Figyelem +18! Mindenki saját felelősségére olvassa!

– Rendben, vegyük át még egyszer! – nézett rám szigorúan Clarice.

– A szexuális jellegű kérdések elől kitérek egy vicces megjegyzéssel vagy megmondom, hogy erre nem kívánok válaszolni – idéztem fel a szavait, amit már negyedórája próbált a fejembe verni, de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy túléljem valahogy azt a félórát kiborulás nélkül. – Amikor a megcsalásról kérdeznek, eljátszom a megbántott és hihetetlenül magába zuhant áldozatot – folytattam nagyot sóhajtva, mire elégedetten bólintott.

Azt csak én tudtam, hogy játszanom nem sokat kellett ahhoz. Pokolian fájt, amit tett, és ezért is szakítottam vele. Talán annál is jobban bántott, hogy még csak nem is próbált visszatartani tőle, egyszerűen hagyott kisétálni az ajtón minden szó nélkül.

– Mindjárt ön következik, Miss Clearwater – nyitott be az egyik háttérmunkás az öltözőbe.

– Csak tartsd magad, és nem lesz gond! – mosolygott rám Clarice biztatóan, én pedig lassú léptekkel elindultam, hogy végre pontot tegyek az ügy végére részemről.

– Következzék az a lány, akiről azt hittük, hogy sikerült neki az, ami senki másnak nem eddig: megszelídíteni a nőcsábász Tom Kaulitzot. De az álompár két év után váratlanul szétvált, és most először beszél róla, hogy pontosan mi is történt, eloszlatva ezzel a pletykákat. Köszöntsük Mickey-t a stúdióban! – jelentette be ünnepélyesen a műsorvezető, mire a közönség hatalmas üdvrivalgásban tört ki, ahogy az meg van írva a nagy forgatókönyvben.

Mosollyal az arcomon léptem be hozzájuk, és hallottam, hogy egyeseknek elakadt a lélegzetük is. Kezet ráztam Jonathan Davidsonnal, majd mindketten helyet foglaltunk, hogy megkezdődjön a vallatás… pontosabban az interjú, ami a hat héttel ezelőtti szakítást boncolgatja, és szedi atomjaira.

– Lenyűgözően nézel ki – bókolt rögvest, amit egy szerény mosollyal fogadtam. – Ha nem tudnám, hogy nemrég estél túl egy csúnya szakításon, biztos bepróbálkoznék nálad – mosolyodott el pimaszul, mire a közönség felnevetett.

– Hát, John, ki kell ábrándítsalak, mert nem bukom a hozzád hasonló pasikra – vágtam vissza mérgemben egy angyali mosollyal az arcomon.

– Ez igaz, te inkább a rossz fiúkra buksz, akik megcsalnak – adta meg a legnagyobb pofont, amit csak tudott, és még a nézők is elámultak, miközben lélegzetvisszafojtva várták a reagálásomat.

– Ebben legalább egyetértünk – sóhajtottam megadóan, mire tapsolni kezdtek.

– Szóval mi is történt pontosan kettőtök között? – tért a lényegre. – A legfelkapottabb pletyka az lett, hogy megcsalt téged egy pornószínésznővel – tette hozzá kíváncsian várva a reakciómat.

– Ez nem teljesen igaz – feleltem szenvtelenül, mire néhányan meglepetten kapkodni kezdték a levegőt. – Én sem tudom, hogy mi történt köztünk pontosan – kezdtem bele elkeseredetten. – Azt hittem, hogy minden rendben van közöttünk, és már vártam, hogy talán elszánja magát a következő lépésre, és megkéri a kezemet, de… – itt elhallgattam, majd a szám elé raktam a kezemet könnyes tekintettel meredve magam elé.

Még Jonathan is megütközött ezen, pedig nem sok minden tudta meglepni a tapasztalatából kifolyólag. Összeszedtem magamat, és újból ránéztem Johnra, aki együttérzőn vizslatott engem.

– És mégis miért tette ezt? – kérdezte kissé finoman.

– Azt mondta, hogy már nem érez irántam mást, csak barátságot, és nem tudta, hogy hogyan mondja el nekem – válaszoltam el-elcsukló hangon.

– Nem akarsz neki visszavágni? – mosolyodott el cinkosan.

– Szeret… – egy pillanatra megtorpantam, de azonnal folytattam – szerettem, és egy szerelmet nem éri meg aljas trükkökkel bemocskolni, mert vége szakadt – adtam a diplomatikus feleletet.

– Mit szólnál, ha most behívnánk őt is? – vágta rá a kérdést váratlanul, mire éreztem, hogy a gyomrom egy apró gombóccá zsugorodik.

Viszont nem hiába jelöltek Oscar-díjra, így a szemem sem rebbent, pedig láttam rajta, hogy nagyon várja a hatást.

Az arcomon egy izom sem rándult, annál inkább dübörgött a szívem, és remegett a testem, hiszen már majdnem két hónapja nem láttam őt.

Ez előtte lehetetlenségnek tűnt számomra, hogy külön legyünk egymástól két napnál tovább.  Minden éjszaka hiányoltam őt magam mellől, és nem találtam a helyemet azóta. Akármit próbáltam, csak ő jutott az eszembe, mint egy kísértet, amely nem hagy nyugodni. Ürességet és magányosságot hagyott bennem az eltűnésével, amivel képtelen voltam megbirkózni.

– Az egyik kikötésem az volt, hogy nem vállalom vele együtt a szereplést – emlékeztettem hevesen.

Ha most behozzák őt ide, akkor részemről elszabadul a pokol. Képtelen lennék megtartani a nyugalmamat és a józan ítélőképességemet.

– Nyugalom – nevette el magát. – Csak utánad fog jönni – tette hozzá vigyorogva. – Egy bennfentes szerint akkor nyitottál be, amikor Tom éppen a kellős közepén járt a dolognak a nővel – vágta kíméletlenül az arcomba.

– A bennfentesek sokszor jobban közel vannak a vízhez, mint a tűzhöz – jegyeztem meg hűvösen. – Való igaz, hogy rájuk nyitottam, de nem olyan körülmények között, mint azt pletykálták – javítottam ki a feltételezést.

– És ki volt a másik fél? Valóban egy pornósztár? – kíváncsiskodott pofátlanul.

– A kilétét fedje homály, ha akarja, majd ő elárulja – hárítottam a kérdést nyugodtan.

– Ugyan már! – pillantott rám rosszallóan. – Egy kicsit sem akarsz visszavágni neki?

– Nem – vágtam rá határozottan.

– Tom hogy fogadta a döntésedet? – tért át a harmadik érintettre.

A szívem vadul kalapálni kezdett, mikor eszembe jutott, ahogy Tom viselkedett velem. Először mindent tagadott, aztán pedig ridegen kezelt, akár egy nyűgöt, amitől meg akart szabadulni végre.

– Könnyen ment – préseltem ki magamból a szavakat keservesen. – Megegyeztünk, hogy így lesz a legjobb, és ezzel szétváltak útjaink – fújtam ki magamból a levegőt gondterhelten.

Sírni támadt kedvem, de minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam a késztetést. Annyira szívesen a padlóra vetettem volna magamat, és hisztérikusan dobálva a testemet bömböltem volna, amíg nem jön értem Tom, és azt nem mondja, hogy az egész egy rossz álom volt.

– És most milyen kilátásokkal indulsz neki szingli létednek? – tett fel egy újabb kérdést.

– Tessék? – kérdeztem vissza kiesve a merengésemből.

– Mit fogsz csinálni most, hogy újra az egyedülállók táborát erősíted? – mosolyodott el önelégülten.

– Ó, nagyon boldog vagyok – erőltettem egy vidám mosolyt az arcomra, amit a közönség hitetlenkedő morajlással fogadott. – Épp egy új filmen dolgozom, és már van két másik is kilátásban. Inkább a munkának, a családomnak és a barátaimnak szentelem az időmet most – vigyorodtam el kényszeredetten.

Pocsék alakítás, az már biztos. Ezt nem fogja túl sokra értékelni az akadémiai bizottság.

– Köszönöm, hogy itt voltál – állt fel John, majd kezet nyújtott, amit elfogadtam, mire kézcsókot adott rá. – Találkozunk az Oscar gálán, és csak, hogy tudd, én neked szurkolok – jegyezte meg játékosan kacsintva.

– Köszönöm, John – nevettem el magamat, majd a közönség tapsvihara közepette kivonultam a stúdióból.

– Most egy kis reklám következik, de maradjanak velünk, mert azután meghallgathatják az érem másik oldalát Tom Kaulitz személyében – hallottam még John konferálását.

Amint bezárult az ajtó, magamra maradtam a kihalt folyosón, és keservesen nagy sóhaj szakadt ki belőlem önkéntelenül is.

– Végre ezen is túl vagyok – nyögtem fel megviselten.

– Jó neked – jegyezte meg valaki szenvtelenül, mire rögvest odapillantottam, és Tomot láttam meg a falnak támaszkodva az árnyékban.

– Ne aggódj, neked ugyanolyan könnyen fog menni, mint megcsalni – vetettem oda neki ridegen.

Bár a kijelentésem bizonyára jobban fájt nekem, mint neki, hiszen semmilyen érzelem nem látszott az arcán.

– És még mindig nem nekem hiszel – horkant fel bosszankodva, majd ellökve magát a faltól, odasétált hozzám.

Határozottan megállt előttem, és fölém tornyosulva meredt rám lefelé. Mindig is kihasználta, hogy sokkal magasabb nálam – legyen szó játékosságról vagy veszekedésről.

– Persze, mert te vagy a hazug – fordítottam el a tekintetemet róla fájdalmamban.

– Örülök, hogy mindig is ennyire bíztál bennem – vágta rá gúnyosan.

– Én bíztam, de te mégis megbántottál! – néztem rá dacosan, majd még a lélegzetem is elakadt Tom tekintetétől, ami ugyanolyan fájdalmas volt, akárcsak az enyém.

Mélybarna szeme vágyakozóan és reménykedve kutatott valamit bennem. Arcára keserű mosoly ült ki, amibe a szívem belefájdult. Mindig magamhoz húztam, és cirógatni kezdtem az orcáját finoman, ha ilyen savanyú arcot vágott. A testem mozdulni akart, de megfeszítettem minden izmomat, hogy ne tehessem meg a reflexszerű mozdulatot.

– Kérlek, ragaszkodj ahhoz, amit a sajtósaink megbeszéltek egymással – mondtam ki lehunyva a szememet egy pillanatra. – Sok szerencsét! – mosolyogtam rá erőltetetten, majd ólmos léptekkel elindultam, hogy otthagyjam végleg.

– Nem engedlek el – szólalt meg hirtelen, majd visszarántott magához, és szenvedélyesen megcsókolt.

– Tom, nem lehet – nyögtem kétségbeesetten, miközben a nyakamat csókolgatta és harapdálta hevesen.

– Elhagynod nem lehet – javított ki rögvest, majd szorosan a falhoz nyomott, és hozzám préselte saját testét.

Újból megcsókolt, és ez még mohóbb volt, mint az előző. Úgy éreztem, hogy fel akar falni a szájával, és magáévá akar tenni ezen a lehetetlen módon. Mikor már alig bírtam levegővel, elfordítottam a fejemet, de ez nem akadályozta meg abban, hogy újból a nyakamat támadja meg.

Nyöszörögve próbált megkérni, hogy hagyj abba, mert megláthatnak, de hajthatatlannak tűnt, míg nem egyszer csak abbahagyta.

Felegyenesedett, és komoran bámult a szemembe, én pedig megszeppent kislány módjára nagyokat pislogtam.

– Még most adok két másodpercet, hogy elszaladj! – jelentette ki határozottan, de mire felfoghattam volna, le is telt az időm, így megfogta a karomat, majd maga után hurcolt egészen egy ajtóig, amire az volt írva, hogy raktár.

Miután becsukta a bejáratot, ismét a falhoz tolt, és a benti sötétségben folytatta azt, amit a kinti fényben elkezdett. Én pedig képtelen voltam bárhogyan is ellenállni neki. Neki, aki mindig feltüzelt. Neki, aki mindent tudott rólam, és még így is elfogadott. Neki, aki az első olyan férfi volt az életemben, akit szerettem teljes szívemből.

Kívántam őt, akárcsak akkor, mikor együtt voltunk. Minden érzékemet felbolygatta és betöltötte testével, hangjával, illatával és érintésével. Határozottan és eltökélten irányított mind a saját testét, mind az enyémet.

Érződött mindent elsöprő vágya és a keserűsége az összes mozdulatában, én pedig olyan bátortalanul érintettem őt, mint egy éppen bűnbe eső, szende kislány.

– Kérlek, még – sóhajtotta vágyakozóan, mikor végigfuttattam az ujjaimat a belső combján. – Csak rám gondolj, csak engem érezz – jelentette ki követelőzően, miközben magáévá tett vadul.

– Szeretlek – bukott ki belőlem a pillanat hevében, mire Tom még hevesebben kezdett mozogni.

Az érintése perzselte a bőrömet, noha az ujjai jéghidegek voltak. Libabőrös lettem minden csókjától, nyögésétől és sóhajától.

Alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne sikoltsam a nevét önkívületi állapotomban. Olyan hangosan ziháltam és nyögdécseltem, hogy akár egy pornószínésznőt is megszégyenítettem volna. Tom is ugyanolyan csillapíthatatlanul tombolt a kielégülés pillanatában, ahogyan én.

– Én is szeretlek – suttogta pihegve, miután vége szakadt a varázslatnak, a mi közös varázslatunknak.

Ahogy kezdett tisztulni a fejem Tom bűverejétől, rájöttem, hogy mekkora baklövést követtem el. Elborzadva kezdtem visszaigazgatni a ruhámat, és próbáltam nem Tomra nézni, aki szintén öltözködött, de le sem vette rólam a tekintetét, viszont egy szót sem szólt hozzám.

– Nem mondom, hogy ezzel minden rendben – kezdett bele váratlanul, mikor rátettem a kilincsre a kezemet, hogy távozzak a helyszínről, mire megtorpantam. – De remélem, hogy megérted, amit mondani akartam – tette hozzá reménykedve.

– Én csak arra jöttem rá, hogy megint kicsesztél velem – jegyeztem meg elkeseredetten, miközben elhátráltam tőle a könnyeimmel küszködve. – És ezt nem akarom többé! – jelentettem ki kétségbeesetten.

– Akkor elengedlek, de ne feledd, a rabod vagyok, drágám – sóhajtotta szomorúan.

Én pedig rémülten elsiettem az ajtóhoz, majd feltéptem azt, és zaklatottan kisiettem a helyiségből.

Szerencsére csak akkor jelent meg dolgozó, mikor már a sarkon jártam, és valamennyire rendbe szedtem magam.

– Elnézést, Miss Clearwater, nem látta Mr. Kaulitzot? – szólított le idegesen. Bizonyára mindenki Tomot kereste, hiszen a reklámblokk már rég lejárt, és neki jelenése volt közvetlenül utánam.

– Nem a legjobb embertől kérdezi – rántottam meg a vállam közönyösen, majd faképnél hagyva az elképedt személyt, elsétáltam az öltözőm felé.

– Hát te meg hol voltál? – esett nekem rögvest Clarice értetlenkedve.

– Ne akard tudni – sóhajtottam elgyötörten, majd összeszedtem a cuccaimat, hogy végre távozhassak az épületből.

– Képzeld, Tom felszívódott, akárcsak… – itt félbehagyta a mondatot a felismerés miatt. – Te jó ég! – nyögte ki döbbenten, majd szörnyülködve a szája elé tette a kezét.

– Igen, én is pont ezt gondolom – feleltem elkeseredetten, Clarice pedig tökéletesen látta rajtam a zaklatottságot és az elkeseredést, így nem bolygatta az ügyet inkább.

Én pedig eldöntöttem, hogy magammal sem számolok el, és inkább elásom az agyam legmélyére ezt az élményt elfelejtve a saját szenvedélyes érzelmeimet és a szeretett férfimat – néhány hónapra.

– Jó rohadt életbe! – dobtam a csempére a tesztet frusztráltan, de az nem tört össze, csak néhány pattogás után beleütközött a szekrénybe, és megállt.

Belenéztem a tükörbe, és láttam a saját arcomon a rémületet, a szememben pedig az elkeseredett könnyeket.

– Most mihez kezdesz? – kérdeztem a tükörképemtől kétségbeesetten, ami nem válaszolt, csak a saját ijedtséggel bámult vissza rám, és hirtelen eszembe jutott Tom utolsó mondata, amit az utolsó találkozásunkkor mondott a stúdió raktárában.

– Ez nem igaz, mert én vagyok a te rabod, drágám – mosolyodtam el keserűen, miközben lassan a hasamra csúsztattam a kezemet.

Vége