Bill ekkor már nem követett.Beletörődött hogy elmegyek.De azért még tekintetével követett.Integettem,ők is visszaintegettek.

-Emlékezni fogok…-suttogta Bill

Én eltűntem  a kanyarba.Bill még állt ott egy darabig,mikor…

-Bill,gyere menjünk.-fogta meg a vállát Tom

Bill bólintott.Elindultak ketten vissza a házukba,az iskolába már nem akartak…

Én addig a utaztam a gépen.Szomorú voltam,hogy el kell mennem,de egyben boldog is,mert megismerhettem a fiukat,egy gyöyörű kisvárosban éltem velük…de legfőképpen azért mert ő is szeret…Hamar odaértünk.Az a város nem volt vmi szimpatikus.Semmi boldogság nem volt benne.Az emberek,mint a robotok,ugy járkáltak. Semmi nevetés.Ez nagyon elszomorított.Apuval mentünk a házunk felé.kivülről egy rendes ház volt,kék színű,az udvar le volt kövezve.Beléptünk a házba.Átlagos volt, a fal sima fehér. Lepakoltam a cuccaiat.

-Apa,én szétnéznék a városban oké?-én

-Rendben,vigyázz magadra.-apa

Lementem az utcára.Nem volt barátságos.Mentem és mentem,mikor megláttam egy parkot.Gondoltam bemegyek,de aztán meggondoltam magam,mikor láttam hogy pár gyerek a fákat rugdossa,egy másik meg épp graffitiket rajzol a padra.Elhaladtam a park mellett. Úgy döntötttem hogy inkább hazamegyek.Szerettem irni,mintmár mondta iró akartam lenni,eddig mindig boldogsággal teli veresek irtam,és most?Nem ment,egyszerűen nem ment.Csak a fájdalomról tudtam írni.Nem is akartam folytatni,inkább felhivom Tomot és Billt.Hivtam Billék otthoni számát,mert  csak lakástelefonjuk volt.----kicsöng----

-Igen?-szól bele Simone,a fiuk anyukája

-Jónapot,Lilla vagyok.-én

-Lilla,szia mi van veled,hogy tetszik a város?-Simone

A Lilla névre Tom felkapta a fejét,és a telefonhoz sietett.

-Hát…ami azt illet….-de nem tudtam befejezni,mert Simone közbevágott.

-Jajj…inkább adom Tom-ot,mert már itt ugrál,na jó legyél-Simone

-Oké,viszlát-én

-Szia Lilla Tom vagyok.-Tom

-Szia Tom-én

-Hogy tetszik a város,milyen,szép?-Tom

-Hát nem….nemugyanaz,itt minden más,semmi boldogság nincs ebbe a helybe,és az emberek is nagyon ellenszenvesek,és gonoszak…Tom én vissza akarok menni.-én,a végét már majdnem sírva mondtam

-Mi a baj?Bántott valaki??!-Tom

-Nem,de látnod kéne mi van itt…szörnyű,én nem tudok itt élni….már most gyűlölöm ezt a helyet.Inkább meghalok semhogy itt éljem le az életem,Tom…-én

-Nyugodj meg….és nehogy valami kárt tegyél magadban,nem lesz semmi baj.biztos jobb lesz…idővel.-Tom

-Jólvan…Bill merre van?-én

-Ő most nincs itt,asszem elment a parkba.-Tom

-Jó,akkor add át az üdvözletem neki,és sok szerencsét a tehetségkutatóhoz,biztos jók lesztek.Ja és Tom…kérlek ezt ne mondd el neki,nem akarom hogy azthiggye boldogtalan vagyok…-én

-Oké,átadom,és köszi hogy bizol bennünk,és kitartás.-Tom

-Na szia.-én

-Szia.-Tom ,és letette

Bill eközben a parkba volt,a padnál. Csak ült.

-Hogy mennyire szeretem.-kiáltotta el magát-és mennyire hiányzik.-ezt már halkan mondta

Most nem törődött semmivel. Üres volt a feje. Tom jelent meg mögötte,kicsit szomorú is volt.

-Szia Bill.-Tom,és lehuppant Bill mellé

-Hello.-Bill

-Bill, Lilla hívott…-Tom

-Mi?És mit mondott??-Bill

-Hát…azt mondta hogy….-Tom-jól érzi magát,és hogy üdvözöl-Tom,úgy gondolta jobb ha nem monjda el neki hogy szörnyen érzem magam,mert akkor nem tudna koncentrálni a tehetségkutatóra

-Az jó,örülök hogy tetszik neki a város,de te miért vagy ilyen bánatos?-Bill

-Mi?Én nem.Csak izgulok mert ma jön a tehetségkutató.-Tom,próbált hazudni,láthatóag bejött neki

-Ja télleg,na akkor induljunk.-Bill,és felállt.Jól sikerült. Máris találtak nekik egy egy menedzsert,és ekkor képbe jött Gustav és Georg is.Nagyon nagy sikerük volt.Egyre elfoglaltabbak és elfoglaltabbak lettek.1 hónap után,szinte már nem is beszéltünk.Szerintem elfelejtettek.Nem láttam őket már rég.Csak a tv-ben,aminek egyszer nagyon megörültem,mert Bill azt mondta:

-Igen!Megcsináltam,elértem az álmom,mert volt valaki aki végig bizott bennem.-mondta Bill egy koncert után

Emlékeztem ezekre a szavakra,ezt én mondtam neki.

[Folytatás]