- Tudtad, hogy az ember élete háromnegyedét alvással és pihenéssel tölti?- nevetett egy nyújtózkodás kíséretében Bill, és bátyjára bámult.

- Szerintem kevered a macskákkal… Vagy magaddal.- nevetett Tom, és enyhén meglökte öccsét.

Bill kiöltötte a nyelvét, s kirohant az ajtón. A raszta a fejét csóválva bambult a távozó fiú után, majd nekiállt összepakolni. Egy újabb utazás, s egy újabb élmény. Minden olyan szépnek és jónak ígérkezik. Angliába készülnek, ahol egy show-val örvendeztetik meg a közönséget. Már annyira várja. Először járnak majd ott, legalábbis hivatalosan, „munkaügyben”. Erre a szóra elmosolyodott, és észre sem vette hogy valaki ott áll mögötte.

- Mitől vagy ilyen boldog?- kérdezte Bill gyanakodva, s összevonta a szemöldökét.

- Semmitől. Csak… Gondolkoztam.- hangzott a válasz.

- Jéé, hát néha még te is megtudsz lepni.- gúnyolódott az öccse, de nagy meglepetésére erre Tom csak legyintett.

- Semmi baj, Bill. Majd elmúlik.- veregette vállon, de elment mire a fiú felfogta hogy mit mondott.

***

- Ezt vegyem föl, vagy ezt?- kérdezte Tom orra alá nyújtva két nadrágot, és idegesen pillantott az órára- Nemsokára kezdődik a koncert.

- Bill, nyugodj már meg. Volt már vagy 5000 koncertünk. Ez miben lesz más? Amúgy szerintem azzal lepnéd meg legjobban az embereket, ha ebben lépnél színpadra.- mutatott föl egy csákót, amit az imént hajtogatott egy újságból.

- Igen, ez nagyon szexy. Nekem biztos jól állna.- húzta ki magát, majd fölhúzta a gatyáját- Ezt veszem fel, mert ez fekete.

- Mert a másik nem az?- nevetett Tom.

- Jajj, te nem értesz ehhez. Én látom köztük a különbséget.

- Csak el ne bízd magad. Ja, és ne ess le a színpadról, mint a próbán.- bólogatott a fiú.

- Ez nem vicces… A zsinórok miatt volt.- vágta be a durcát Bill.

- Hát persze.- helyeselt Tom.

- Nyomás fiúk, kezdődik a koncert!- kiabált az öltözőbe a menedzser.

Bumm. Bumm. Olyan erősen dobogott a szívük, hogy még méterekről is nyomon lehetett követni. A tenyerükbe vájták a körmüket, s kirohantak a színpadra. Hatalmas sikítások, kitörő ováció fogadta a megjelenésüket, s a nevüket skandáló lánytömeg közül kiemelkedtek az első félmeztelen rajongók. Bill habogva megköszönte, hogy itt lehet, majd megköszörülte a torkát. A fények rá irányultak, ő pedig énekelni kezdett. Mellette Gustav már elszántan dübörögtette a dobokat, s a másik két fiú is a húrok közé csapott. Fergeteges műsort csaptak, még három ráadással is meglepték a fanokat.

***

- Ennél hangosabb koncertet még soha nem adtunk…- lihegett Bill, és egymás után itta az ásványvizeket.

- Az lehet, de ennél több bugyi sem hullott még a színpadra.- mutatott fel egyet csillogó szemekkel Tom.

A többiek kinevették, majd ki-ki elvonult a saját szobájába. Kipirult arccal ültek le mindannyian az ágyukra. Még utoljára visszaemlékeztek az elmúlt 3 órára, majd hullafáradtan dőltek bele a gondosan megvetett paplanba…

***

- Bill hol van?- kérdezte egy ásítás kíséretében Tom, aki a reggeli kávéját szürcsölgető Gustavtól kapott választ:

- Biztos még alszik. Amilyen hétalvó.

- De nincs a szobájában.- szögezte le a raszta.

- Akkor fogalmam sincs. Biztos elment sétálni vagy valami.

Tom kezdett aggódni. Billt egész reggel nem látta, utoljára tegnap este voltak együtt. Fölrohant öccse szobájába, s minden négyzetcentijét átkutatta. Belépett a fürdőszobába, s az fogadta, amire nem várt. A helyiség föl volt dúlva, s itt-ott vérnyomok éktelenkedtek a fényesre suvickolt csempén. A földön egy megtépázott papírka hevert, Tom fölvette és elolvasta. Ahogy szemei a sorok között ugráltak, úgy teltek meg könnyekkel. Futni kezdett. Ki a hotelból, végig egy utcán. Egész egy düledező ház kapujáig. Ott megtorpant, de végül megfogta a kilincset. Hatalmasat nyikorgott, látszott, hogy nem lett gyakran használva. Néhány helyen meg volt karcolva, feltörték. Belépett az ajtón, s végigment egy hatalmas szobán. Egy sötét helyiségbe jutott, és bizonytalanul nézett körbe.

- Tom…- hallatszott halkan az egyik sarokból.

- Bill!- ordított fel a fiú, s fivéréhez szaladt- Mi történt veled?

A fekete haj összecsomózódva tapadt a megkínzott fiú arcához, keze idegesen markolta bátyjáét.

- Tom, menj innen…- szólt erőtlenül.

- Dehogy megyek… Csak veled együtt.

- Tom… Tom menj el…- kérlelte, de a raszta ügyet sem vetett rá.

- Igaza van az öcsédnek… Jobb lenne ha elmennél.- vicsorgott egy érces hang, majd a hanghoz tartozó arc is megjelent.

Sötétbarna hajat viselő, konszolidált külsejú középkorú férfi lépett ki a fényre. Nem törődött Tom ökölbe szorított kezével, sem Bill erőtlenül heverő alakjával. A gitáros felállt, s elindult felé.

- Ottmaradsz.- emelte fel a kezét az ember, amiben egy revolver éktelenkedett- Ottmaradsz, vagy meghalsz.

- Mit ártottunk mi magának? Mit? De főleg Bill mit?

- Hogy mit…- kezdett el föl-alá járkálni a teremben az alak- Vajon mit… Ti sikeresek vagytok… Az életetek egy leányálom… Semmiért nem kellett küzdenetek. Mindenetek megvan, pedig nem érdemlitek meg. Ezt nem hagyhattam.

- Maga őrült…- súgta gyűlölködően a levegőbe Tom.

- Őrült lennék? Hmm… Lehet… De még mindig jobb mintha olyan lennék mint te. Halott.- emelte fel ismét a fegyvert, és a fiú feje felé irányította- Búcsúzz el ettől a világtól.

Tom ereiben megfagyott a vér. Mozdulni sem tudott, torkán nem jött ki hang. A szája kiszáradt, nyelvét idegesen harapdálták a fogai. És bumm… Dürdült a lövés, majd egy hangos puffanás.

- Bill!- kiáltott Tom, s öccséhez futott.

A fiú összeszedte minden erejét, s a golyó elé ugrott. Erőtlenül hanyatlott a földre, gyönyörű vonásai megfeszültek a fájdalomtól.

- Miért tetted ezt? Nekem kellett volna meghalnom… Te élhettél volna…- simogatta ikre haját Tom, a nem törődött a padlón csattógó könnyeivel.

A haldokló fiú megszorította bátyja kezét, s így szólt:

- Képesek lennénk meghalni egymásért…- mondta akadozva, s fejét fivére ölébe fektette.

Annak könnyei szétáztatták ruháit, zokogása több háztömbnyire is kivehető volt.

 - Ne sírj… testvérem. Én mindig veled leszek. Csak gondolj rám. Csak őrizz meg a szívedben. Csak soha ne felejts el.

- Szeretlek Bill…- karolta át patakzó könnyei örvényében- Hogy felejthetnélek el… te vagy a másik felem… Te voltál a jobbik felem… Maradj velem, kérlek… Ne hagyj el…

- Te buta…- simította végig az arcát remegve- Én soha nem hagylak el. Ikrek vagyunk… Még a túlvilágról is veled leszek… Mindig veled leszek…

Letörölte bátyja könnyeit, s szíve utolsó dobbanásával kísérve így szólt:

 - Nálad jobb testvér nem is létezhet… Szeretlek Tom…- szép feje lehanyatlott, tenyere kihullott az óvó kezekből.

S nem szólt többet. Nem viccelt többet. Nem izgult többet, s nem ugratta többet egyetlen hőn szeretett testvérét… Tom erősen szorította magához az élettelen testet, s szíve kettérepedt a fájdalomtól. Meghalt. Akit a legjobban szeretett, akiért bármit megtett volna, akiért lehozta volna a csillagokat… Az ő egyetlen testvére… Bill…

- Szeretlek testvér…- hangzott az utolsó fájó mondat a fiatal szájából, s egy könnycsepp gördült le az állán- Úgy szeretlek…

***

Fájdalmas sóhajtás kíséretében nyitotta ki fájó szemeit Tom, s a fekete falakra pillantott. Végighúzta körmeit a repedésen, s újabb vonalat vésett be a többi mellé. A cella rácsai mögött halkan dudorászó őr jelent meg, s így szólt:

- Uram, látogatója van.

A zárka ajtajában egy magas, vékony, hosszú kabátot és arcra húzott kapucnit viselő idegen jelent meg. Bizonytalan léptekkel közeledett Tom felé, majd intett az őrnek; távozhat. Leült a vaskeretes ágyra, és fölemelte a fejét. A férfi hátrahőkölt, mikor meglátta öccse hőn szeretett vonásait. Leroskadt a fal tövébe, és szemét könnyek lepték el.

- De hiszen… te…- nyögte.
- Meghaltam.- mosolygott Bill, és közelebb lépett bátyjához.

Tom immár 8. éve tengette unalmas napjait a Lipcsei fegyházban. Peregtek a napok, s nem történt semmi. Egészen eddig a pillanatig. A 26 éves férfi bágyadtan pislogott öccsére, aki csak nevetett.

- Még mindig ugyanolyan vagy, mint 8 éve.

Tom szemébe könnyek égtek, s térdére fordult. Lábait mélyen belevéste a hideg kőpadlóba, s fejét rázogatta.

- Nem, ez nem lehet… Te már nem élsz…- megcsapkodta sápadt arcát, de az alak még mindig előtte állt- Hogyan?...

A fiú felállt, s fivéréhez sétált. Megsimogatta az arcát, amitől megrázkódott, s így szólt:

- Képesek lennénk meghalni egymásért. Én annak idején meghaltam érted, de valami nem jött össze. Összeomlottál, s áldozatom hiába valóvá lett. Hidegvérrel megölted a gyilkosomat, s ezzel együtt elpusztítottad a jó részedet, de az én emlékemet is. Lelkem nem nyugodhatott; most testet kaptam, s idejöhettem, ide, hozzád. És most, te gyere velem.

Kinyújtotta kezét, és a falra pillantott. A repedések szétnyíltak, kis alagút tátongott a lyukon. Vakító fény áramlott az apró szobába, túlvilági melegséggel eltöltve a zord helyiséget. És Tom, ki bízott öccsében, megragadta a kezét. Bill odahúzta, és ennyit súgott a fülébe:

-Kapsz még egy esélyt. Változtass…

Majd gyengéden belelökte a résbe, ami elnyelte a megkeseredett férfit…

***

- Tudtad, hogy az ember élete háromnegyedét alvással és pihenéssel tölti?- nevetett egy nyújtózkodás kíséretében Bill, és bátyjára bámult. 

- Tudom Bill, tudom… - hangzott a válasz, s a megfiatalodott fiú átölelte ikrét…- Úgy hiányoztál… Szeretlek… Annyira szeretlek…- szavait néhány tétova könnycsepp kísérte, s oly erősen szorította magához a vékny testet, hogy az elmúlt nyolc év összes ölelésével felért…

VÉGE