És valóban, a kigyalogolt „járdáról” letértünk egy ösvényre.

- Elnézést, de mikorra érünk már oda??

- Most már soha. Add a ide a nyakláncod.

- Mi van?? Nincs is rajtam nyaklánc. És mi az, hogy soha nem érünk „haza”??

- Nem én vagyok az, Kata, akinek érted kellett volna jönnie. Én Ádám apja vagyok. Már próbáltunk megölni (vagyis a fiam) csak ő idő közbe beléd szeretett. Tudod… mikor elvezett abba a házba. Ott. Csak… nem merte :@ - és egy szúrós pillantást vetett a fiára.

- Ne… apa, kérlek. Már meggondoltam magam. Egyáltalán.. mért csesztetjük ezt a lányt??

- Hát a nyaklánc miatt!! Amit a fehér ház takarítónőjétől kapott!!!

- Jééézusom!! Én sose jártam ott!! Életemben most vagyok először külföldön. És tegye már vissza azt a valamit, kérem!!

- Add már ide, kölyök!!!! Ha azt mondtam, add, ADD IDE!

- De…de…. tényleg nincs nálam semmi…. –kezdtem már bepánikolni. – Vegyél el mindenem, vagy nem tudom, mi, csak engedjenek el, és engedjék, hogy vissza gyalogoljak a reptérre. – most nem érdekelt annyira, hogy nem szeretek gyalogolni.

- Dehogy engedünk. Még mikor odaérsz, sikítozva mondod: „Segítség, jajj segítség!!” –és próbálta az én hangomat utánozni.

   A valami= kés. Mikor tudjátok, mondtam, tegye le azt a valamit. Mert ha kimondom: kés, akkor egyszerűen jobban féltem volna. Most közelebb lépett hozzám, felemelte tartotta a kést, lássa: nem viccel.

- Hányszor mondjam, kislány. Te, tavaly voltál ott, a fehér házba, és énekeltél. Ajándékul, kaptál már nem tudom kitől, egy nyakláncot. Egy igen drága nyakláncod. Ha azt ideadnád, akár el is engednélek, mert mire ideérnének a zsaruk. Már Angliába lennék. De nem, te vagy olyan önfejű, és hagyod, hogy meg öljenek. Hááát… Igen rossz választás, én mondom.

- VIZSGÁLJÁK ÁT A CUCCAIM, HOGY NINCS NÁLAM AZ A NYAKLÁNC, ÉS ENGEDJENEK EL!!!! –ordítottam magamból kikelve.

- Na idehallgass!!! –már teljesen előttem volt, 15 cm- volt köztünk. És a nyakamhoz szorította a kést. – Utoljára mondom. Elengedlek, ha ideadod. Feláldozod az életed egy ócska nyakláncért?? –már annyira odanyomta a kést a torkomhoz, hogy legördült az első vércsepp a farmeromra.

- Apám, ne tedd! Szerintem összetévesztjük valakivel!!

   De már késő volt. Abban a pillanatban éreztem, nincs menekvés, felvágta a torkom.