„Én leszek az, aki miatt érdemes felébredned reggel. Én leszek az, akihez egy esős napon hozzá akarsz bújni. Én leszek az, aki nagyon fog neked hiányozni, még akkor is, ha csak öt percre válunk el. Én leszek az, akit felhívsz éjszaka, ha félsz a viharban. Én leszek az, akiről álmodozol, akiről képzelegsz, akit magad mellett akarsz, akit meg akarsz mutatni mindenkinek, akinek este szerelmesen azt suttogod, szeretlek.
Én leszek az, aki neked a világot jelenti.”

Már az étterem előtt álltunk, mikor Tom kapott egy telefont, és el kellett mennie.
- Mi? – néztem rá rettegve.
- Figyelj, Királylány – megsimogatta az arcom. – Bill nem fogja hazavinni azt a csajt, megvárod őt a kocsijánál, beszélsz vele, barátok lesztek, aztán az öcsém úriemberhez méltóan felajánlja neked, hogy hazavisz, miután nekem itt kellett téged hagynom.
Lassan mondta, hogy biztosan felfogjam.
- De mi lenne, ha majd holnap kérnék tőle bocsánatot? – kérdeztem reménykedve.
- Nem – nevetett fel Tom. – Ismerem ezt a trükköt, meg fogsz futamodni.
Vettem egy mély levegőt.
- Ő csak Bill – mondta nyugtatólag Tom, mire én felhúztam a szemöldököm. – Menj.
- És mi van, ha még jobban összeveszünk, és azt mondja, menjek haza, ahogy tudok? – az arcomon rémület futott végig. – Vagy ha kitesz valami tök durva környéken, és prostinak kell lennem, vagy te jó ég, egyedül kell Harlembe mennem…
- Királylány – fogta be a szám Tom. – Nem fog ilyet tenni. Nyugodj meg, nem fogja megengedni, hogy bajod essen. – Aztán nem tudott elfojtani egy vigyort. – Amúgy jó prosti lennél.
- Tom! – csaptam játékosan a vállára, és végre kicsit megnyugodtam, ahogy én is felnevettem. – Inkább menj.
Nyomtam egy puszit az arcára, és kiszálltam a kocsiból.
- Királylány – szólt utánam Tom -, gondolj arra, hogyha ezt az egy hetet kibírtátok összezárva, akkor már nem lehet baj. Holnap este már repülünk haza.
Bólintottam, Tomra mosolyogtam, és Bill autója mellé sétáltam. A parkoló legtávolabbi részében volt, a sötétben, csak a kocsi előtti járdára esett fény az étteremből. Lábujjhegyre állva belestem, hátha meglátom Billt.
Pár perc is eltelt, mire észrevettem, mert éppen egy pincér állt előttük. Már a desszertnél tartottak. A lány szép volt, de Bill valahogy nem úgy tűnt, mint aki fejben nagyon ott van. Nem is figyelt a lányra (akinek a szája be se állt), csak turkálta a villájával a tortáját. Aztán a lány kérdezett valamit (erre abból jöttem rá, hogy mondott valamit, majd abbahagyta, és Billre nézett), de Bill nem figyelt. A lány megérintette Bill kezét, mire az felkapta a fejét, egy műmosoly jelent meg az arcán, de mielőtt magyarázkodni kezdhetett volna, a pincér jelent meg a számlával. Már csak annyit láttam, hogy Bill hirtelen kikapja a lány keze alól a sajátját, és elveszi a számlát. Többet már nem, mert a pincér eltakarta a kilátást.
Két perc sem telt el, mikor Bill kilépett az étteremből, a lány mögött. Felsóhajtottam, végre. Így egy téli estén elég hideg volt már.
- Köszi az estét, Bill – hallottam meg a lány hangját, és éppen láttam, hogy közelebb lép Billhez.
- Mennem kéne – mondta gyorsan Bill, mielőtt a lány megcsókolhatta volna.
Alig tudtam visszafojtani egy nevetést.
- Hát, akkor… majd hívj – mosolygott továbbra is a lány. Nagyon nem akart leesni neki, hogy Bill nem akar tőle semmit.
- Rendben, szia.
- Szia – még közelebb lépett.
- Hát akkor, szia – indult el felém hirtelen Bill. Még láttam, hogy a lány áll ott pár másodpercig, majd elindult a másik irányba. Bill még véletlenül se nézett hátra rá.
- Ez gáz volt – szólaltam meg halkan, mikor Bill már közelebb ért hozzám.
Láttam rajta, hogy megugrott, de aztán meglátta, hogy csak én vagyok. Végre felnevethettem, mikor láttam, hogy a lány eltűnt a sarok mögött.
- Sophie, mit csinálsz itt? – kérdezte nyugodtan, de azért láttam rajta, hogy még mindig nagyon bántja a délutáni sértés.
Bármit is mondott az interjúkban, soha nem tudott hozzászokni az ilyenfajta támadásokhoz, és belefáradt, hogy bizonygassa, hogy teljesen heteroszexuális. Soha nem mondta ki nyíltan sem nekünk, még Tomnak se, de soha nem viselte jól ezt. Persze, azért megértem. És ezért is mentem bele, hogy bocsánatot kérek tőle. Mert tudom, hogy a munkatársainak támogatnia kéne őt, nem pedig a fejéhez vágni azt, amivel a legsebezhetőbb, ami a leggyengébb pontja.
- Bocsánatot akarok kérni.
Rám pillantott, láttam, hogy az ajkai szétnyílnak a döbbenettől.
- Mindegy – mosolygott rám szomorúan.
A hátamon végig futott a hideg, de be tudtam a new yorki fagyos időnek.
- Nem mindegy – ellenkeztem halkan. – Tényleg sajnálom, nem szabadna nekem is téged támadnom.
Őszinte mosoly jelent meg az arcán.
- Semmi baj, Sophie.
- Biztos? – kérdeztem vissza.
- Igen – bólintott.
- Oké – mosolyogtam. – Te figyu, Tom hozott el, de neki el kellett mennie…
- Elviszlek, ne aggódj – vágott a szavamba kedvesen.
- Köszö… – a mondatom közepén megszólalt Bill telefonja. Felvette, és láttam az arcán, hogy mennyire idegesíti a hívó.
- Jó, bazd már meg magad, Tom. Nem maradok itt még egy napig – rám pillantott. – Nem érdekel, oldd meg, ha már így elcseszted.
Dühösen kinyomta a telefont, összecsukta, és a hátsó zsebébe dugta. Éppen mondani akartam volna neki, hogy eddig ez a legfelnőttesebb beszélgetésünk, de nem bírtam ki, hogy ne mondjak inkább valami mást.
- Nem kéne így beszélned vele. Az ikertestvéred.
- Pontosan, az enyém – nézett rám hidegen. – Szóval ehhez neked közöd van, mert…?
- Mert a legjobb barátom.
- Nappal oké. De éjszaka?
- Dugj fel magadnak valamit, Kaulitz – közöltem.
- Csak neked van olyan helyed, ahova fel lehet valamit dugni. Bár az idegességedből ítélve, régen járt már ott bármi…
Fel sem vettem a sértését, csak elmosolyodtam.
- Egyébként lehet, hogy többre mennél, ha pasit hoznál a randira.
Esküszöm nem akartam, csak úgy kicsúszott! Bill arca elkomorodott, és összeszorította az ajkait.
Közelebb lépett hozzám.
- Mi?
- Most komolyan ismételjem meg? – néztem rá gyermeki ártatlansággal.
- Inkább ne – mondta végül, és visszalépett az előbbi helyére. Újra volt köztünk legalább harminc centi.
Láttam a szemében a kétségbeesést.
- Sajnálom, nem akartam – szabadkoztam azonnal. – Csak mindig felcseszed az agyam, és akkor soha nem tudom, mit beszélek. Egyszerűen csak… itt vagy.
Rám pillantott.
- Tudom, hogy nem akartál bántani. Csak néha… Ijesztő ebbe belegondolni, és soha nem mondtam még el senkinek, még Tomnak se… Csak néha én is belegondolok ebbe. Úgy értem… Azok a lányok. Ők nem kellenek. És félek, hogy mi lesz, ha egyszer rájövök, hogy nem is kell nekem lány. Pontosabban, mi lesz, ha majd rájövök, hogy nekem nem lány kell?
Kirázta őt a hideg. Tisztán láttam.
- Amíg félsz, hogy ez bekövetkezik, erre soha nem fog sor kerülni. És amúgy is, ha majd megtalálod a tökéletes lányt, nem fogsz többé erre gondolni.
Egy pillanatra eszembe jutott, hogy közelebb lépek hozzá, és végigsimítok a karján, vagy meg is ölelem, de nem tudtam, hogy megtehetem-e. Nem akartam őt még nagyobb zavarba hozni, mint amiben már amúgy is volt, nem akartam, hogy azt érezze, csak vigasztalni akarom őt ezekkel a hülye közhelyekkel, hogy sajnálom vagy szánalmat érzek iránta.
- Oké – egyezett bele halkan, ami, hogy őszinte legyek, elég röhejes volt.
Fel is nevettünk halkan mindketten. (Mellesleg azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy együtt nevetünk, és nem egymáson.)
- Ki volt az a lány? – kérdeztem kedvesen, csak hogy tereljem a témát.
Egy pillanatra összezavarodva pillantott rám, de válaszolt.
- Csak egy kurva, akiről azt hittem, hogy a jó szex egyenlő a normális személyiséggel.
- Bölcs és romantikus meglátás, Kaulitz – mondtam.
- Ez az első randink volt – kapta fel megint a vizet. – Egyszer megdugtam őt, és ennyi. Nem ismerem őt, nem tudom, mit szeret, nem tudnék semmi romantikus dolgot csinálni.
- Szerintem az is megtette volna, ha odafigyelsz rá.
- De ha idegesített? – dühöngött még mindig.
- Na – szóltam rá, mert már megint kezdett felidegesíteni. – Ne rajtam vezesd le a feszkót. Én miattam cseszted el a randid?!
Szerintem, ha azt mondom, hogy ami ezután következett, meglepett, a tizedét se írom le abból, amit valójában éreztem.
- Igen, mert végig csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak veled randiznék! – ordította.
Egy pillanatra az egész világ süket lett körülöttem, mindkettőnk szeme nagyra nyílt a döbbenettől. Egy pillanatig csak bámultunk egymásra, majd alig egy másodperc alatt egymáshoz léptünk, Bill a derekamra csúsztatta a kezét, de hirtelen az ajka megállt az enyém előtt két milliméterrel.
Kifújta a levegőt, éreztem, ahogy az ajkaimat csiklandozza a mentolos lehelete. Megnyaltam az ajkaim.
Finoman súrolta az ajkaim az övéivel, és lassan megcsókolt. A nyelvét gyengéden átvezette az én számba, és bennem tudatosult: te jó ég, ez életem legédesebb csókja.