Figyelem +16! Mindenki saját felelősségére olvassa!

– Halló? – szóltam bele a telefonba álmosan.

Dél is alig múlt, és már csörgött a vacak készülék, de annyira fáradt voltam, hogy még lecseszni is elfelejtettem az illetőt, aki tárcsázni merészelte a számomat ilyen korán.

– Ugye, ma este nem vagy műszakos? – érdeklődött a menedzserem, akinek eddig nem sok hasznát vettem karrierem során.

– Hát asszem, nem – motyogtam nyúzottan, majd egy ásítást is mellékeltem, hogy tudtára adjam állapotomat.

– Remek – fújta ki magát kissé megkönnyebbülten. – Délután vásárolni megyünk – jelentette be meg sem kérdezve, hogy mit szólok hozzá én. – Mikorra tudsz összekészülődni? – türelmetlenkedett magához képest szokatlanul.

– Hé – kiáltottam fel, hogy végre tényleg figyeljen rám –, mi ez a nagy hűhó? – vontam kérdőre gyanakvóan.

– Ma megkapod a legnagyobb esélyt arra, hogy betörj a köztudatba – felelte ünnepélyesen.

– A vásárlással vagy mi? – horkantam fel hitetlenkedve.

Már nem tudtam hinni az édes szavaknak, amik mindig reményt keltettek bennem, aztán meg jött a pofára esés.

Több mint másfél éve próbálkoztam eddig semmi eredménnyel, hacsak az egy-két mondatos mellékszerepeket nem számolom bele, amik annyira maradandóak, mint a hó egy augusztusi napon.

– A kérdezősködés helyett kivonszolhatnád a kövér segged az ágyból – vágott vissza bosszankodva. – Kettőre ott leszek érted – tette hozzá ellent mondást nem tűrően, majd kinyomta, mielőtt bármilyen gúnyos megjegyzést mellékelhettem volna.

– Nem is kövér – jegyeztem meg sértődötten a búgó telefonnak, majd összekapartam magamat csigalassúsággal.

Ha az ember két műszakban dolgozik, és talpon van több mint huszonnégy órát egy huzamban, hajlamos elhagyni magát.

Morgolódva és őt szidva készülődtem össze, de nem erőltettem meg magamat túlságosan, és egy póló-farmer összeállítással le is tudtam a dolgot.

Nem vagyok híres, így nem kell félnem attól, hogy meglátnak előnytelen, szakadt ruhákban, majd másnap címlapra kerülök vele. Az utcákon meg nálam ezerszer rondább, ocsmányabb lények is járnak-kelnek, szóval én még jól is mutatok közöttük ezzel a szettel.

Gyorsan megittam egy kávét, hogy kibírhassam valahogy a délutánt, majd kiálltam a lakóépület elé, hogy még csak csöngetnie se kelljen a házsártos majomnak.

Nem voltam igazán jóban a menedzseremmel, anno tetemes összeget fizettem neki kezdésként – szinte az összes pénzemet, amit keservesen összespóroltam és magammal hoztam az új élethez –, de munkát nem igazán tudott találni nekem.

Vagyis meghallgatásokra elhurcolt néha-néha, és akkor általában megkaptam a szerepeket, de semmilyen olyan nagy lehetőséggel nem tudott kecsegtetni, mint amilyet ígért még a legelején. Egyszóval: átvágott. Bár nem hibáztatom érte, elvégre én voltam túl naiv. A helyében én is hasznot húztam volna magamból.

Pénzem nem volt másik menedzsert találni, mert alig éltem meg amúgy is, így inkább másfél éve tűrtem a hülyeségeit és a cseppet sem kedves modorát. Ilyen távlatból pedig sikeresen hozzáfejlődtem, így már nem akadtam meg igazán semmin, amit a fejemhez vágott.

– Pattanj be! – szólt ki a lehúzott kocsi ablakon, mikor megérkezett, én pedig beültem rögtön.

– Oké, mi ez a nagy titok? – sóhajtottam unottan, miután elindultunk, de még mindig nem mondott semmit, csak vigyorogva meredt maga elé az utat bámulva.

– Előbb megvesszük a ruhádat, aztán majd megbeszéljük a részleteket! – hárította a témát titokzatoskodva, amivel egyre kíváncsibbá tett.

– Hát jó, legyen – adtam be a derekamat kelletlenül.

Legalább kilenc üzletbe vitt be, és csomó ribancos cuccot próbáltatott fel velem. Olyanokat, amilyeneket a drága sztriptíz bárokban látni a színpadon ácsorgó nőkön. Igaz, rajtuk nem sokáig maradt a gönc.

– Ez tökéletes lesz! – csapta össze a tenyerét elégedetten.

– Aha – néztem végig magamon kritikusan. A szürke, latexruha testre feszülős volt mély dekoltázzsal, és a combom közepéig ért. – Az – helyeseltem unottan –, főleg, ha nem én fizetem – szisszentem fel az ára láttán.

– Ezt most én állom – legyintett. – Majd bőven lesz miből visszafizetned, ha ügyes vagy – mosolyodott el sokatmondóan.

– Esküszöm, kezdem azt hinni, hogy ma éjjel kiraksz az út szélére – jegyeztem meg gyanakvóan, majd csípőre tettem a kezemet és rosszallóan néztem rá.

– Ilyesmiről szó sincs! – tiltakozott egyből hevesen, ami által még jobban kételkedni kezdtem benne. – Gyere, megiszunk egy kávét, aztán elviszlek egy fodrászhoz! – intett nekem, hogy kövessen a pénztárhoz.

Visszabújtam a próbafülkébe, és átvettem a saját ruhámat, majd megkerestem a boltban őt.

A kasszánál nem túl kellemesen hangzó összeget csengetett ki a ruháért. Nekem fájdult bele a szívem jobban, mikor átadta a pénzt.

Nem is tudom, hogyan lettem ilyen sóher. Talán azért, mert volt, mikor majdnem egy teljes hétig nem volt mit ennem, és már majdnem ott tartottam, hogy az utcára megyek koldulni.

– Mit hozhatok önöknek? – jelent meg a pincérnő az asztalunk mellett, mikor elfoglaltuk a helyünket a kávézóban.

– Egy pohár ásványvizet és egy eszpresszót – adta le a rendelését, a nő pedig rögvest feljegyezte.

– Még valamit? – pillantott fel a kis noteszéből, én pedig szólásra nyitottam a számat, de beelőzött.

– Más nem lesz – vágta rá rögvest, mire a nő bólintott, majd elsietett.

– Kösz – horkantam fel bosszankodva.

– A víz a tied – mosolyodott el szenvtelenül.

– Szóval mi is ez az egész? – vontam kérdőre vagy századjára.

– Várj még egy kicsit – intett le, majd megvárta, amíg a pincérnő újra megjelenik az asztalunknál az italokkal, és ki is fizette azokat. Csak akkor szólalt meg újból, mikor magunkra maradtunk. – Utolsó esélyed – kezdett bele vészjóslóan –, ez a ma esti parti – tette hozzá az értetlen arckifejezésemet látva.

– Miféle parti? – tettem karba a kezem ellenszenvesen.

– Egy parti, amin rengeteg híresség részt vesz: producerek, rendezők, színészek, üzletemberek, zenészek – magyarázta meg tömören, ami nem elégítette ki a kíváncsiságomat túlzottan.

– Jó, és nekem mi közöm ehhez? – csattantam fel bosszankodva, mert idegesített, hogy minden apró információt úgy kellett kirángatnom belőle.

– Ez egy különleges, zártkörű rendezvény, amelyre feltörekvő tehetségeket is meghívnak, olyanokat, mint például te – mutatott rám jelentőségteljesen. – A lényege, hogy esélyt kapnak a bizonyításra – magyarázta sejtelmesen.

– Mármint? – kérdeztem rá, hogy részletezze még egy kicsit.

– Találsz magadnak valakit, aki hajlandó felkarolni, és híressé tenni téged – mondta el végre a lényeget.

– És mégis miért tenné ezt? A két szép szememért? – nevettem fel gúnyosan.

– Meg a testedért – tette hozzá, mire elhalt a nevetésem, és elsápadtan hápogni kezdtem.

– Ez… ez… nem komoly? Ugye? – hebegtem rémülten.

– Pedig de – bólintott mereven.

– De én ebbe nem megyek bele! – tiltakoztam határozottan.

– Figyi – sóhajtotta, mint aki számított erre –, ha nem ez lenne az utolsó dobásod, meg sem fordulna a fejemben! – folytatta gondterhelten. – De nem is biztos, hogy bejön – elmélkedett.  – Csak próbáld meg! Nem kell semmit elfogadnod, és nem is veszíthetsz nagyot – vonta meg a vállát.

– Adj egy kis gondolkodási időt legalább! – kérleltem kétségbeesetten.

– Ma este lesz, már mondtam – jegyezte meg bosszankodva.

– De… én… – próbálkoztam újból, ám érveket nem tudtam kipréselni magamból.

– Nincs több időnk erre a csacskaságra – pillantott a karórájára. – Indulunk a fodrászhoz! – állt fel, majd meg sem várva engem, elhagyta a kávézót.

Kénytelen voltam loholni utána, és szinte nekimentem minden embernek, aki szembejött velem annyira a sokk hatása alatt voltam még, és a fodrásznál is egyre csak kattogott az agyam.

Mégis hogyan fajulhattam idáig? És miért sikerül magam meggyőznöm, hogy nem is olyan rossz ez? Csak egy parti, és semmi sem kötelező. Egyszerűen beszélgetek néhány befolyásos férfivel, és ha nem szimpi egyik sem, akkor eljövök. Ha pedig találok valaki olyat, aki bejön, akkor akár még hírességet is csinálhat belőlem. Ennyi az egész.

– De ugye nem fognak megölni? – pillantottam rá elborzadva, és még a fodrász kezében is megállt az olló egy pillanatra, mire bosszankodva ingatta meg a fejét.

– Ez csak egy kis parti. Mégis mi bajod eshetne? – horkant fel gúnyosan, én pedig nem akartam rávágni, hogy például megerőszakolnak.

– Igaz – húztam el a számat, majd csöndben maradtam, és hagytam, hogy a fodrász kedvére játszadozzon a hajammal.

Végül másfél óra múlva elkészült a legocsmányabb és legribancosabb frizura, amit valaha láttam magamon.

– Tá-dám! – kiáltott fel a fodrász elégedetten. – Na, milyen? – vont kérdőre vigyorogva.

– Förmedvény – állapítottam meg szenvtelenül, mire leolvadt az arcáról az a bosszantó vigyor, így rajtam volt a sor, hogy elégedetten elmosolyodjak.

– Hálátlan – sziszegte dühösen.

– Na jó – szólt közbe a menedzser megelőzve a nagyobb bajt –, köszönjük Frankie, hogy megcsináltad neki ezt a csodás hajat – mosolygott rá. – Most pedig megyünk – fogta meg a karomat, majd felrángatott a székből, és kivonszolt.

– Hali, Frankie – intettem a pasinak, aki láthatóan bosszankodott rajtam.

– Hisztis egy ribanc vagy, ugye tudod? – röhögött fel jókedvűen.

– Tévedés ne essék, kurva leszek ma este – morogtam fagyosan.

– Rosszul fogod fel az egészet – csóválta meg a fejét rosszallóan.

– Miért ez nem az? Prostitúció? – szegeztem neki a kérdést agresszíven.

– Nem, mert nem kapsz pénzt cserébe – vágta rá határozottan. – És csak egyetlen egyszer teszed meg – világított rá a tényre.

– Akkor is – motyogtam sértődötten.

Végül hazavitt, és együtt töltöttük el az elkövetkezendő néhány órát. Minden kiokítást megkaptam. Sőt, még embereket is mutatott, akiket jobban tennék, ha megkörnyékeznék az éjszaka folyamán. Producerek, rendezők, rocksztárok, színészek: olyan személyek fent voltak a listán, akikről nem is gondoltam volna.

Azt is elárulta, hogy kik voltak azok, akik így futottak be. Döbbenten hallgattam most rangosnak számító színésznők, énekesnők, modellek neveit, és átfutott az agyamon, hogy talán egyszer majd nekem is ugyanilyen keretek között említik meg a nevemet, mint felkarolt sztár.

Átadta a meghívót, ami egy rikító lila szalag volt. Egyáltalán nem passzolt a ruhámhoz, de kénytelen voltam rákötözni a csuklómra, hogy jól látható legyen, mert különben be sem engedtek volna.

Pontosan tíz előtt öt perccel érkeztünk meg a megadott címre, amely egy kúria volt a hegy lábánál. Elkísért egészen az ajtóig, ahol négy biztonsági őr állt. Megmutattam a meghívómat, és beengedtek, de ő kint maradt.

– Utolsó dolog – kiáltotta utánam a menedzserem, mire visszafordultam. – Hajnali kettő előtt senki sem távozhat innen – jelentette be sietve, mire az összes vér kifutott az arcomból, de addigra késő volt, hogy elhordjam mindenféle szemétnek, mert bezárult az ajtó.

Elkeseredetten tekintettem körbe a hallban, ahol még több biztonsági ember és lenge öltözetű lány lődörgött ugyanolyan szalaggal és reményekkel, mint én.

– Hosszú éjszaka lesz – sóhajtottam elgyötörten.

– Nekem mondod? – válaszolt valaki, noha önmagamnak szántam csak a megjegyzést. Rápillantottam a magas, jóképű férfire, aki láthatóan testőr volt.

– Bocs – mosolyogtam rá együttérzőn –, gondolom, neked durvább lehet itt állni – jegyeztem meg gúnyosan, mire a srác csak elmosolyodott, és megingatta a fejét. – Ideje elvegyülni – motyogtam megint csak magamnak, mire ő a kezével egy invitáló mozdulatot tett. Megforgattam a szemem bosszankodva, majd gőgösen besétáltam a helyiségbe.

Még hallottam a hitetlenkedő nevetését, de nem akartam azzal magamra vonni a többi ember figyelmét, hogy elkezdek ordítozni a biztonsági emberrel, majd az szépen megfog, felemel, és jól kihajít az utcára, miközben én választékosabbnál választékosabb trágárságokat vágok a fejéhez. Pedig ez lenne a legegyszerűbb szabadulási módszer, és meg is tartom talonban, ha nagyon kétségbeesnék.

Bent valami orgiához hasonló dologra vártam, és nem állt távol az igazságtól, noha mindenki fel volt öltözve – még. Egyes lányok össze-vissza járkáltak a teremben, a legkecsesebb, legszexisebb járásukat elővéve, és szinte úgy néztek ki, mintha csípőficamosan magas sarkúban próbálnának egyensúlyozni.

Más lányok pedig a férfiakkal beszélgettek, akik pökhendin pöffeszkedtek a bőrkanapékon, és élveztek, hogy körülzsongják őket a nők, mint a legyek.

Az egész helyzet megalázónak tűnt, és a lányok teljesen kiszolgáltatottak voltak a férfiak kényének-kedvének.

– Undorító – suttogtam elhűlve a látványtól.

– Hát, attól függ, honnan nézzük – szólalt meg valaki mellőlem. – Odafordítottam a fejemet, és újból a testőrrel találtam szembe magam. Karba tett kézzel, és komor arccal vizslatta ő is az embereket.

– Rám specializálódtál, vagy mi a franc? – vontam kérdőre gyanakvóan.

– Nem, csak gondoltam, hogy jól jönne valaki, aki bevezet az itteni titkokba – pillantott rám cinkosan. – Süt le rólad, hogy friss ribanc vagy – vigyorodott el lenézően. – Pedig van egy olyan érzésem, hogy nem itt lenne a helyed – tette hozzá elgondolkodva.

– Tudod, mit? – horkantam fel méltatlankodva. – Dugd fel magadnak a segítséged, te buzi! – vágtam a fejéhez, mire elnevette magát. Sértődötten másfelé néztem, és újból szemügyre vettem néhány bizarr alakot; egy-kettőt még fel is ismertem az újságokból.

– A fekete garbós alakkal ne kezdj, ha jót akarsz – kaptam a tanácsot. – Kibaszott egy perverz – tette hozzá undorodva. – A kövér, kék pólóst megpróbálhatod, mert buzi – jegyezte meg elgondolkodva. – A kockás nadrágos meg állítólag nemi beteg – sorolta tovább.

– Milyen jó véleménnyel vagy a munkáltatóidról – vágtam rá gúnyosan.

– Attól, hogy pénzt kapok a melóért, még nem vagyok elájulva tőle. Ne tudd meg, hogy hány lányt ápoltam már le – sóhajtotta sötéten.

– Nem is akarom – ráztam meg a fejem elborzadva.

– Helyes – hümmögte eltöprengve –, viszont most vissza kell mennem a helyemre – tette hozzá vonakodva. – Utolsó jó tanácsként, akit tényleg messziről kerülj el, az Darren Hayes – halkította le a hangját bizalmasan.

Darren Hayes? Fogalmam sem volt, hogy ki volt az. Még sosem hallottam a nevét.

– Oké, személyleírást is kapok? Mert halványlila gőzöm sincs, melyik az – sóhajtottam lemondóan, de válasz nem jött, ezért oldalra pillantottam, és hűlt helyét találtam a bodyguardnak. – Köcsög – morogtam csalódottan.

– Elnézést, hölgyem – szólított meg egy pasi.

– Igen? – kaptam oda a fejem ijedten.

– A főnököm szeretne önnel néhány szót váltani – felelte, majd egy öltönyös, negyvenes pasi felé bökött, aki várakozóan figyelt minket a terem másik feléből.

– Mondja meg neki, hogy nem vagyok érdekelt – válaszoltam határozottan.

– Kérem, csak egy egyszerű csevej – próbált meggyőzni. – Híres producer, és új filmekhez keres tehetségeket – dobta az ütőkártyáját reménykedve.

Lehet azt várta, hogy ettől letépem majd a ruhámat magamról, és a lába elé kúszok meztelenül, majd felkínálom a testemet.

– Legyen – egyeztem bele vonakodva.

Odakísért az alakhoz, majd leültetett mellé, és magunkra hagyott.

– A neved szabad tudni, szépségem? – kezdeményezett beszélgetést az alak.

– Sayen – feleltem gyorsan, mire felvonta a szemöldökét.

– Különleges név – jegyezte meg eltűnődve.

– Azt mondják, valami ősi indián név – nevettem fel idegesen.

Nem kellett tudnia, hogy hazudtam neki. Amúgy sem szerettem a valódit, úgyhogy megbocsátható bűn részemről.

– Mondd csak, mire lenne szükséged? – kérdezte bizalmasan, majd közelebb hajolt.

– Színésznő szeretnék lenni – válaszoltam szenvtelenül.

– És mire vagy hajlandó az álmod elérésért? – suttogta a fülembe kéjesen, miközben a kezét megpróbálta becsúsztatni a szorosan összezárt combom közé.

– Erre nem – vágtam rá határozottan, majd felálltam, és elsétáltam sietve.

Egyáltalán nem marasztalt vagy kiabált utánam obszcén szavakat, ami meglepett – szerencsére egy szofisztikált pasassal akadtam össze. Tettem egy kört a másik helyiségben is, de néhány elismerő pillantással megúsztam.

– Te ott! – kiáltott rám valaki, mikor megpróbáltam kinyitni a terasz ajtaját, ami zárva volt – természetesen. – Menj fel inkább az emeletre, ahelyett, hogy az időd pocsékolod! – ragadta meg a vállam, majd elvezetett a lépcsősorhoz.

Jobbnak láttam befogni a számat, így inkább engedelmesen felsétáltam.

Fent csomó biztonsági állt az ajtók előtt, és jól hallhatóan orgiák folytak mögöttük, amiket ők felügyeltek.

– Elnézést, a mosdó merre van? – szólítottam le az egyik marcona alakot, aki ujjával a folyosó végére bökött, de egy szóra nem méltatott. – Kösz – motyogtam, majd elindultam.

Amint benyitottam egy csajt pillantottam meg, aki épp az arcáról törölgette a vért. Riadtan ugrott arrébb, és rémülten zihálva bámult engem.

– Bocsi – nyögtem ki döbbenten. – Jól vagy? – kérdeztem aggódva, majd becsukva az ajtót magam mögött, de most már kulcsra zártam.

– Hát persze – mosolyodott el vidáman, mire újra vér serkent elő az ajkából.

Tág pupillája azt is elárulta, hogy drog hatása alatt állt. Talán ezért nem érzékelte a fájdalmat, amit a felszakadt ajka okozott neki.

– Egy fenét! – csattantam fel, majd fogtam egy törülközőt, és az arcára nyomtam. Miután elállítottuk a vérzést, lefertőtlenítettem, és tettem egy nem túl szakszerű kötést. – Figyelj, van egy ismerősöm, aki talán ki tud juttatni – ajánlottam fel neki.

Pedig nagy faszságot mondtam, és átkoztam is magam érte. A pasinak még csak a nevét sem tudtam.

– Nem – rázta meg a fejét –, muszáj visszamennem.

– Te megőrültél? – kiáltottam rá. – Ennyit nem érhet az egész! – jegyeztem meg dohogva.

– Nekem ez az álmom – suttogta könnyes szemmel. – Bármit megteszek érte, bármit – ismételte meg halkan, de eltökélten.

– De könyörgöm, nézz magadra! – fordítottam a tükör felé. – Szerinted ez normális? – vontam kérdőre rosszallóan.

– Darren a legnagyobb az iparban – magyarázta, mintha az mentség lenne bármire is. – Ő sztárt csinál belőlem – próbált győzködni gyengén.

– Darren Hayes? – kérdeztem vissza rémülten, mire bólintott. Szóval igaza volt neki. Ez tényleg egy szadista, akit messziről kell kerülni, ha élni akarsz. – Na jó, nem mehetsz vissza hozzá! – vágtam rá indulatosan, majd megragadtam a karját, és kivonszoltam a fürdőből, végig a folyosón.

Kótyagosan botladozott mögöttem, és közben mondogatta, hogy híres lesz, csak még egy kicsit el kell viselnie.

– Hé, kislány, engedd el őt! – kapta el a kezemet az egyik nagydarab állat.

– Rosszul van – feleltem közönyösen. – Csak egy kis friss levegő kell neki – tettem hozzá nyájasan.

– A-a – rázta meg a fejét elutasítóan.

– De alig áll a lábán! – erősködtem.

– Na, ne szórakozzál, és húzzatok vissza a szobába! Kinél kellene lennetek? – ráncigált meg dühödten, de én nem válaszoltam.

– Darren – nyögte ki a lány kábán, én pedig legszívesebben felképeltem volna érte.

– Akkor visszaviszlek titeket! – jelentette ki határozottan, majd elráncigált minket az egyik távolabb lévő ajtóhoz, és bekopogott.

– Igen? – nyitotta ki egy magas, szemüveges alak.

– A lányok szökni próbáltak – mutatott ránk, majd betolt minket.

– De… én… nem is – próbáltam tiltakozni. – Kösz – vetette oda a másik, majd becsukta mögöttünk az ajtót.

– Uram, meglett a lány – fogta meg a kezét, majd átvezette egy másik helyiségbe. – És egy másik is idekerült – fűzte hozzá, bizonyára rám utalva.

– Jessy, csak nem próbáltál meglógni előlem? – hallottam meg egy vészjósló, érdes hangot. – Hogy akarsz így szupersztárrá válni? – jött a rosszalló kérdés.

– Sa-sajnálom – felelte Jessy habozva, mire hirtelen egy csattanást hallatszott, majd egy kiáltás, és puffanás.

– Ribanc – ordított az alak magából kikelve. – Hozd ide azt a másikat is! Hadd lássam! – adta ki az utasítást.

Pánikolni kezdtem, és kétségbeesetten próbált feltépni az ajtót, de az nem mozdult.

– Gyere be! – intett az asszisztens nekem.

– Egy fenét! – kiáltottam rá idegesen. – E-engem nem fog szarrá verni az a barom! – csattantam fel indulatosan. – Ki akarok jutni innen! Azonnal! – hisztiztem, akár egy őrült. – Nem fogom hagyni magam! – lendítettem meg az öklömet, mikor a pasi megpróbált hozzám érni, mire ő hátrált néhány lépést.

– Azért vagy itt, mert sztár akarsz lenni, nem? – jött a kérdés megint csak a másik helyiségből. Vádló és szemrehányó volt, azt sugallva, hogy minden az én hibám, és semmi jogom panaszkodni vagy ellenkezni, akármi is történjék.

– De nem ilyen áron! – ordítottam elkeseredetten, majd döbbenten elhallgattam.

Csak álltunk ott totális csendben, amíg nem jött az újabb instrukció a szomszédból:

– Engedd ki őt!

A férfi minden további szó nélkül engedelmeskedett, és kitárult előttem a szabadság ajtaja. Tudtam, hogy ha kisétálok azon az ajtón, feladom minden álmomat, ami olyan fontos volt számomra. De már nem érdekelt, ahogy a bedrogozott Jessica sem, aki képes volt tönkretenni magát a hírnévért.

Labilis léptekkel elhagytam a szobát, majd újra bezárult a bejárat. Legszívesebben ordítva és toporzékolva trappoltam volna ki az épületből, de hajnali két óra még messze volt. ügyetlenül botorkáltam le a lépcsőn, és az alsó szinten szó szerint belefutottam kedvenc emberembe.

– Félre! – morogta kedvetlenül rám sem nézve, én pedig örömmel álltam el az útjából, hogy felrohanhasson oda, ahonnan én jöttem.

Kisétáltam a konyhába, tudomást sem véve a körülöttem lévőkről, ahol több szakács és lenge öltözetű pincérnő is sürgölődött. Lekaptam egy üveg pezsgőt az egyik tálcáról, majd visszaiszkoltam a hallba, és leültem a lépcsőfeljáró melletti sötét, kis zugba vedelni. Reménykedtem, hogy ott kihúzhatom a maradék két órát anélkül, hogy bárki megkörnyékezne.

Sajnálatomra a pezsgő gyorsabban fogyott, mint az idő, és egyre kevésbé bírtam magammal, annyira fortyogtam. Mérhetetlenül dühös voltam a menedzseremre, amiért ilyen lehetetlen helyzetbe hozott.  Rendkívül idegesített a sok felszínes ribanc, aki mindent megtett volna a pénzért és a hírnévért. A legmérgesebb mégis magamra voltam, amiért hagytam, hogy idáig fajuljon az egész dolog. A legelején kellett volna ellenkeznem, elvégre én nem erre vágyom.

A szűk ruhában felállnom még nehezebb volt, mint leülnöm, de végül csak sikerült.

Elégedetten indultam vissza a terembe, ahol most már valóban orgia folyt egyes kanapékon. Szándékosan nem néztem oda, csak a célom lebegett a szemem előtt. Határozott, részeges lépésekkel haladtam a teraszajtó felé, és útközben megfogtam egy tálcát is. Amint odaértem, teljes erőmből hozzávágtam, mire az üveg nagy robajjal kitört.

Többen felsikoltottak a háttérben, néhányan káromkodtak is, de a legkevésbé sem érdekelt – még egyszer megcéloztam az ajtót, hogy végre szabad lehessek, de hirtelen valaki lefogta a karomat hátulról.

– Eszednél vagy?! – sziszegte a fülembe dühödten. – Azt hittem, te normálisabb vagy, mint a többi – tette hozzá csalódottan.

– Az vagyok, és azért próbálok menekülni – feleltem erélyesen, és megpróbáltam kiszabadítani a kezemet a szorításából, de csak nem sikerült.

– Jól van, kislány, velem jössz! – vágta rá morcosan, majd kicsavarta a kezemből a tálcát, és a csuklómnál fogva vonszolt el.

Bevitt egy kis helyiségbe, majd lenyomott egy székre, és leült velem szembe, miután elővette az elsősegélycsomagot.

– Komolyan meghibbantál vagy mi? – tette fel a kérdést újra, miközben elkezdte lefertőtleníteni a kezemen lévő vágásokat, amelyeket a törött üvegszilánkok okoztak.

– Részeg vagyok, hagyjál – motyogtam undokon.

– Az még faszább – horkant fel gúnyosan. – Későn jöttél rá, hogy nem a részeg ribancok a nyerők itt? – piszkált tovább.

– Mondom, hagyjál! – csattantam fel, majd kirántottam a kezem az övéből.

– Idefigyelj – fogta meg az arcomat, és rákényszerített, hogy a szemébe nézzek –, nem fogsz itt nekem elvérezni, úgyhogy most szépen bekötözöm a kezedet, te pedig csendben tűrőd. Megértetted? – vont kérdőre élesen, mire aprót bólintottam.

Újra nekiállt, én pedig figyeltem, ahogyan csinálta.

– Igazad volt – szólaltam meg csüggedten, mire meglepetten felnézett rám. – Nem vagyok én idevaló – mosolyodtam el szomorkásan. – Túl puhány vagyok én a sztársághoz – nevettem fel elkeseredetten.

– Tudod – kezdett bele habozva –, nem ez a keményebb út, amit választani akartál. Szerintem nem benned van a hiba – fűzte hozzá biztatóan.

– A hiba az volt, hogy idejöttem – feleltem közönyösen. – De már eldöntöttem, hogy feladom, és örökre egy bárban leszek pultos éhbérért – osztottam meg a tervemet vele szórakozottan. – Vagy lehet, hogy hagynom kellett volna a pasinak, hogy benyúljon a lábam közé – morfondíroztam gúnyosan.

– Szerintem az nagy hülyeség lett volna – ellenkezett rögvest. – Gyönyörű és okos lány vagy, nem hiszem el, hogy nem találtak még rád – jegyezte meg értetlenkedve.

– Ezek szerint pocsék vagyok – vágtam rá szenvtelenül.

– Minden áron ki akarok forgatni a szavaimat? – ingatta meg a fejét bosszankodva. – Kész is! – fejezte be a kötést.

– Kösz – húztam el a kezem tőle sietve, mire felvonta a szemöldökét.

– Nagyon utálhatsz, pedig nem is ismersz – tette karba a kezét szemrehányóan, mire felnevettem.

– Bekötözted a kezem, és ha még ki is juttatsz innen, akkor az első számú rajongód leszek – válaszoltam a vádjára vigyorogva, mire ő is elmosolyodott. – Na, áll az alku? – tudakoltam reménykedve.

– Legyen – sóhajtotta megadva magát. – Jobban járok, mielőtt még összezúzol még valamit. Jut is eszembe, bizonyára számlázzak majd a méregdrága üveg árát – jegyezte meg csípősen, mire leolvadt a mosoly az arcomról.

– Legalább végre rászánom magam a fogyókúrára – legyintettem végül könnyedén.

– Akkor kikísérlek! – állt fel, majd én is így tettem, bár kicsit meginogtam. Láttam rajta, hogy kész volt bármelyik pillanatban elkapni, de intettem neki, hogy nem szükséges. – Inkább kiengedlek hátul, hogy ne legyen feltűnő – fogta meg a kezemet, majd elvezetett egy kihalt házrészhez, és mire elértünk a kijárathoz, addigra a zenét már alig lehetett hallani.

Megálltunk az ajtónál, és egy pillanatra sem engedett el, amíg kihalászta a kulcsát a zsebéből, és kinyitotta, hogy távozni tudjak.

– Köszönök mindent – sóhajtottam fel megkönnyebbülten, amint megéreztem a hűvös levegőt az arcomon.

– Igazán nincs mit – bólintott. – Én köszönöm inkább – tette hozzá komolyan.

– A bajt, amit okoztam? – vigyorodtam el.

– Azt, hogy megmutattad, hogy még van remény – simogatta meg az arcomat, amitől zavarba jöttem teljesen.

– Hát… én… most megyek – nyögtem ki zavartan, mire mosolyogva vette le a kezét az enyémről, és végignézte, amint elsétálok.

– A neved még megkapom? – kiáltotta meg utánam, mire visszafordultam.

– Sa… – kezdtem bele, de meggondoltam magam. – Diana vagyok – feleltem az igazságot végül.

– Nos, Dirty Diana*, örvendtem, én Layne vagyok – intett még nekem utoljára, majd becsukta az ajtót.

Elhagytam a ház kertjét, és az úton eljutottam a kertvárosba. Messze volt még az út hazáig, de egyáltalán nem éreztem megterhelőnek a csípős hidegben való sétálást, noha nem ehhez voltam öltözve, de legalább kijózanított.

Ahogy sétáltam a sötét, kihalt utcákon a gyér lámpafény alatt, teljesen megvilágosodtam. Nekem ez sosem fog sikerülni, ami azoknak a lányoknak.

De nem érdekelt, mert csak arra tudtam gondolni, hogy belőlem sosem lesz Dirty Diana, ahogy Layne mondta.

Vége