Figyelem! A történet megrázó lehet! Mindenki saját felelősségére olvassa!

A huszonhárom éves Bill Kaulitz borúsan bámult a tükörbe. Egy idegen nézett vissza rá. Tény, hogy az illető pontosan úgy festett, mint ő, de mégsem ő volt az. A hálószobában megcsörrent a telefon. Bill válaszra se méltatta, csak bámulta tükörképét.

A szeméből eltűnt a tűz, mely karrierje előtt és kezdetén szenvedélyesen lobogott benne. Fakó volt, akár a lelke. A hónapok óta benne tátongó űrt semmivel sem tudta kitölteni.

Az alkohol csak az elején működött, a drog pedig ideig-óráig hatott, és ha elfogyott, akkor jött a nyomasztó sötétség, melyből nem volt kiút. A gyógyszerek már rég nem hatottak, hiába szedte őket – néha már marék számra is. Viszont ez az új módszer eddig bevált számára.

Kint bekapcsolt az üzenetrögzítő.

– Bill? Itt Tom. Kérlek, keress meg! Segíthetünk rajtad, együtt megoldhatjuk. Segítségre van szükséged! Könyörgöm, gyere haza Németországba! Anya is halálra aggódja magát. Hívj fel, ha ezt meg megkapod! – A készülék jelezte, hogy vége az üzenetnek.

Bill kinyitotta a szekrény ajtaját, és kivette a pengét. Ránézett karjára, melyet vágások borítottak, szinte mindenhol. Három hónapja tűnt el a nyilvánosság elől. Az óta naponta írnak róla az újságok, hogy mi történhetett vele. Azt hitte, ha nem jelenik meg a publikumban, akkor leszállnak róla a paparazzik is. Tévedett. Csak még kíváncsibbak lettek. Egész nap a villája előtt szobroznak, próbálják átmászni a kaput, s kicselezni a testőröket. Kész őrület!

Bill egy eddig érintetlen területhez nyomta a pengét. Lassan végighúzta a puha bőrön, mire vér serkent elő. lecsurgott karjáról, egyenesen a hófehér csempére, bíborrá színezve azt. Keserűen elmosolyodott, mikor megérezte a tompa fájdalmat. A gyógyszer és az alkohol megtette a hatását.

Még egy-két vágást – gondolta Bill, majd munkához látott.

Ám az egy-kettőből nyolc-kilenc lett, és ekkor eljátszott a gondolattal. Mi lenne, ha…?

Talán akkor észrevennék az emberek, hogy folyton bántják, a fotósok, hogy le kellene szállniuk róla, a világ, hogy nagy bajban van.

Ha meghalna, akkor biztos békére lelne, szeretetre, nyugalomra.

Megszületett benne az elhatározás. Jobb lesz neki e világ nélkül, és a világnak nélküle.

*

Megszakítjuk adásunkat. Bill Kaulitz német világsztárt holtan találták otthonában, a hajnali órákban. A sztár már hónapok óta kerülte a nyilvánosságot, s bennfentesek tudni vélték, hogy súlyos depresszióval küzdött. A mentősök már nem tudtak rajta segíteni.

Bill Kaulitz halott! A német rocksztárt Los Angeles-i otthonában találták holtan. Egyesek szerint öngyilkosság történt, de az sem kizárt, hogy más végzett a sztárral.

Hajnalban találtak rá az otthonában Bill Kaulitz rockénekes holttestére. Az orvosok, mentősök és a személyzet hallgat. Minden bizonnyal öngyilkos lett az ifjú csillag. Az egész világ gyászolja az énekest.

Az összetört család azonnal a helyszínre utazott, amint megtudták. Tom nem értette, hogy testvére miért nem kért segítséget. Mikor megpillantotta a hullát, sírógörcsöt kapott. A ház kapuját ellepték a gyertyák, plüssállatok, emléktáblák. Simone még mindig nem tudta elhinni, hogy elvesztette fiát. Több napja történt, de csak ült és bámult az ürességbe. Nem tudta felfogni, hogy nincs többé.

Rajongók milliói sírt a családdal együtt.

– Nem értem, miért tette. Remélem egy jobb helyre került – zokogta egy rajongó lány a tévében.

– Bill! Bill! Miért? Szerettünk. Imádtunk! – üvöltötte egy másik fan sírva.

*

– Ez így nem helyes. Ennek nem szabadott volna történnie. Rendbe kell ezt hozni. – Isten szólította egyik angyalát, hogy tegye jóvá a dolgot.

*

Bill kinyitotta a szekrény ajtaját, és kivette a pengét. Ránézett karjára, melyet vágások borítottak, szinte mindenhol. Bill egy eddig érintetlen területhez nyomta a pengét. Lassan végighúzta a puha bőrön, mire vér serkent elő. lecsurgott karjáról, egyenesen a hófehér csempére, bíborrá színezve azt. Keserűen elmosolyodott, mikor megérezte a tompa fájdalmat.

– Bill – szólalt meg hirtelen valaki az ajtóból.

Bill ijedtében elejtette a pengét, majd a karját a háta mögé rejtve a hang irányába fordult.

Egy idegen lány állt ott. Hosszú, hullámos, barna haja volt, s angyali arca. Csokoládébarna szemei aggodalommal voltak megtelve. Egy hosszú fehér ruhát viselt. Pont olyan volt, mint egy angyal.

A lány közelebb lépdelt a döbbent fiúhoz. Ekkor Bill megpillantotta a fehér, tollszárnyakat. Szeme elkerekedett, a vér megfagyott ereiben.

– Ez valami vicc? – kérdezte hüledezve.

Bizonyára a képzelete játszik vele. A gyógyszer és az alkohol hatása lehet.

A lány megrázta a fejét.

– Nem az. Nem szabad ezt tenned! – kapta el a karját a fiúnak, melyet eddig a háta mögött dugdosott. – Ne dobd el az életed! Miért akarsz fájdalmat okozni a családodnak, rajongóidnak?

– Nekem is fájdalmat okoznak. Ez nem számít? – kiáltotta elkeseredetten az énekes.

– Nézd! – mutatott az angyal a tükörre.

A tükör megmutatta mindazt, ami a halála utáni három napban lezajlott. A hisztérikus, tomboló tömeget, az összetört, gyászoló családot.

Szörnyű látványt nyújtott fivére és édesanyja, ahogy összeborulva zokogtak a teteme felett.

Az angyalra pillantott, aki még mindig fogta kezét.

– Neked jár az élet. Ki kell használnod! Emberek millióit teszed boldoggá – nézett rá a lány átható szemeivel.

– De engem mégis ki fog azzá tenni? – vágott vissza Bill, a könnyeivel küszködve.

– Boldogságot csempészel az emberek sivár életébe. Isten nem felejti el az ilyet. Meghálálja idővel. Csak légy türelemmel! – mosolygott rá az angyal, majd megcirógatta a fiú könnyes orcáját.

Bill lehunyta a szemét, hogy még jobban érezze a meleg, puha kezet, mely az arcát simogatta. Mikor újból kinyitotta, a fürdőszobapadlón feküdt. A karja sértetlen volt. Álmodta volna az egészet?

Ekkor megpillantotta a kis, bíborvörös tócsát, melyben egy rózsaszín tollpihe pihent. Ezek szerint nem. Csak várnia kell.

*

– Visszahoztad a halál torkából, most pedig itt az idő, hogy megtalálja a boldogságot, miután áhítozik. Te leszel az, akit keresni fog. Leküldelek a Földre, hogy beteljesüljön kívánsága.

*

Egy évvel és két hónappal később…

Bill az incidens napján felhívta testvérét, és a segítségét kérte. Beutalták a legjobb pszichiátriára. Az ott eltöltött hat hónap alatt teljesen meggyógyult. Miután kijött, első dolga az volt, hogy sajtótájékoztatót adott, amiben elmondott majdnem mindent. Arra biztatta az embereket, hogy ne féljenek segítségért kiáltani, ha úgy érzik, baj van. Új albummal jelentkezett, és lebonyolított egy kisebb turnét.

December huszonnegyedikét írunk. Bill a karácsonyt szülővárosában tölti a családjával. Remekül érzik magukat, Tom és a felesége, Simone és Gordon és… Bill. Nem sokkal éjfél után Bill elindult sétálni. A többieknek azt mondta, hogy elszív egy cigit. Ott sétált egy szál magában a kihalt utcán. Nagyon rég érezte magát ennyire egyedül.

Légy türelemmel – visszhangzottak a szavak a fejében.

Már eddig is épp elég türelmes volt, és mégis semmi. Isten elfelejtkezett volna róla?

Hirtelen valaki belefutott Billbe teljes erőből, így mindketten a hóban landoltak.

– Jól vagy? – nézett rá Bill, majd ledöbbent. Ez a barna szempár…

– Igen. Sajnálom – állt fel a lány lerázva magáról a havat.

– Mit keresel itt, Angyal? – méregette a lányt Bill kíváncsian.

Másképp nézett ki az első találkozásukkor. Most egy szakadt, ócska nadrág volt rajta, egy régi, piszkos nagykabát és egy lyukas sapka. Az arcát pedig némi kosz fedte.

– Tessék? Ki vagy te? – pislogott a lány zavartan.

Érzéki csalódás – gondolta magában Bill. – De mégis ez a lány…

– Mondd csak, mi a neved? – mosolygott rá bátorítóan.

– Nem tudom – válaszolta váll rándítva.

– Hol laksz? – folytatta a kérdezősködést Bill.

– Itt – mutatott a nem messze lévő sikátorra a lány.

Egy hajléktalan…

– Éhes vagy? Veszek neked valamit. Gyere! – intett Bill, majd elindult.

A lány engedelmes kiskutyaként követte őt.

– Mit szólnál, ha Angelnek* hívnálak? – mosolygott a hajléktalanra szívet melengetően.

– Tetszik – felelte némi gondolkodás után. – A te neved mi?

– Bill vagyok. Mióta élsz az utcán?

– Ha jól számolom, olyan egy éve plusz egy-két hónap.

Bill diadalittasan elmosolyodott.

Isten tényleg nem felejt…

Vége