még ha akarna, sem tenne semmit. Ó és ez felvet még egy problémát, ami engem igazából majdhogynem a legjobban aggasztott: most akkor tetszem Tomnak? Bár remélem, hogy azzal a mondattal, miszerint mindketten csak és kizárólag a barátaim, őt is sikerült leállítanom.
És akkor mondja nekem valaki, hogy a tinédzserek élete könnyű!
Felnéztem a képekre, amit még Billtől kaptam pár nappal ezelőtt. Tényleg jól néztünk ki egymás mellett, és hiába ez a sok izé, valahogy jó érzés volt, hogy ott voltak nekem mindketten, ha szükségem volt rájuk.
Persze… jobban örültem volna, ha Billt a fiúmnak mondhatom.

Csak azért, hogy ne kelljen már ezen gondolkoznom, és lefoglalhassam az agyam, kihúztam a táskámból a matek könyvem és füzetem, és tanulni kezdtem. Aztán persze eszembe jutott, hogy talán meg kéne mondanom Billnek a leckét, aztán leesett, hogy Tom biztos átadta neki… De mi van, ha nem? Talán átmegyek hozzá, ő rájön, hogy én törődöm vele, és megcsókol…
Egy szóval nehezen ment a koncentrálás a különböző háromszög területszámítási módszerekre.

Hat perccel négy előtt lentről nevetést hallottam meg. Apa hangja volt, úgyhogy gyorsan összecsuktam a töri könyvem (a matek maradt, ahova tettem egy órával ezelőtt, a földre ledobálva), és lesiettem a lépcsőn, hogy végre apa nyakába ugorjak. Bántott, ahogy reggel viselkedtem vele, és azt sem érdemelte meg, ahogy beszéltem vele. Igaza volt abban, hogy nem az én dolgom eldönteni, hogy ő és anya mit csinál, de abba, azt hiszem, van beleszólásom, hogy én hogyan viselkedek a saját anyámmal, aki elhagyott, és tíz évbe telt, mire újra megjelent, és elvárja, hogy minden úgy menjen, mint régen.
- Apa – kiáltottam fel, ahogy leértem a lépcsőn, de meg is álltam két lépcsőfokkal feljebb. Rögtön kiszúrta a szemem a sál a nyakában. Egy női sál.
- Kicsim – apa arcán teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem számított rám. – Nem tudtam, hogy itthon vagy. Nem hallottam a zenét, és nincs itt a cipőd se – nézett körbe, miközben magyarázkodott.
- Elfelejtettem levenni.
- Azt hittem, átmész Billhez. Azt írtad az SMS-ben, hogy beteg és Tommal elviszitek neki a leckét – pillantott fel rám zavartan, miközben egy picit megmozdult.
- Tudom, de meggondoltam magam. Holnap TZ-t írunk, és nem szeretném elrontani. Bill megérti – válaszoltam, miközben kicsit kinyújtottam a nyakam, hogy a háta mögé lássak. Egyértelműen rejtegetett valakit.
Még fizika óra előtt írtam neki azt az SMS-t, és gondoltam, hogy óra után megkeresem Tomot, és megkérem, hadd menjek vele haza. De aztán persze az a bizarr beszélgetés után kissé abszurd lett volna őt megkérnem. Furán jött volna ki.
Apa hallgatott.
- Fura ízlésed van – jegyeztem meg, mire kérdőn pillantott fel rám. – Ez a legújabb divat? Női sál férfiaknak? – böktem az említett ruhadarabra.
Apa elfehéredett.
- Katja…
Hirtelen leesett, honnan olyan ismerős az a sál.
- Apa!
Apa sóhajtott egyet, és arrébb állt, anyám pedig egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Kislányom…
- Ne, csak ezt ne, oké? – kiáltottam. – Úgy jöttem le, hogy bocsánatot kérek, de elég nyilvánvaló, hogy azért jöttetek haza, mert azt hittétek, nem vagyok itthon – elfintorodtam. – Ti…
- Katja – szólt rám apa jelentőségteljesen, mire lenéztem rá, és csendben maradtam. – Anyáddal úgy döntöttünk, újra megpróbáljuk – jelentette be. Összekulcsolták a kezeiket, és anyám rám mosolygott.
A hányinger kerülgetett.
Egyetlen egy dolog jutott az eszembe: – ó, igen? És ezt még az azelőtt vagy azután beszéltétek meg, hogy ágyba bújtatok volna? – kérdeztem dühösen.
Anyám arca elfehéredett, apa nem szólt semmit.
Mérgesen felrohantam a szobámba, és jól becsaptam magam után az ajtót.
Pár perccel később hallottam a bejárati ajtó csukódását, de apa nem jött fel hozzám. Túl jól ismert már, tudta, hogy ilyenkor nem tud velem beszélni.
Bár én most nem is akartam vele beszélni. Elárulva éreztem magam. Nem csak anyámmal volt a bajom, mert tudtam, hogy apa még szereti őt, de nem értettem, miért kellett idehoznia a házba. Hirtelen leesett, hogy hova ment el olyan hirtelen pénteken, biztosan akkor is találkoztak. Ki tudja, hány ilyen találkán vannak már túl.
Egyre jobban hajlottam afelé, hogy inkább hányok egyet, mert akkor legalább elmúlik a hányinger. De aztán arra jutottam, hogy anyám nem ér ennyit.

Az aznap esti vacsora könnyen viszi a pálmát az életem legkínosabb, és ebből kifolyólag, leghosszabb vacsorái között. Apa próbált velem beszélgetni, de mindketten kínosan kerültük a délutáni dolgokat, mint macska a forró kályhát. Aztán amikor elővette a kedvenc sütim a hűtőből, tudtam, mire megy ki a játék.
- Nem fogsz lekenyerezni, hogy belemenjek abba, hogy anya többet legyen nálunk itt, mint az elmúlt tíz évben – közöltem vele fagyosan.
- Igazából arra gondoltam, hogy tiramisuval vesztegetlek meg – mondta egy szelíd mosollyal az arcán, és odaadta a tányéromat. – Nézd, kislányom… amit a délután mondtál, még ha igazad is volt benne, nagyon illetlen dolog volt.
Elnémultam.
- Most ugye még nem engem oktatsz ki arról, hogy mi illik és mi nem?
Apa sóhajtott egyet, és leült velem szemben.
- Tizennégy éves vagy, Katja.
Felhördültem.
- Látod, apa! Még csak két napja van itt, és máris változnak a dolgok. Eddig soha semmi bajod nem volt a korommal!
- Amikor éretten viselkedsz, tényleg semmi bajom nincsen vele – válaszolta nyugodtan.
- Áhh! – kiáltottam fel, a kezembe kaptam a tányérom és a kiskanalam, és feltrappoltam a lépcsőn.
Nem voltam többet hajlandó erről beszélni. 

2004. 09. 22. – szerda
A másnap reggel, ha lehet, még fagyosabban telt, mint ez előző esti vacsora. Én nem szóltam apához, ő pedig nyugodtan várta, hogy mikor leszek képes ezt feldolgozni. Tudta, hogy úgy is én fogok odamenni hozzá, mikor készen leszek arra, hogy megbeszéljük.
Nem akartam, hogy ez az idő eljöjjön.

Mikor beléptem a terembe, hirtelen jött nyugodtság lepte el a testem, ahogy megláttam Billt a szokásos hátsó padban. Hátramentem, és mivel megint a kedvenc időtöltését űzte (zenét hallgatott csukott szemmel), hirtelen meglepetésként érte, ahogy hátulról megöleltem. Bár be kell valljam, engem is.
Éreztem, ahogy megugrik, és hátra néz rám, de aztán csak a kezem simogatta, miközben én a vállára hajtottam a fejem. Lehúzott a mellette lévő székre, miután onnan ledobálta a saját cuccát, és miközben a hátam simogatta, megkérdezte mi a baj.
Nem voltam még készen elmondani neki, ezért csak annyit suttogtam, hogy örülök, hogy jól van. Erre felnevetett, és azt mondta, ő minden istenek istene, tök ciki lenne, ha egy kis megfázás legyőzné.

Az ötödik óra utáni szünetben kint álltunk a fa alatt, csak Bill és én, mikor megjelent mellettünk Tom. Nem mertem ránézni. Nem csak a tegnapi majdnem csók miatt, hanem azért is, mert féltem, hogy most, hogy Bill is itt van, majd valami különleges szenzorral beméri, hogy hazudtam neki tegnap. Habár nyilvánvaló volt, hogy Tom nem mondta el Billnek a csókot, nem éreztem megkönnyebbülést. Nem tudom, talán… Talán ha Tom elmondta volna neki, Bill talán ráébredt volna, hogy én tetszem neki, és senki más…
Bill mondata ütötte meg a fülem: – láttam az előbb Sandrát. Elköltöznek.
- Tessék? – kérdeztünk vissza egyszerre Tommal.
Persze engem elégedettség töltött el.
- Mondom. Azért utaztak el már kedden is, most csak valamit el kellett még intéznie a suliban – bólogatott bőszen Bill.
Tom úgy tett, mint akit nem is érdekel.
- Tom, nem mész… beszélni vele? – kérdezett rá Bill.
- Én? Miért menjek én? – nézett ránk Tom értetlenül.
Bill felhúzta a szemöldökét.
- Oh – húzta kicsit összébb magát Tom. – Szóval tudod.
- Katja elmondta.
Tom hitetlenkedve pillantott rám.
- Ezért nem…?
Alig észrevehetően megráztam a fejem, és láttam a szemem sarkából, hogy Bill furcsállva-érdeklődve húzza fel a szemöldökét.
- Menj már, Tom!
- Minek? Nem jön be…
- De hát tetszik neked Tom! – kiáltott fel Bill, mire pár végzős kissé furán méregetve minket arrébb állt.
- Rég nem tetszik – mondta higgadtan Tom.
- Ó, és mégis mióta? – kérdezte Bill csípőre tett kézzel, mintha ezzel sikerült volna megfognia Tomot.
- Mióta kikelt az ágyamból, hogy átmenjen a tiedébe – közölte, elnyomta a cigijét, és ott hagyott minket teljesen ledöbbenve.

Tudtam, annyira tudtam, hogy Bill kíváncsi lelke addig nem fog nyugodni, amíg ki nem szedi belőlem, hogy miért mondta azt Tom. Képtelenség lett volna őt leállítanom, és addig-addig kérdezősködött, míg teljesen felment bennem a pumpa, és a közelben lévő kémia szertárba húztam be.
- Katja – vigyorgott rám pimaszul Bill.
Egy pillanatra elidőztem azon a mosolyon, de aztán csak megráztam a fejem, és amilyen halkan csak tudtam, kimondtam.
- Meg akart csókolni.
- Mi? – kérdezett vissza Bill teljesen ledöbbenve. Nem hiszem, hogy erre a válaszra számított.
Lehajtottam a fejem, de Bill finoman megfogta az államat, és maga felé fordította.
- Ne érezd magad gázul.
- Könnyű azt mondani.
Felültem az ott lévő asztalra, és a lábam kezdtem lóbálni. Bill megfogta a térdeim, és finoman közéjük állt.
- Miért nem engedted neki?
Elpirultam. Éreztem. Pár másodpercig mérlegeltem, hogy mégis mit mondjak erre, aztán úgy döntöttem, a féligazság elég lesz.
- Én még… Én. Soha…
Billre pillantottam, akinek az arcán egy apró, halvány mosoly jelent meg.
- Még soha senki nem csókolt meg?
Finoman megráztam a fejem.
- És miért érezted úgy, hogy ezt nem mondhatod el nekem? – Kérdezte kedvesen, és megsimogatta az arcom.
Behunytam a szemem, de nem hiszem, hogy leesett volna neki, hogy azért, mert annyira jól esik, szerintem csak arra gondolt, hogy még mindig kellemetlenül érzem magam. Nem mertem elmondani neki, hogy ha ő akart volna megcsókolni, akkor hagyom. Túlságosan féltem, hogy Bill nem fog többet beszélni velem, és az rosszabb, mint a tudat, hogy csak én vagyok szerelmes.
Kifújtam a levegőt, és újra Bill szemeibe néztem.
Megnyalta az ajkait.
- Van egy ötletem – suttogta.
Kinyújtotta a kezét, és a derekamra rakta. A másik keze még mindig a jobb térdemen pihent.
- Bill, mit csinálsz? – kérdeztem remegő hangon.
- Olyantól akarod megkapni életed első csókját, mint… Nos, mint Tom, vagy olyantól, akinek számít, hogy neked ez az első? – kérdezte megnyugtató hangon.
Csak néztem a szemeibe, és egy dolog fért csak a fejembe: megkaphatom a választ a kérdésemre.
- De ez csak baráti, igaz? – Nagyon ügyeltem arra, hogy az én hangom se áruljon el semmit, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. Már megtanultam, hogy jobb ezt előre tudni.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha kizökkent volna az egészből, de talán csak én akartam magamnak bemagyarázni.
- Hát persze – mosolyodott el szelíden, én pedig úgy tettem, mintha kicsit megnyugodnék.
Finoman közelebb lépett, a combjaim közé, és közelebb húzott magához. Az illatát hirtelen olyan erősséggel éreztem meg, hogy sokkal mélyebb levegőt kellett vennem. Talán csak a kicsi szoba tette, nem tudom. Ahogy kifújtam a levegőt, az szemmel láthatóan Billt teljesen… nem is tudom, mit mondjak. A kezem ösztönösen indult meg a derekához, és egy kicsit én is közelebb húztam magamhoz.
Megremegett a lábam, ahogy Bill szemeibe néztem. A bal keze, ami eddig a derekamon pihent, most megindult a nyakam felé. Egy tincset eltűrt a fülem mögé, majd a tarkómra csúsztatta a kezét. A térdemnél fogva még lejjebb húzott az asztalról, éreztem, ahogy a mellkasunktól lefelé mindenünk összeér.
Szinte elfelejtettem levegőt venni, hallottam a fülemben dübörögni a saját szívem, és éreztem, ahogy a gyomrom diónyira szűkül.
Bill a homlokát az enyémnek döntötte, és nyelt egyet.
Megnyaltam az ajkaim.
- Most akkor megcsókollak, jó? – kérdezte suttogva.