„Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel.”
(Sheila Graham)

Végigvezette kezeit az oldalamon, majd pár percnyi simogatás után lehúzta rólam a pólót. A nyakamra hajolt, apró csókokat nyomott oda, majd még lejjebb haladt, a melleim felé. Felsóhajtottam. Lelassultunk a kezdeti hévhez képest, de amint megérezte, hogy a hátába karmolok egy nagyon jól irányzott csókja után, újra felgyorsultak az események. Végigcsókolgatva a hasam, lassan kigombolta a nadrágom, és lehúzta rólam. Kiléptem belőle, és ott álltam előtte fehérneműben. Újra megcsókolt, és így felsőtestünk összepréselődött. Csók közben gyakorlott mozdulattal pattintotta ki a melltartóm kapcsát, miközben én kezdtem finom, kényeztető puszikat adni a nyakára. Néhol beleharaptam vagy szívogatni kezdtem, és ő felnyögött az élvezettől. Végighúztam a kezem a mellkasán át egészen a hasáig, ő pedig abbahagyva a vállam csókolgatását, rám pillantott, amint megérezte a kezem a nadrágja felett. Miközben mélyen egymás szemébe pillantottunk, egy pillanat alatt kapcsoltam ki mindkét gombot, és így a farmerje a térdéig csúszott. Lerugdosta magáról, és újra hevesen csókolt meg. Hátrébb tolt, egy gyors mozdulattal mindent lesöpört a mögöttünk lévő asztalról, amiről minden hangosan csörömpölve esett le. Ki kellett volna minket zökkentenie, rá kellett volna jönnöm, hogy ez így nem lesz jó; de az apró szoba olyan forró volt már a szenvedélytől, csak nem olyan forró, mint a mi testünk, és egyszerűen csak érezni akartam őt.
Felültetett az asztalra, és miközben újra, még az eddigieknél is vérpezsdítőbben csókolt meg, lehúzta az utolsó ruhadarabot is rólam. Megvárta, míg én is ezt teszem a rajta fennmaradó boxerrel, aztán a combjaim közé simult.
Máskor biztosan simogattuk volna még egymást, biztosan húztuk volna még az időt, de most ez a két év egymás nélkül olyan hatással volt ránk, hogy nem kellett semmilyen előjáték, már így is annyira fel voltunk izgulva.
Egymás arcát figyeltük, miközben finoman belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel, és alig pár pillanat alatt megtaláltuk a közös ritmust. Hihetetlen, hogy még ennyi idő után is teljesen összehangolva működünk.
Csodálatos érzés volt őt újra így érezni. Szinte el is felejtettem, mennyire tökéletesek vagyunk így együtt. Mint két puzzle darab, pontosan passzolunk egymáshoz. 

- Látod, ezt kerestem – mutatta fel nekem Bill nagyképűen az egyik kis darabot, és felvett mellé egy másikat.
Én kiegyenesedtem végre az ezer darabos kirakónk fölött, és rápillantottam. Még nem próbálta össze, hogy kiegészítik-e egymást a darabok.
- Ez vagy te – nyújtotta felém az előbb megtalált darabot -, és ez vagyok én – mondta, miközben közelebb húzódott hozzám. Összerakta a két darabot. – Tökéletes. Pont, mint mi. 

Felgyorsult a légzésünk, és egyre kevesebbet csókolóztunk. Bill a nyakamhoz hajolt, a fülembe nyögött. A hátába karmoltam. Szinte egyszerre hajoltunk el egymástól, de csak annyira, hogy a másikra tudjunk pillantani.
Újra megcsókolt, és miközben éreztem, hogy már csak pár mozdulat, lassított a tempón. Egymásra néztünk, miközben alig egy perc múlva mindketten elélveztünk.
Nem hiszem, hogy láttam valaha is szebb látványt, mint Bill arca, mikor eléri az orgazmust.

Újra megcsókolt, és finoman lesegített az asztalról.
- Baba… – felvettem a földről a melltartóm, figyelmen kívül hagyva őt. – Baba.
Megállított a mozdulatban, és teljesen hozzám simult hátulról.
- Hiányoztál – suttogta.
- Te is nekem – válaszoltam önkéntelenül. Megfordultam, és újra megcsókoltam. – Nem akarok kimenni innen…
Nem értette félre. Tudta, hogy nem úgy értem, hogy megint le akarok vele feküdni; tudta, hogy megint ugyanazt gondoljuk. Elsiettük, és a többiek nem tudhatják ezt meg, amíg mi sem tudjuk, hogy mi is ez pontosan.

Kopogtak az ajtón. Billel felkaptuk a fejünket, én gyorsan összeszedtem minden ruhámat, és a fürdőbe menekültem. Még láttam, hogy Bill gyorsan megigazítja az ágyneműt, aztán úgy tesz, mintha most ébredezne.
Újabb kopogás.
- Szabad – szólt ki Bill.
- Végre, te hülye. Már attól féltem, valaki kiszúr a szoba előtt – mondta Tom mérgesen. – Most keltél? – Hallottam az ágy nyikorgását, gondolom Tom szokás szerint rávetette magát.
- Szerinted? – kérdezett vissza cinikusan Bill.
Tom felnevetett, aztán hirtelen abbahagyta. Félve néztem magamra és az időközben felvett ruháimra, remélve, hogy semmit nem hagytam kint, és ha mégis, nem azt vette észre Tom.
- Hosszú volt az éjszaka? – kérdezte egyszer csak Tom, és hallottam, amint megráz egy papírdobozt.
Te jó ég, elöl hagytuk az óvszereket.
Bill nem válaszolt, gondolom próbált olyan hülyén vigyorogni, mintha egyáltalán nem szorulna magyarázatra a dolog.
De persze Tom okosabb volt ennél.
- Nem láttam, hogy valaki is feljött volna hozzád. Szóval vagy éjszaka hívtál egy kurvát, de tudjuk, hogy az nem a te világod, vagy valaki fellopózott hozzád, te pedig, mint jó kiscserkész, befogadtad éjszakára. Misszionárius lettél? – kérdezte Tom kétértelműen, és felröhögött a saját poénján.
Hallottam, ahogy a padló megnyikordul.
Uramisten… Errefelé jön. Azonnal rejtekhely után kezdtem nézni, de nem láttam semmi használhatót. Persze, hogy tudja, hogy itt vagyok. Én hülye becsuktam magam után a fürdő ajtót, pedig Bill soha nem zárja, mert fél, hogy valaki elrejtőzik mögötte, és ezért mikor nyitva van, tudja, hogy biztonságban van. (Hát nem édes?)
- Oké, oké! – hallottam meg Bill hangját. – Én csak azért nem mondtam el… Még mi sem tudjuk, hogy most akkor mi is van.
Nem haragudtam Billre, megértettem. Én is utáltam hazudni Tomnak, el sem tudom képzelni, hogy milyen érzés volt akkor Billnek. Nem akarta, hogy Tom így tudja meg, ő akarta elmondani neki.
Halkan kinyitotta az ajtót, és a kezét nyújtotta felém. Lassan, remegve belecsúsztattam az övébe az én kezem. Féltem, hogy Tom mit fog gondolni.
Ahogy megpillantott lassan kisétálni a fürdőből Bill mögött, ledöbbent.
- Sophie? – Eszelősen elvigyorodott. – Oké, ez még nekem is durva. Azt hittem, utáljátok egymást.
- A gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől – mondta Bill aranyosan, és átkarolt.
- De mégis mióta? – kérdezte Tom.
- Pár napja. Sajnálom, hogy nem mondtuk el eddig, de előbb nekünk kellett kitalálni, hogy megy-e.
Tom mosolygott, és megölelt.
- Én örülök nektek. Összepasszoltok.
- De nem mondhatod el senkinek – mondta Bill.
- Oké – bólintott Tom.
Tíz perc múlva értünk le az ebédlőbe. Tom előttünk sietett, mi Billel próbáltunk nem túl feltűnően közel menni egymás mellett.
Már ott ült az asztalnál Georg, Gustav és David is.
- Összejöttek – visította halkan Tom, miközben odaért az asztalhoz, és azt a nagyon hülye, Tomos vigyort csak nem tudta letörölni az arcáról.
- Tom!
Az említett megvonta a vállát, miközben a három másik először teljesen ledöbbenve nézett Tomra, majd miután leesett nekik, hogy rólunk beszél, elmosolyodtak. Bill finoman összekulcsolta a kezünket.
Tom sértődötten szólt oda nekünk:
- Na, most mi van? Ők nem senkik.

Felvettem a melltartóm, mire Bill finoman eltűrte a hajam, és miközben finom puszikat adott a fülem mögé, a nyakamra, a vállamra és a hátamra, összekapcsolta a pántot.
Újra átkarolt, a kezeit a hasamra tette, és a vállaimra hajtotta a fejét. Finoman az ő kezére tettem a kezem, és kicsit hátrébb hajtottam a fejem, a mellkasának.
Csak néztük magunkat a szobában lévő tükörben, és én újra elcsodálkoztam: még mindig hihetetlenül tökéletesen néztünk ki együtt.
- Ígérd meg, Baba, bármi történik, soha nem fogsz megutálni – mondta csendesen, a vállamra döntötte a homlokát, és becsukta a szemét.
Egyáltalán nem értettem, miért mondta ezt.
- Tessék? – kérdeztem vissza reflexből.
Figyelmen kívül hagyta a kérdésem, és válasz helyett rám nézett a tükrön keresztül. Elmosolyodott.
- Szeretlek, Baba.