Semmi kedvem nem volt ehhez az egész cécóhoz. Felvettem a szürke kabátom és követtem Billt a kocsihoz. Gemma már ott volt, és Daviddel beszélgetett. Észrevétlenül rávigyorogtam, aztán, mint mindenki más, én is adtam neki kettő puszit – az egyik egy picit félre csúszott és a szája sarkára ment, amit ő csak egy vigyorral jutalmazott, és hál’ isten David nem vett észre. Ki is akadna, ha kiderülne, hogy a húgát dugom!
Útban voltunk az MTV Europe Music Award-ra. Láttam Billen, és tudtam is, hogy nagyon nem akar jópofozni a sok kis csaj előtt, de hát mégsem mondhattuk azt, hogy nem megyünk, hamár a szülőhazánk fővárosában van megrendezve az egész est.
Gemma mellettem ült és épp a ruhájáról fecsegett. Nagyon komáltam a csajt [elvégre, minden este az ágyamban kötöttünk ki – hogy ne bírtam volna őt?], de ilyenkor mindig kiakadtam és próbáltam nem odafigyelni, és mindezt úgy tenni, hogy ő ne vegye észre. Mert akkor tuti kiverné a hisztit, hogy már megint nem rá koncentrálok, ami meg maga lenne a halál. Na jó, nem az, hogy balhézna, hanem, hogy utána este akkor békítgethetném, az meg bele telne egy órába, de ma jelenleg már amúgy is olyan fáradt vagyok, hogy alig lesz erőm megfektetni őt. Ezen a rohadt álmosságon még két doboz Red Bull sem segített, és gyanítom az sem fog, hogy ma még fel is lépünk.
- Szóval, Tom? – A nevem hallatán elkaptam a fejem az ablaktól és a hang irányába fordultam, bár így is tudtam, hogy Gemma szólt. Furcsán méregetett. Leesett neki, basszameg!
Kár is volt tagadnom, hogy oda se bagóztam egy rohadt szavára sem, úgyhogy inkább rögtön mentettem a menthetőt.
- Bocs, fáradt vagyok. Nem is tudom, mi van ma velem – vigyorogtam rá, emlékeztetve őt a kis délutáni összeröffenésünkre. Látszólag nagyon büszke volt magára, hogy mindazt a fáradtságot, ami totál nyilvánvaló volt rajtam, ő érte el, egyes egyedül ő. Na, nem mintha nem kaphatott volna meg akárkit azzal a csinos kis babapofijával meg a pontosan a tenyereimbe illő mellecskéivel, de én tudtam, hogy én kellek neki. Mert én tilos voltam neki. Engem akart. Engem, Tom Kaulitz-ot!
- Itt vagyunk – szólt hátra David, úgyhogy úgy látszik, már nem fogom meg tudni, hogy mit akart tőlem valójában Gemma. Hál’ isten! – Gemma, te maradj benn a kocsiban, fiúk, szőnyegre ki és csak mosolyogni!
Felvettem a csábos Tom Kaulitz vagyok – gyere az ágyamba mosolyomat, amitől minden lány benedvesedik és mielőtt még kiléptem volna a vörös szőnyegre, hogy átmenetileg megvakuljak azoktól az idióta fényképezőktől, ránéztem Gemmára, aki viszont csak kacér mosollyal nézett vissza rám. Hah, na majd este meglátjuk, hogy ki nedvesedik be!

Épp valami piát akartam keríteni magamnak, mert mindannyian tudtuk, hogy ezt anélkül úgy sem fogjuk átvészelni, mikor Georg vigyorogva oldalba könyökölt és egy irányba bökött a fejével. Követtem a mozdulatot, miközben dörzsölgettem a bordám, ez az állat úgy megütött, de amint megláttam, hogy Gemmat valami állat tapizza és ezt a csaj még élvezi is, rögtön elmúlt a fájdalom. Otthagyva a kezemet az oldalamon, nagyokat pislogva néztem Gemmat. Oda akartam menni a taghoz, behúzni neki egyet és mikor már a földön fekszik, rákiáltani, hogy „Ez az én csajom, te idióta barom, és ma este én fogom megdugni!”, de persze nem tettem. És Gemma élvezte! Élvezte, érted? Hazamegyünk, tuti, hogy én is ezt fogom csinálni, hadd élvezzen… kis ribanc.
Fél óra és két kör feles után [elvégre mégsem részegedhettünk le, ma még fellépünk], ki jelent meg? Na ki? Igen, ő! Gemma. Rettentő módon örültem neki. Kb. mint kiskutya a farkának.
Mosolyogva letette a csinos kis popsiját [nem akartam belegondolni, hogy hányszor állt meg ott a kiscsávó tenyere], elvigyorodott, aztán Georgra nézett.
- Te Georg, kértél már Hasselhoff-tól autogramot? – Felröhögtünk mindannyian, és az említett próbálta tettetni, hogy mérges, de aztán már csak ő is elvigyorodott. – Ma különösen csillogó jelenség… – mosolygott kicsit spiccesen Gemma a színpad felé, aztán öklendezést szimulálva inkább elfordította a fejét. Én sem bírtam nézni a csávót, olyan szörnyen undorító látványt nyújtott.
- Ennél még én is normálisabban öltöztem fel – jegyezte meg Bill, mire Gemma beszólt neki:
- Azért ne bízd el magad!
Mi mindannyian úgy röhögtünk fel, mint valami malaccsorda, David, aki épp valami fejessel beszélgetett, csak megrázta a fejét és egyik kezébe hajtotta, aztán mosolyt erőltetve az arcára próbálta úgy meggyőzni valami cég igazgatóját, mintha nem is mi lennénk a kérdéses banda.
Még Bill is felnevetett, átkarolta Gemmat és csak ennyit mondott neki:
- Most még megbocsátom neked ezt… – vigyorgott, aztán szemezni kezdett egy csajjal, Gemma kibújt a karja alól és felém fordult:
- Tudod, igazán rávehetnéd őt, hogy öltözködjön normálisan… – mondta hangosan nevetve, amit Bill már nem halott meg, mert eltűnt valahol a csaj irányában. El tudom én képzelni, hogy mit művelnek!
Egyébként furcsálltam Bill viselkedését, mert hát ugye az ikrem, ismerem őt és akármilyen kis balfasz is, ő soha nem bírta Gemmat [na, mondom én, hogy egy kis balfasz – nem bírni ezt a csajt? Persze lehet, hogy én elfogult vagyok… Igen, úgy értem. Én dugom és nem Bill, persze, hogy én jobban kedvelem], lényeg, hogy ő nem szerette a csajt, és sosem próbálta meg tettetni, hogy ez nem így van. Bár, tudnotok kell, hogy ez fordítva is pontosan így volt. [Nem baj, én úgy vagyok vele, hogy eléggé kárpótolom Gemmat én, ha hiányzik neki Bill…]
- Jól szórakoztál? – Igazából totál leszartam az egészet, mármint, hogy Gemma és Bill, jobban izgatott Gemma és a sürgősen meg kell vernem listámon szereplő első ember, a.k.a. Gemma új pasija.
- Hm? – Pislogott rám azokkal a tündéri nagy kék szemecskéivel, amik olyan kislányossá tették az egész megjelenését, hogy igazából már nem is haragudtam rá, de a csávóval még mindig nem lettem volna puszipajtás. – Féltékeny vagy? – Hajolt közelebb, én megpróbáltam közömbös maradni, ami sikerült is, mert Gemma a következő percben robbant [és mindezt suttogva – totál bepánikoltam, ez a csaj tök kis bájos, de néha olyan ijesztő hárpia tud lenni!] – Miért Tom? Nem vagyunk együtt, azzal flörtölök, akivel akarok…
- Még ha csak flörtöltél volna… Megdugott a WC-ben?
- Nem, Tom – sóhajtott fel, felállt mellőlem, aztán elment a bárhoz.
Vártam még pár percet, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy a csaj után megyek, majd feltűnésmentesen odaslisszoltam a bárhoz, kértem egy tequilát, majd átnyúltam Gemma mögött, mintha csak egy szalvétát akarnék venni a másik oldaláról és közben a fülébe súgtam:
- Nem vagyok féltékeny. Nem akarom, hogy más pasik taperoljanak – mivel nem akartam őt tévhitekbe ringatni, hogy talán nagyon érdekelne vagy valami és nem pedig csak a vadászösztön szól belőlem, ezért még hozzátettem: – Olyan, mintha a húgom lennél és…
- Ez elég beteges – fordult hirtelen felém, amivel az egész nem is a csajjal beszélek-színjáték el lett rontva, úgyhogy teljes testtel felé fordultam, miközben ő vigyorgott rám.
Lehúztam a piám, a tequila kibaszott erős volt, de meg sem rendült az arcom.
- Tudod, hogy értem.
- Nem tudom, magyarázd el – még egy eszelős vigyort bedobott, aztán megrázta a fényes fekete haját, hogy a frufruja ne lógjon a szemébe, amitől az illata, amit eddig is alig bírtam ki, olyan szexis volt, most egyszerre cunamiként tört rám, de úgy, hogy legszívesebben elrángattam volna őt egy WC-be, lehúztam volna róla azt a fekete ruhát [nem kerülte el a tekintetem a kék masni a derekánál, amitől olyan kis cuki ajándéknak nézett ki] és kőkeményen bevágtam volna neki a farkamat. – Tehát, elmagyarázod?
- Majd este – villantottam rá egy kaján vigyort, mire ő is elmosolyodott, felhúzta a maradék piáját és együtt mentünk oda a többiekhez.
Bill már ott ült, amit furcsálltam, mert vagy mi voltunk ilyen sokáig el a pultnál vagy az öcsém gyorstüzelő lett. Utóbbi feltevésemet, nem is késlekedtem, és megosztottam vele.
- Fogd be, Tom – vigyorgott rám. Baszki, ezek szerint mi voltunk el túl sokáig.
- Jó volt? – Belenéztem Bill szemébe és meg sem vártam a válaszát, mert megválaszoltam én magam: – Ó, de még mennyire jó volt – dobtam be egy kaján vigyort.
Gemma rémülten nézett rám.
- Hogy hívták? – Kérdeztem Billt. Kezdett engem is aggasztani a tudat, hogy akkor, ha én érzem azt, hogy Billnek jó volt, akkor ő is tudni fog arról, hogy én és Gemma… páros örömszerző tevékenységben veszünk részt.
- Ööö – büszke vagyok rád, Kisöcsém! [ezt persze a világért sem mondtam volna ki] – fogalmam sincs – vigyorodott el, mire Georg hátulról tarkóba ütötte.
- Bill, a női nemmel tiszteletreméltóan kell bánni – nevetett, aztán olyan szemérmetlenül végigmérte Gemmát, aki mellettem állt és csak vigyorgott ezen, hogy azt hittem, leájulok a székemről. Ember, a nőmet stírölöd!
Aztán én is tüzetesebben megvizsgáltam őt, és meg kell mondanom, hogy ebben a térd fölé érő kis ruhácskában olyan szexin nézett ki, mint valami fekete angyalka. Bele sem mertem gondolni, hogy milyen jó lesz róla este letépni azt a ruhát, mert féltem, hogy még felállna a farkam. És valljuk be, ez egy díjátadó közepén nem olyan rohadtul jó dolog.
- Srácok, negyed óra múlva kezdtek – szólt oda nekünk az egyik MTV-s, érzékeny búcsút vettünk Gemmatól, aki kéz- és lábtörést kívánt nekünk [igen, megválaszolva kérdéseteket, persze, hogy Georg komolyan vette, meg is ijedt rendesen a hülye], aztán eltűntünk a backstage-ben.

20 perc múlva, már új ruhában, kevésbé izzadva ültünk le a helyünkre. Gemma és David is itt volt, így kicsit megkönnyebbültem, persze ezt semmiképp sem vallottam volna be Gemmanak. A Backstreet Boys volt a színpadon, valamit még kornyikáltak, amit még hallgatni is rossz volt, aztán bejelentették a Legjobb Európai Előadó kategória nyertesét. Gemma elég hangosan, hogy mi négyen meghalljuk, viccelődve megjegyezte:
- Tudjátok, ezek a… pasik eléggé hasonlítanak hozzátok. Ők négyen vannak, ti is négyen. Ők is pasik, ti is pasik vagytok… – Billre nézett és angyalian elmosolyodott – legalábbis néhányan közületek.
Éreztem, hogy ez nagyon Bill mellébe vágott és azt hiszem, Gemmában is tudatosult, hogy most túllőtt a célon, de olyan szinten leszartuk mindanégyen, hogy azonnal röhögni kezdtünk. Billnek még ideje sem volt megsértődni, mert odaszóltak nekünk, hogy menjünk a jelöltek helyére, mert hamarosan mi jövünk.
- Nem hiszem, hogy úgy gondolta – próbáltam menteni a menthetőt, de aztán Gemma mellém lépett és inkább elhallgattam, mert tudom, hogy ő is szarul érezte magát miatta, nem akartam még egy lapáttal rátenni.
Ott volt még a Green Day is! Az a pár másodperc, amíg a jelöltek klipjei mentek, maga volt a pokol. Kedvem lett volna egy óriásit káromkodni, aztán amikor meghallottuk, hogy mi nyertünk, már majdnem szívrohamot kaptam.
Azt hiszem, Billt annyira szíven ütötte Gemma megjegyzése, hogy majdnem elfelejtett mosolyogni, de aztán magára erőltetett egy óriási vigyort, ami a külső szemlélő számára valóban teljesen valódinak tűnhetett, és fellépett a színpadra, utána pedig mi. Mindig ő beszélt az ilyen helyeken, meg úgy általában mindenhol, így nekünk semmi dolgunk nem volt azon kívül, hogy tettetni kellett, hogy mennyire örülünk, hogy itt lehetünk és mennyit jelent nekünk ez a díj [jó, ez tényleg óriási, elvégre még a Green Dayt is megvertük!] és, hogy mennyire imádjuk a rajongóinkat. Nehéz volt. Istenemre, de az volt. Mikor mondta Bill, hogy ebben a kategóriában mennyi jó banda van és, hogy ő mennyire szereti őket, Georg-hoz hajoltam:
- Hát ja… Emlékszem, a tegnapi kiscsajjal az I Gotta Feeling-re nyomták – összevigyorogtunk, miközben Bill folytatta a mondókáját. Mindenkinek megköszönte, esküszöm, hogy még a kutyáinak is. Rohadtul untam már magam, majd’ megvakultam a sok reflektortól és komolyan gondolkodtam már azon, hogy kikapom Bill kezéből a mikrofont és ledugom a torkán. Aztán végre Bill mindenkinek élete legjobb éjszakáját kívánta [itt jelentőségteljes pillantást váltottunk Georg-gal és ezúttal egy igazi vigyort láthattak], aztán jöhettünk is le.
Még bevonultunk egy kicsit beszélgetni a backstage-be Pete-tel, aztán meg sem várva az egész végét, leléptünk.
Nem hiszem, hogy Gemma meg akarta volna még jobban bántani Billt, de mikor már a kocsiban ültünk, odaszólt neki:
- Megköszönhetted volna németül.
- Tessék? – Bill komolyan azt hitte, hogy ezt a csajt le lehet úgy szerelni, hogy úgy tesz, mintha nem hallotta volna? Uram isten, Bill… Ennyire sügér is csak te lehetsz.
- Németországban vagyunk, az otthonodban. Külföldi előadók megtanulták, hogy danke schön, te meg nem voltál képes kinyögni egy német mondatot sem – én tudom, hogy nem akarta őt megbántani, de Bill annyira totál készen volt már a mai naptól, hogy nem mondott semmit, csak szomorúan kinézett az ablakon. Gemma észbe kapott és kezdett volna mondani valamit [ami hasonlított a bocsánatkéréshez, de ez lehetetlen, elvégre Gemmaról van szó] – Bill, figyelj…
Bill erre csak finoman megrázta a fejét, neki döntötte az ablaküvegnek és becsukta a szemét, miközben betette az iPod-ja fülhallgatóját.

Fenn voltam a stúdiólakás beli szobámban, mikor kopogott Gemma. Tudtam, hogy ő az, mert háromszor kopogott.
- Gyere – nyitottam ki az ajtót és végre megcsókol…hattam volna, de megszólalt. Én komolyan imádom ezt a csajt, de esküszöm, most már lassan megerőszakolom! [Basszus, most hat a Red Bull…]
- Bocsánatot kéne kérnem Billtől, igaz? – Nézett rám kicsit szomorkásan. Jajj, csak el ne sírja magát, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Mondjuk nem úgy ismertem őt, mint aki elsírná magát.
- Nem tudom, lehet – persze, hogy kéne, de muszáj ezt most megbeszélni?
- De akkor is úgy néz ki, mint egy lány… – gondolkodott hangosan a kis fekete démonom. Ráncolta hozzá a homlokát is, ami irtó édesen állt neki. Úgy látszott, nehezére esik a gondolkodás, habár igazából tudtam, hogy milyen okos.
- A kisöcsémről beszélsz.
- Tegyél úgy, mintha te nem ugyanezt tennéd vele, csak a háta mögött – vigyorgott.
- De én csak neked mondom el ezeket… – nevettem fel és magamhoz húztam, de azonnal kibújt a kezeim közül, majd csak a fürdőajtóban állt meg.
- Sürgősen szükségem van egy fürdőre, valami elmebeteg megölelgetett a díjátadón. Tiszta büdös volt és – beleszagolt a hajába – átvettem az illatát – grimaszolt a csinos kis orrával, aztán tényleg eltűnt a fürdőben fél órára.

Mikor kijött, éppen a fotelben ültem és olvasgattam valami könyvet, csak hogy eltereljem a gondolataim Gemmaról, ugyanis bezárta az ajtót. Ezért megbüntetem még… Aztán felkaptam a fejem, mert csak melltartó és tanga volt rajta, mikor kijött a fürdőből, és épp testápolóval kente be a testét. Az egész szobában elterjedt az a finom, bódító mézes illat… Aztán észrevettem, hogy mennyire élvezi, ahogy a keze hozzáér a saját testéhez.
- Te simogatod magad… – nyögtem fel.
- Nem, Tom – a keze lassan elindult lefele a hasán, egészen le a cuki kis tangájának a tetejéig, ahol is megállt egy pillanatra, de csak azért, hogy huncutul rám mosolyoghasson, majd ahogy bevezette a kezét a fehérneműjébe, becsukta a szemét. Egyre lejjebb haladt, aztán felnyögött. – Most simogatom magam.
Észbe kaptam, hogy na, nekem is tennem kéne valamit, elvégre én vagyok a pasi, mégsem hagyhatom, hogy szegény csaj nélkülem jusson el a csúcsra, bűn lenne őt megfosztanom tökéletes ágyban nyújtott teljesítményemtől.
Már keményen fel voltam izgulva, olyan jó volt nézni, ahogy Gemma szétvetett lábakkal maszturbál az ágyam közepén. Levetkőztem és fölé másztam, ki sem nyitotta a szemét, csak a kezét húzta ki egy hamiskás mosoly mellett. Leszenvedtem róla a tangát [nem olyan könnyű ez álló farokkal] és tövig belemélyedtem.
Pár percig irányítottam csak, aztán Gemma fogta magát és fordított a helyzeten. Imádta, ha ő irányíthat. Befészkelte magát az ölembe, aztán szépen rácsusszant a farkamra és őrületesen élvezte, amit csinált. Eskü, hogy nem szoktam olyan gyorsan elmenni, de ma este annyi feszültség volt bennem és Gemma annyira jól mozgott rajtam, hogy alig tudtam magam visszafogni. Szerencse, hogy a falak hangszigeteltek, ugyanis mindketten úgy kiáltoztunk, ahogy a torkunkon kifért [tudjátok, nem az a pornófilm sikoly, hanem az, amit ha csak meghallasz, felizgulsz]. Gemma felnyújtotta a kezét, aztán hozzám hajolt és mindketten akkorát élveztünk, mint talán még soha.

2 perc alig telt el, igazából Gemma még mindig remegett az orgazmus utóhatásától, de valami megzavarta az idillt: valaki kopogott.
Az ajtó nem volt bezárva, ezt mindketten nagyon jól tudtuk, és azt is, hogy amíg nem szólok ki, addig nem fognak bejönni.
Gemma felkapkodta a cuccait, majd gyorsan elbújt a fürdőben. Felvettem egy boxert, majd ajtót nyitottam.
- Bill? – Lepődtem meg.
- Hát te meg… mit csináltál? – Óriásira tágult szemekkel nézett rám, mint aki most lát életében először embert, aztán észbe kapott és hozzátette: – Nem, inkább nem akarom tudni. Bemehetek?
- Hát persze, gyere csak… – előre engedtem Billt, én pedig gyorsan körülnéztem a szobában, hogy nem hagyott-e itt véletlenül valamit Gemma. Bill meg pont hátrafordult. Gyorsan leereszkedtem telitalpra [merthogy eddig lábujjhegyen álltam, mert nem láttam rendesen Bill hülye, égnek álló punk hajától], Bill meg elég furán nézett rám, én meg magamra erőltettem egy mosolyt, de Bill túl jól ismert ahhoz, hogy ezt el is higgye, de nem tette szóvá. Ezt becsültem benne. Bízott bennem, mindig azt mondta, hogy majd ha én akarom, akkor elmondom neki. És basszameg, én rohadtul bíztam benne, a legfontosabb ember az életemben a mai napig is, de hogy mondhattam volna el neki, hogy most már lassan három hónapja minden este itt alszik a menedzserünk húga, akit mellesleg ő ki nem állhat? Aztán arra jutottam, hogy valószínűleg nem is azért akadna ki, hogy Gemma meg én néha [mindig] összefekszünk, hanem amiért eddig nem mondtam el neki. Még egy okkal több, hogy ezt ne most tegyem meg.
Tény és való, hogy néha már volt ilyen meleg helyzet, például egyik reggel, amikor Gemma nem ébredt fel, nem ment át a saját szobájába, David meg pont beszélni akart vele, de tökre bepánikolt, hogy Gemma nincs ott, mindenhol keresték, alig tudott visszaszökni a szobájába, felvenni valami utcai ruhát, kiszökni az utcára, elmenni a pékségbe, majd visszajönni azzal, hogy csak kenyeret vett. Bill már akkor is furán méregetett engem, de akkor le tudtam őt beszélni a mindenféle agyament hülyeségeiről.
- Te Bill, egyébként nem azért, de most miért is vagy itt? – Kérdeztem rá. – Mármint nem úgy volt, hogy bulizni mentek a többiekkel? Azt hittem, te is mész.
- Akartam, de aztán nemt’om… Úgy voltam vele, hogy ha te nem jössz, akkor inkább maradok – nézett rám nagy szemekkel. Tudtam, mire megy ki a játék. Már megint beszélgetni akar.
Valahogy el kellett érnem, hogy kimenjen a szobából, legalább 5 percre, amíg Gemma átszökik a saját szobájába.
- Csajjal voltál? – Kérdezett rá Bill, mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Hm…? Ja, igen – mondtam félvállról, mintha totálisan hidegen hagyna. Nem akartam túlságosan a szemeibe nézni, mert akkor ezer meg egy százalék, hogy rájön, hogy Gemma, most, a fürdőben. 4 perccel ezelőtt meg rajtam. Elvigyorodtam.
- Mit vigyorogsz? – Nézett rám Bill, aztán közelebb lépett a fotelhez és felemelte a könyvem. – Gitárápolás… Érdekes könyv lehet – undorodva ledobta a földre a könyvet, mire felciccentem. – Mi van, úgyis csak álcának használod. Úgy teszel, mintha okos, művelt fiatalember lennél – úgy tett, mintha szemüveg lenne az orra közepén és amögül nézne rám.
Felröhögtem.
Abszurd egy látvány volt, ahogy Bill, abban az idióta rohadt szűk bordó farmerben [hogy fér el abban a farka, de most komolyan?], egy elég fura felsőben és punk hajjal, kisminkelve játssza az öreg, okoskodó professzort.
- Ismerem ezt az illatot… – szagolt bele hirtelen a levegőbe, mire pánikrohamot kaptam szinte és én is [végig Billen tartva a szemem] beleszagoltam majd úgy tettem, mintha nem éreznék semmit, pedig a farkam kellemesen bizseregni kezdett Gemma illatára.
Bill szörnyülködve nézett rám.
Elindult a fürdő elé, miközben én rémülten pillantottam rá, ugrottam volna, félre akartam lökni, de késő volt. Kinyitotta az ajtót és ott ült ő, az illat gazdája, Gemma, az ajtó tövében, a térdeit felhúzva.
Kínosan vigyorgott egyet Billre, majd kikémlelt a szobába, és megszólalt:
- Ha azt mondom, hogy „jé, rossz szoba”, elhiszed? – Nézett fel Billre, aki erre vigyorgott egyet, és a kezét nyújtotta Gemmanak.
Meglepődtem.
Nem bazdmeg, konkrétan leesett az állam, hallottam ahogyan koppan egyet a padlón. Úgy kellett összekaparnom.
Bill segített felállni Gemmanak, aki, megnyugodva vettem észre, már felöltözött.
- Bill, én… meg tudom magyarázni – vágtam ki az első mondatot, ami eszembe jutott, de amint meghallottam, hogy milyen rohadt hülye szósor hagyta el a számat, még én is fájdalmasan gondolkodó fejet vágtam.
Gemma és Bill is meglepődve nézett rám. Szerintem mindketten kíváncsian várták azt, hogy hogyan fogom megmagyarázni azt a nyilvánvaló tényt, hogy Gemma és én szexeltünk, tekintve, hogy az ágyon az a rohadt selyem lepedő összevissza volt gyűrve, hogy Gemma a fürdőben rejtőzött el, és, most vettem csak észre, hogy a melltartója ott figyel az éjjeliszekrényemen.
Bill felhúzta a szemöldökét és próbált elfojtani egy mosolyt.
Nem sikerült neki.
Elhúztam a számat, közelebb sétáltam Gemmához és próbáltam megszólalni.
- Hát öö. – Ezek jöttek ki a számon. Így, sorrendben. Alany, állítmány.
Bill elröhögte magát és megszólalt.
- Igazából sejtettem.
Aztán belegondolt abba, hogy mi is történhetett cirka 6 perccel ezelőtt és láthatólag nagyon kényelmetlenül érezte magát. Be kell valljam, hogy igaz, életemben először, de én is.
- Mióta? – Nézett először rám, de miután észrevette, hogy most nem éppen vagyok olyan állapotban, hogy válaszoljak, a tekintetét Gemmara emelte, aki rám nézett mielőtt válaszolt volna, én meg megrántottam a vállam, úgyhogy az igazat mondta.
- Úgy három hónapja… – nézett félve Billre.
- Annyira okos vagyok – kiáltott fel diadalmasan Bill, majd mikor észrevette mindkettőnk felhúzott szemöldökét, magyarázni kezdett: – Tudtam, hogy akkor kezdődött. – Gemmához fordult: – Tom megváltozott, mert addig mindenről beszámolt nekem, de komolyan mindenről, még arról is, hogy éppen hugyozott vagy…
- Szerintem érti – szóltam közbe.
- Ja igen, szóval. Mindenről. És aztán voltak olyan órák, amikről kérdeztem, és nem tudott válaszolni. Vagyis… mindig kitalált valami totál átlátszó indokot arra, hogy mit csinált, mint, hogy gyakorolt meg vásárolt…
- De hát azok tök jó indokok voltak! – Kiáltottam fel.
- Mint látod, ez genetika. Egyszerűen én örököltem az okosságot – mondta Bill vigyorogva Gemmanak, mire én megjegyeztem:
- Ellenben én a sármosságot.
- Ja, Tom – Bill konkrétan le se szarta mit mondok. – Szóval gondoltam, hogy csaj van, aztán azon a reggelen, mikor „pékségben voltál”, tökre lejött az egész – mosolyodott el okostojás módjára és még ki is húzta magát.
- Csak ne olyan büszkén, kis katona – böktem felé a fejemmel gonoszan vigyorogva. – Miért nem kérdeztél rá? – Kérdeztem rá őszinte csodálkozással.
- Tom, gondoltam majd úgy is elmondod, ha akarod… vagy kiderül – elvigyorodott. – Szóval… Davidnek mikor mondjátok el?
Gemma majdnem totál szívrohamot kapott, én meg röhögtem egy jót.

Azóta már Georg és Gustav is tudja. És ahogy ezeket a barmokat ismerem, úgy sem tudnak titkok tartani, szóval idő kérdése és David is meg tudja.

Majd értesítelek Titeket.
Csók, Tom