niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Nyky - Tiltott szerelem
Nyky - Tiltott szerelem : 11. rész - Szövetkezés Tommal

11. rész - Szövetkezés Tommal


Másnap dél körül ébredtem fel. Mivel már a suliba nem kellett bejárkálnunk csak heti két alkalommal így nem kellett avval törődnöm hogy korán kelljek. Levánszorogtam a konyhába ahol balszerencsémre Bill ült bent egyedül. Kezdtem unni a dolgot hogy mindig akkor futtok vele össze mikor nincs a közelben senki sem de bíztam abban hogy a tegnapi kis találkozásunk a szobámban eltántorította attól a dologtól hogy akár szóba is álljon velem.

Beléptem a konyhába és mit sem törődve avval hogy bent van a hűtőhöz léptem majd kivettem pár dolgot amiből össze tudok dobni egy gyors reggelit az ebéddel egybe kötve. Miután megtaláltam a megfelelő alap anyagokat elkezdtem készíteni közben úgy éreztem hogy valaki folyamatosan rajtam legelteti a szemét de nem tettem nagyobb figyelmet számára mert tudtam hogy ki az aki nem tud másra tekinteni vagy lehet hogy csupán én beszélem be magamnak de nem fogom megnézni hogy valójában mi az igazság annyira nem adom meg magam.

Mikor elkészültem a reggeli-ebédemmel leültem a pulthoz észre véve hogy Bill még mindig ott ült ahol eddig és szorgosan irkált valamit. Fél szemmel figyeltem őt ahogy az asztalon támaszkodott az egyik kezén és irt. De mikor hirtelen megszólalt a telefonja és nyúlt érte elkaptam róla a tekintettem és erősen arra koncentráltam hogy a tányéromba nézzek. De nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt ahogy Bill a telefonon beszélt. Körülbelül úgy beszélt mint egy fülig szerelmes tini.

Na de én mért is foglalkozom evvel? Hol érdekel engem hogy mit csinál? Fel kaptam a vizet magam sem tudom miért de dühös voltam.

Felkeltem a helyemről bepakoltam a tányérom a mosogatóba és kisétáltam a konyhából fel a szobámból.

Míg én a szobámba siettem addig Bill távozásom után az arcára hatalmas vigyor ült ki.

-Szerintem teljesen féltékeny lett. - nevetett fel Bill

-Miből hiszed? - kérdezte

-Ugyan Kim szerinted te nem lennél az? - Bill

-Hadd ne válaszoljak erre. De azt ugyan áruld el mért akarsz kiszúrni vele vagy mi a konkrét terved vele? - Kim

-Többször keresztbe tett nekem ne higgye azt hogy én ilyen könnyű vérű vagyok és mindent elnézzek neki. - Bill

-Nem vagy te véletlenül fülig szerelmes ebbe a lányba. - Kim

-Te normális vagy? Hova gondolsz? Nem bolondultam meg hogy egy ilyen elkényeztetett libába bele szeressek. - Bill

-De azért azt a kis éjszakát azért elbírtad. - kuncogott Kim

-Hagyjuk ezt a témát. - terelte a témát Bill

-Ismerlek már jó ideje és előttem nem tudod leplezni az érzéseidet vagy bármi mást. - Kim

-Most már tényleg hanyagoljuk ezt a témát. Térjünk a tervemre. Akkor holnap jössz? David már nem lesz itt. - Bill

-Persze megyek. Olyan 4 körül ott leszek. - Kim

-Rendben akkor holnap várlak. - Bill

-Ott leszek. Na szia aztán csak ügyesen. - Kim

-Meg lesz. Puszi. - Bill

Miután lerakták Bill letette a telefonját az asztalra majd vigyorogva össze dörzsölte kezeit miközben a holnapi napra gondolt. Kényelmesen hátra dőlt a székben és hatalmas mosollyal az arcán, lehunyt szemekkel merengett az elkövetkezendő időszakra.

-Na mi az öcsi? - vágta hátba Billt Tom

-Te ökör a szívbajt hoztad rám. - nézett rá Bill Tomra dühösen

-Nem tehetek róla hogy ennyire bele vagy merülve abba a fene nagy álom világodba. - ült le gúnyos mosollyal az arcán

-Inkább jobb lett volna ha meg se szólalsz. - Bill - Egyébként holnap jön Kim.

-Kim? Minek? - nézett Tom Billre merengően

-Természetesen azért hogy velem legyen, mi másért?- Bill

-Na jó várj most lemaradtam. Te mióta vagy bármilyen nemű kapcsolatba Kimmel? - Tom

-Amióta volt sikerem közelebbről megismerni. - állt fel az asztaltól Bill

-Ne hogy már elmenj hallod. De akkor most együtt vagytok és David tud róla? - Tom

-Nem kell mindent tudnia Davidnek. És a másik kérdésedre a válasz igen együtt vagyunk. - mondta Bill majd faképnél hagyta testvérét

Miután ott hagyta Bill Tomot a konyhában felment az emelte ahol össze futott velem.

Telefonommal a kezembe indultam meg hogy ki menjek kicsit napozni a kertbe mikor a folyosón össze találkoztam  Billel. Aki mit sem törődve avval hogy apám bármikor szembe jöhet velünk szemérmesen végig nézett rajtam hatalmas vigyorral az arcán majd addig le sem vette a szemeit rólam amíg el nem tűntem a lépcsőfordulóban.

Mikor leértem a lépcsőn Tommal találtam magam szembe aki szinte majd fel lökött úgy rohant fel az emeletre de aztán hirtelen vissza fordult lerohant hozzám megragadta a karom és ki húzott az udvarra.

-Mi a jó fenét csinálsz? - néztem rá dühösen Tomra

-Bocsánat hogy csak így elrángattalak de muszáj beszélnem veled. - Tom

-Fontos? - ültem le a napozóágyra

-Szeretném ha most az egyszer eltekintenél az utálatodtól és szövetkezni velem. - mondta Tom

-Most még is miről beszélsz? - néztem rá értelmes fejjel

-Holnap Billhez eljön egy csaj.. - Tom

-És ez engem hol érdekel? Ne fárassz ilyen hülyeségekkel. - én

-Nem te ezt nem érted. Ez a csaj Kim nem Billhez való. Többször is keresztbe tett neki de a banda összes tagjának is. Nem akarom hogy bekavarjon a testvéri kapcsolatunkba már egyszer szét robbantott minket hosszú időre nem akarom még egyszer hogy ez legyen. - ült le mellém

-És mit vársz tőlem? - én

-Sikerült annyira ki ismernem téged hogy nagyon tudsz az ember idegeire menni és neked könnyű kézzel sikerülne el takarítanod a képből Kimet. - Tom

-Igen és? - sürgettem

-A barátnőmnek kellene kiadnod magad. - Tom

-Mi? Na ez volt a nap vicce ma. - nevettem miközben hátra dőltem

-Komolyan gondoltam ennél jobban nem tudnánk közelebb kerülni hozzájuk. - Tom

-Felejtsd el. - néztem rá komolyan

-Most mért? Ha nem hiszel nekem meg kérdezhetted Georgot és Gustavot. Vagy akár apádat is de lehet hogy ő totál ki akad a név hallatán. - Tom

-No várj rémlik valami Kim nevű személy aki miatt apunak sokáig nyugtatókat kellett szednie mert nem bírta az idegei. - én

-Na az a Kim. - Tom

-Oké benne vagyok szét cincálom a csajt de csak azért mert apámat teljesen kikészítette és majdnem kórházba került. De ez a barátnős témát akkor sem tartom jó dolognak. Ha nem felejtetted volna el én most jelenleg járok valakivel. - én

-Ezt viszont elfelejtettem. De azt hiszem egy barátság is meg teszi. Ha jól sejtem egyik banda taggal sem vagy szoros barátságban. - Tom

-Ebben az ötletben viszont benne vagyok. - villantottam rá egy mosolyt

-Akkor megegyeztünk? - tartotta felém a kezét

-Megegyeztünk. - fogtam vele kezet mosolyogva mire magához húzott és szorosan megölelt

-Köszönöm. - Tom

-Ha továbbra is így szorítasz nem fogom megélni. - motyogtam a nyakába fúródva

-Bocsi. - engedett el és bambi szemekkel nézett rám

-No de ha most megengedett szeretnék egyedül eltölteni napozós tevékenységemet. - én

-Jah persze már itt sem vagyok. Majd később megkereslek ha nem bánnod. - Tom

-Ha nem bánnod majd én kereslek meg. - én

-Az is jó nekem. - állt fel

-Oké. - válaszoltam fel téve a napszemüveget

-Jó napozást. - mondta Tom majd bement a házba

Miután Tom magamra hagyott kényelembe helyeztem magam és végre eltöltöttem kellemes perceimet ami később átment nagy gondolkodásba. Felidegesített az a tény hogy holnap egy nem kívánatos személy lép be a házba de annak viszont örültem hogy apu nem lesz itthon mert tuti hogy rögtön vissza mondta volna az utat és itthon maradt volna. De azt nem értettem Bill hogy tud ilyen csajjal össze állni vagy egyáltalán mi közük van egymáshoz? És ez engem mért bosszant ennyire hogy Bill és ez a némber között mi van? Áh komoly harcokat vívok önmagammal de nem fogja ezt az egyet megköszönni hogy be tipeg a házba az az ép elméjű csajnak nevezhető egyén.

-Nyky. - böködőt apu hogy végre felébredjek

-Mi az? - ültem fel bele túrva hajamba

-Már vagy fél órája próbállak felébreszteni már azt hittem hogy valami bajod. - apu

-Ugyan mi  bajom lehetne. - húztam fel a lábaim hogy leülhessen hozzám

-Ne viccelődj ezzel. - apu

-Oké bocsi. - néztem rá ártatlan szemekkel

-Rá térve a dolgokra azért jöttem hogy megkérdezzem nem e volna kedved elmenni velem és a srácokkal vacsorázni. Tudom hogy most mindjárt jön a nemleges válasz de a kedvemért. - tette kezét a térdemre és úgy nézett rám

-Oké benne vagyok. De Tom mellé ülök. - vigyorogtam rá

-Hogy mi? - dülledtek ki a szemei

-Vicces vagy mikor ilyen fejet vágsz. - nevettem fel

-Szerettem mikor ilyen értelmes vagy lányom. - forgatta meg a szemeit

-Hát túl sok dolgot kaptam az apámtól. Nem ismered véletlenül? - vigyorogtam rá

-Nem hiszem hogy  túl sokat vesztettem vele hogy nem ismerem. Nem is tudom hogy lehet ilyen épeszű lánya. - nevetett fel

-Na köszönöm szépen. - löktem meg

-Tudod hogy szeretlek. - pislogott kisfiúsan

-Hát ezek után megkérdőjelezem a dolgot. - ejtettem felé egy nagy mosolyt

-Na jól van ezt megjegyeztem. 7re legyél kész. - állt fel megpaskolva a térdem

-Rendben. - nevettem

-Lökött lány. - jegyezte meg miközben be ment a házba

-Hallottam és tud meg hogy te se vagy különb. - kiabáltam utána nevetve

Nem mondott semmit de aztán egyszer csak kirohant egy üveggel a kezében mire én felugrottam az ágyról és rohanva szaladtam apu elől aki igyekezett minél jobban bevizezni. Sikítva és egyben nevetve rohant el előle de aztán elkapott és az üveg tartalma rám került. De nem adtam meg egy könnyen. Kergetőzve rohangáltunk az udvaron mint két idióta. Rá ugrottam apu hátára miközben visítva rohant végig a medence szélén aztán sikeresen bele ugrottunk.

-Megrontasz te lány. - nevetett apu amint feljött a vízre

-Ez családi örökség ha nem tudnád. - öltöttem rá a nyelvem

-Tényleg nem tudom kitől örököltél ennyi hülyeséget. - locsolt le egy adag vízzel

-Rég szórakoztunk már ilyen jól. - vettem a figurát komolyabbra

-Igen azt hiszem többet kéne veled foglalkoznom. - mosolygott rám közelebb úszva hozzám

-Nekem így is te vagy a tökéletes apa a számomra még úgy is ha valamikor csúnyán bánok veled. - én

-Néha azért megérdemlem azt a csúnya bánás módot. De azért még is te vagy az én lökött kislányom. - apu

-Na. - szorítottam le a fejét a víz alá

Aztán megragadott a derekamnál fogva és lehúzott a víz alá és levezettünk egy apa lánya harcot a víz alatt.

Mikor ki szórakoztuk magunkat kikászálódtunk a medencéből majd belém karolt apu és besétáltunk a házba ahol 4 pár kíváncsi szempárral találtuk szembe magunkat. Apuval össze nézve nevettünk fel majd felsétáltunk az emeltre hogy rendbe szedjük magunkat.

-Na ezeket se láttuk még így. - nevetett Georg

-Legalább megmutatták milyen is az igazi arcuk. Főleg Nyky. - mondta Tom

-Ez így van. - bólintott Georg és Gustav

-Menjünk öltözni. - indult meg Bill az emeletre

Majd befejezve elmélkedésüket rólam és apámról felmentek az ideiglenes kis szobájukba és elkezdtek készülődni a esti közös vacsorához...

 

 

 

  

 

 

web counter


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?