niky16.gp - storys site >> ● Történetek, fanfiction, és minden más ●

 

Nyky story
Nyky story : 205.rész

205.rész

  2011.04.27. 23:43


Reggel én hamarabb ébredtem fel mint Bill. Bill még nagyban szuszogott mellettem. Kifontam magam óvatosan az öleléséből, majd bementem a fürdőbe és lefürödtem. Miközben álltam a zuhany alatt azon gondolkodtam, hogy miért nem érzem magam rosszul azért mert lefeküdtem Billel és nem is ez volt az első. Egyszerűen nem tudtam meg érteni miért tettem. Miközben ezen törtem az agyam végeztem a fürdéssel, majd magamra csavartam egy törölközőt megcsináltam a hajam, felöltöztem, majd kimentem a szobába, Bill pont akkor ébredezett.

-Jó reggelt. - ültem le mellé mosolyogva az ágyra

-Neked is szép jó reggelt. - ült fel az ágyban majd adott egy csókot

-Remélem sikerült téged felvidítanom, mert ha nem Tom meg folyt elevenen. - nevettem el a végét

-Mindig vidám vagyok ha mellettem vagy és olyan rég vágytam már arra, hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy itt vagy mellettem. Köszönöm ezt a csodálatos estét amit veled tölthettem el. - Bill

-Nincs mit köszönöd. Én meg örültem, hogy ilyen klassz sráccal tölthettem az estét. - én

-De egyet remélek hogy emiatt a dolog miatt nem érzed magad rosszul, mert azt nem szeretném, hogy ha közéd és Tom közé állnák. - Bill

-Őszintén szólva egyáltalán nem bántam meg se ezt se a múltkorit sem egyáltalán. Nem tudom, hogy valójában mit érzek irántad, egyszerűen kívánlak és nem tudok ellene mit tenni. De Tomot ugyan úgy szeretem. Teljesen össze vagyok zavarodva. - én

-Sajnálom, hogy ennek én vagyok az oka. De én tudom, hogy szeretlek, teljes szívemből. Soha nem szerettem senkit sem így mint téged, még Ashleyt sem. Legszívesebben világgá kürtölném mennyire szeretlek, de ezt nem tehetem meg, hisz te Tomhoz kötötted az életed és én ez ellen nem tudok mit tenni. - Bill

-Nem tehetsz arról, hogy nem tudom eldönteni, hogy mit is érzek irántad. De egyet tudok, ha nem vagy a közelembe máris rettentően hiányzol. - ültem vele szembe

-Ahogy nekem is. - Bill

-Figyelj talán Tomnak azt kellene mondanunk, hogy nem történt köztünk semmit sem. Tudom, hogy szemétség ha nem mondjuk el neki, de nagyon jól tudom, hogy legbelül azért fáj neki ez a dolog, bármennyire is ő akarta ezt az egészet. - én

-Jól van, ha te így szeretnéd akkor rendben, én nem szólok róla semmit sem. - Bill

-Köszi. - én

-Neked bármit. - Bill

Majd hátra döntött az ágyon és csókolgatni kezdet. Azt akartam, hogy ez a pillanat, soha ne múljon el.

 

Miután Bill hajlandó volt kimászni a számból elment és lefürdőt. Míg ő fürdőt, addig én rendet tettem a szobában. Nem telet el sok idő és nyitódott az ajtó és Tom jött be az ajtón.

-Sya. - mentem oda hozzá

-Sya. Na milyen volt az este Billel. - Tom

-Ha arra vagy kíváncsi, hogy lefeküdtünk-e akkor azt mondom, hogy nem. Nem történt semmi sem köztem és Bill között. - én

-Na de miért? Nem haragudtam volna meg azért mert lefeküdtetek volna. - Tom

-Oh ezt nekem nem meséled be. Azért már elég jól ki ismertelek ebben a négy évben. Tudom, jól, hogy legbelül bántott a dolog. - mosolyodtam el

-Hát te tényleg jól ki ismertél. - ölelt magához Tom és adott egy csókot

-Én meg mondtam. - én

-Neked mindig igazad van. - Tom

-Tudom. - nyújtottam rá a nyelvem

-Bill merre van? - nézet körbe a szobában

-A fürdőben. - én

-Ja, jól van. - Tom

-David nem kereset az este? - én

-De egyszer kétszer megkérdezte, hogy merre vagy. - Tom

-És mit mondtál neki. - én

-Azt, hogy dolgod van és csak reggel jössz vissza. - Tom

-Akkor jól van. Fent van már amúgy? - én

-Mikor eljöttem akkor még aludt. - Tom

-Na nem baj, de azért megyek és megnézzem. - én

-Jól van, menj csak. - Tom

-De először gyors beköszönök Billnek. - én és bementem a fürdőbe

Bill épp a hajával bíbelődött.

-Én most megyek, megnézem Davidet. Tom itt van a szobában. - mentem oda hozzá

-Jól van. Majd valamikor összefuthatnánk. - Bill

-Persze, majd szólok, hogy mikor. Jó? - én

-Oké, várni fogom. - Bill és adott egy csókot

-Akkor sya. - én

-Sya szerelmem. - mosolygott boldogan Bill

Még mielőtt kimentem volna a fürdőből dobtam neki egy csókot, majd kimentem a szobából egyenesen a sajátomba. Mikor beértem David már fent volt. Épp a Tom által rendelt reggeliből evet.

-Sya kicsim. - adtam pusyt az arcára

-Sya anyu. Apu mondta, hogy dolgod volt este. Koncertezni voltál? - David

-Nem egészen más dolgom volt. - én

-Anyu. - David

-Tessék kicsim, mondjad. - ültem le mellé

-Elmehettek majd veled a koncertedre. Olyan jó lenne látni téged miközben azon a nagy színpadon énekelsz. Még soha nem láttalak énekelni. - David

-Pedig sokat énekeltem neked, csak már nem emlékszel rá. - mosolyogtam Davidre

-Akkor elmehetek majd veled? - nézett rám boci szemekkel David

-Majd még meglátom. - én

-Rendben. - David, majd adott egy pusyt és befejezte a reggelit.

Mikor végzet elment én felöltözött.

Míg én elvoltam Davidel eközben Tom és Bill banda megbeszélésen volt Gustavval és Georggal és ez eltart egész estig is. Mivel nem tudtam, hogy mit csinálja úgy döntöttem, hogy meglátogatom Kriszt és Ninát, hisz már nagyon régen láttam őket és amúgy is itt laknak. Szóval felöltöztem Davidel, majd elindultunk a régi stúdiómba, ahol elkezdődött az egész zenei karrierem...

 

 

 

  

 

 

web counter


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG