niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Nyky - Tiltott szerelem
Nyky - Tiltott szerelem : 8.rész - Kis fekete

8.rész - Kis fekete


Sokáig hevertünk a földön egymáson vagyis inkább Bill rajtam de egyikőnk sem mondott semmit csak fürkésztük egymás tekintettét. Majd Bill elmosolyodott és már csak azt vettem észre hogy egyre közelebb kerül az arca az enyémhez de aztán belém hasított a dolog hogy nekem sietnem kell.

-Leszállnál rólam? - hajoltam el mielőtt megcsókolt volna

-Jah persze. - rázta meg a fejét zavartan majd lemászott rólam

-Kösz. - tápászkodtam fel

Majd össze szedtem a dolgaimat és ki vonultam a kocsimhoz ott hagyva Billt a lépcső előtt ácsorogva aki maga elé meredve álldogált ott. Még mindig sokkban voltam. Akárhányszor belenézek Bill szemébe mindig sokkos állapotba kerülök de annyira hogy szinte azt sem tudom mi hol van. És ezt most is azt bizonyítja hogy annyira igyekeztem hogy még a saját kocsimnak is képes voltam neki menni.

-Oh a francba. Na jó Nyky szedd össze magad. - sóhajtottam egyet majd beültem az autómba és a suliba mentem

Az úton mind végig azon kattogott az agyam hogy Bill valójában miért hagyott fel avval hogy utánam hajkurásszon? És mért mondta azt hogy békén hagy mikor most is megakart csókolni? Úgy érzem sosem fogok teljesen megszabadulni tőle de hidegen hagy amit csinál valahogy nem tud lekötni az amit valójában tesz.

Nagyon elkalandoztam ezzel a Billes ügyel és mikor Tina bekopogott a suli parkolójában a kocsimba sikítva kaptam a szívemhez.

-Basszus a szívbajt hoztad rám. - hajtottam le az üveget

-Bocs azt hittem valami bajod van. Itt ültél, bámultál előre és fogtad két kézzel a kormányt. - Tina

-Elgondolkodtam na. - szálltam ki az autóból

-Na de ennyire? - nézett rám vigyorogva - Kin járt az eszed?

-Senkin. - indultam meg

-Nyky ne már ki az? - rohant utánam Tina

-Mit ne már? Jó estém volt ennyi nem elég. - én

-Csak nem játszottál a kis feketével? - Tina

-Tudod hogy ez nem igaz. - néztem rá

-Oké tudom csak gondoltam még is meggondoltad magad vele kapcsolatba vagy legalább jót szexeltek egyet. - nevetett Tina

-Olyan hülye vagy. - löktem meg szórakozottan

-De nem mondhatod azt hogy nem akarod. - Tina

-Talán mielőtt még nem volt Roli de most nem igazán köt le. - én

-Na persze mond annak aki elhiszi. Attól hogy Rolival együtt vagy ő vele előtte is ugyan úgy lefeküdtél. - Tina

-De akkor sem fogok bele esni olyan hibába hogy mással lefekszem mikor van egy jól működő kapcsolatom. - én

-Mondod ezt most de tudod hogy milyen vagy. - Tina

-Uralkodom magamon. - én

-Roli is ismer annyira hogy tudja milyen vagy de ő sem különb ezért vagytok jó páros. - Tina

-Le tisztáztuk a dolgainkat mielőtt összejöttünk. - én

-Én ezt tudom de ha mindkettőtökre rá jön az hogy valamilyen kiszemeltetek lesz nem fog titeket az érdekelni hogy van most kapcsolatod vagy sem. - Tina

-Ebben igazad van de inkább hagyjuk elég akkor rágódni ezen ha már valamelyikőnk megtette. - én

-Mindketten tudjuk melyikőtök lesz az első. - nézett rám

-Mért hiszed azt hogy én leszek az? - én

-Ugyan Nyky. Ott van az a srác aki szinte  a nap 24 órájában veled van. Láthatólag hajt rád és nem hiszem hogy olyan sokáig kibírnád azt hogy ne add meg magad. - Tina

-Nem leszek könnyű eset pláne nem olyan személynek akit utálok. - én

-Inkább hagyjuk úgy sem adod túl magad a te elképzeléseden. - mosolygott rám

-Hisz ismersz. - én

-Téged? Akárcsak a kis ujjamat. - Tina

-Helyes. - öleltem meg

-Na menjünk órára. - karolt belém

-Oké. - én

Majd mindketten széles mosollyal az arcunkon mentünk be a termünkbe de ahogy léptünk be a tanárral találtuk szembe magunkat aki kedvesen mosolygott ránk.

-Jó reggelt tanár úr. - mondtuk egyszerre

-Jó reggelt lányok. Nicol beszélhetnék magával? - nézett rám

-Persze. - bólintottam

-Bent találkozunk. - engedte el a karom Tina majd bement

-A találkozójáról akartam beszélni. Elfelejtettem mondani mikorra kell mennie. Mivel van ma két óránk ezért úgy beszéltem meg az időpontot hogy abban a két órában elmehetne. Már megbeszéltem az igazgatónővel és belement abba hogy ekkor legyen a jó időpont. - mondta

-Rendben. - bólintottam

-Akkor sok sikert a beszélgetéshez. - veregette meg a vállam majd ott hagyott

Miután ott hagyott sarkon fordultam és a terembe mentem. Tina érdeklődve nézett rám de már nem tudott arról kifaggatni hogy mit akart a tanár tőlem. Nem igazán voltam jelen az órán mármint testben igen ott voltam de az agyam teljesen máshol járt. Kattogott az agyam a munkán de emellett azon is amit apuék ajánlottak fel. Már nem voltam olyan biztos abban hogy jó lenne elfogadni az ajánlatukat. Ha tényleg velük akarok dolgozni mi az a biztos pont hogy nem történik ugyan az meg velem mint apuval mikor komolyabbra fordult a dolog a fiúkkal? Mi biztosítja azt hogy nem fogom hanyagolni a sokkal fontosabb dolgokat?

Mire feleszméltem a merengésemből eljött az idő hogy menjek. Tina sok sikert kívánt majd beültem az autómba és elvezettem a leendő munkahelyemre. Fél óra alatt oda értem és amint találtam parkoló helyet bementem az épületbe és a recepcióhoz mentem.

-Jó napot. - köszöntem az ott ülő nőnek

-Jó napot. Miben segíthettek? - nézett fel rám

-Nicol Jost vagyok és állás interjúra jöttem. - én

-Egy pillanat utána nézzek. - mondta az előtte lévő gépet bújva majd a telefonhoz nyúlt és vagy negyed órán keresztül beszélt

Idegesen jártattam ujjaim a pulton és azt vártam mikor mond már valamit és nem kell végre hallgatnom az idegesítő viháncolását. De nem nagyon akarta letenni a telefont még azt is lemertem volna fogadni hogy elfelejtette azt én ott állok vele szembe.

-Te volnál Nicol? - szólalt meg egy kellemes női hang a hátam mögül

-Igen. - fordultam a hang irányába ahol egy közép korú szép nő állt

-Szia. Emma Julien vagyok. - nyújtotta felém a kezét

-Nicol Jost. - fogtam vele kezet mosolyogva

-Örülök hogy végre megismerhetlek. Gyere velem és megbeszéljük amit kell. - karolt át a vállaimnál és elindultunk - Maria lehetőleg ne kelljen még egyszer szólnom hogy ne itt beszélgess a barátnőiddel. - fordult hátra a recepciós idegesítő nőhöz

-Elnézést asszonyom.  - rakta le a telefont az illető

Emma nem mondott semmit felém fordult és elvezetett az irodájába. Mikor beértünk leültetett magával szembe majd mint két kezére dőlve nézett rám mosolyogva.

-Először is gratulálni szeretnék a munkáidhoz. Nem minden napi tevékenység hogy ilyen tehetségekkel fúttunk össze mint te. A munkáid nagyszerűek és mikor megkaptuk a munkáidat már akkor tudtuk hogy komoly feladatott adunk a számodra. Mivel a férjem nem lehet itt velünk mert a fiúnkkal üzleti útra ment ezért rám bízta azt a feladatott hogy közöljem veled felvennénk a céghez mint divattervező és emellett saját irodát kapnál a neveddel ellátva. A ruháidat pedig a sajátodként fogjuk a piacra dobni. Természetesen abban az esetben ha elfogadod az ajánlatunkat. - mosolygott rám kedvesen

-Igen elfogadom. - bólintottam mosolyogva

-Ennek örülök. Akkor beszéljük meg a részleteket. Úgy terveztük a férjemmel ha elfogadod az ajánlatunkat akkor kijelölnénk egy időpontot amikor megszerveznénk egy bemutatót amit összekötnénk egy bemutatkozással is ahol megismerhetnek téged a neves tervezők. - Emma

-Ez komoly? - tátottam el a szám meglepődöttségemben

-Igen. Magad mellé választhatsz személyeket a cégtől akik elkészítik a ruháidat de emellett te folyamatosan figyelhetted a munkafolyamatokat az elejétől a végéig. - Emma

-És mikor kezdenék? - én

-Úgy vélem hogy ugye most vannak a vizsga időszakok így az év végén ezért amint sikeresen elvégezted ezt az évet onnantól kezdve tárt karokkal várunk. Addigra elkészítjük az irodád és a kis képző műhelyed. - Emma

-Rendben. - bólintottam

-És akkor a végére itt a szerződésed. Átolvashatod vagy ha szeretnéd haza viheted és elolvastathatod édesapáddal is hisz tudom milyen tud lenni. - mosolygott rám

-Ismeri apámat? - én

-Oh igen. Sokszor futottunk már össze a bandája által. - Emma

-Persze gondolhattam volna. - én - De  nem viszem haza megbízik bennem és az ítélőképességemben.

-Ebben biztos voltam. - mosolygott rám

Kezembe vettem a jó pár lapos szerződést és elkezdtem olvasni. Nem volt semmi kivetni való de amikor a szemem a fizetésem összegére tévedt kellett pár másodperc arra hogy ne kidülledt szemekkel merengjek a papírra és a légzésem is vissza térjen a normális helyzetbe.

Pár perc olvasgatás után aláírtam a megfelelő helyen majd egy utolsó pontosítás után elköszöntem Emma-tól és boldogan léptem ki az immár munkahelyem ajtaján. Még mindig nehezen fogtam fel hogy én tényleg itt fogok dolgozni ahogy vége ennek a tanévemnek. De persze nem csak én voltam az egyetlen a suliból aki a nyár folyamán elfoglal egy helyet az egyik cégnél mint tervező de még is úgy érzem én vagyok a szerencsésebb hisz egy olyan cégnél fogok dolgozni akinek több ezer ismeretsége van a híres tervezők között és a világ minden apró pontján van vagy egy cége vagy egy üzlete.

Visszamentem a suliba ahol Tinanak meséltem el az élményeimet még az sem érdekelt minket különösebben hogy többszörösen ránk szólt a tanár amúgy se volt a kedvencünk a tanár meg amúgy is pont ez volt az az óra ami az utáljuk listánkon szerepelt.

Mikor 5 órát ütött az óra szó szerint Tina és én kirohantunk az épületből hogy szokásos hétfői vásárlási programunknak tegyünk eleget és emellett megünnepeljük az állásomat és azt is hogy Tina is megkapta első ajánlatát egy tervezői állásra.

Mikor haza értem apu és a srácok a nappaliban ücsörögtek és épp vitatkoztak valamin.

-Nem az úgy nem jó. - adott hangot Bill a véleményének

-Mért akarod minden áron megváltoztatni azt a sort? - Tom

-Mert nem tetszik. Inkább nem is foglalkoznék evvel a számmal. - Bill

-Sziasztok. - szólaltam

-Szia. Na mi volt? - ugrott fel apu Bill mellől és oda jött hozzám

-Felvettek. Ha befejeztem ezt az évet már kezdhettek is. - mosolyogtam

-De jó. Örülök neki. - tapsolt ugrándozva

-Apu ne már. - nevettem rajta

Fiúk is felnevettek menedzserük szórakozottságán aztán egyesével oda jöttek hozzám és gratuláltak. Apám ez alkalomból elő kapott a legbecsesebb hitaljaiból egy üveg pezsgőt majd töltött mindenkinek egy pohárba és koccintottunk a megszerzett állásomra...

 

 

 

 

  

 

 

web counter


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?