Az alap történet

Reggel a formámat hozva megint elaludtam. Futnom kellett az iskoláig, de így is késtem 10 percet.

-         Elnézést Tanárnő! – ültem le barátnőm mellé,

-         Miért késtél?

-         Elaludtam!

-         De ez már nem az első eset!

-         Mondtam tanárnő, nagyon sajnálom, nem fog többször előfordulni!

-         Tegnap is azt mondtad, most betelt a pohár! Fáradj föl az igazgató úrhoz!

Trehányul és lassan felvettem a cuccomat és direkt húzva az időt. Elindultam az ajtó felé.

-         Köszönöm! – vigyorogtam a tanárnőre.

-         Még szemtelenkedsz is?

-         Tanárnő most miért, nem csak én vagyok az egyetlen, aki késik az órájáról! Ha jobban körbe néz, valaki még be se jön! Csak vegye föl a szemüvegét és nézzen jobban körbe!

-         Na takarodjál!

-         Tudom, hogy tanárnő nem csíp! - csaptam be a teremajtót.

Utálom, ekkora bunkó nem lehet valaki! Egy csomón be se járnak, de megint velem kell szarakodni. Szokás szerint elbeszélgetés az igazgatóval, utána délután bent maradhatok a suliban büntetés alatt. Általában csendbe ülhetünk, ha szerencsénk van, elalszik és akkor meglehet szólalni vagy kilógni, de azzal inkább nem szoktam próbálkozni, mert már jól ismerik ott az arcomat.

-         Jó napot! – léptem be az igazgatóhoz

-         Jó napot! Már megint mit csináltál?

-         Szokásos!

-         Késés és a tanárral vitatkoztál? – bólintottam - Nem lesz olyan nap, hogy ne találkozunk?

-         Ha nem Big tanárnővel kezdünk akkor biztos lesz ilyen nap! De csak akkor, ha új óra rendet kapunk!

-         Akkor inkább hagyjuk! Órák után itt maradsz büntetésbe! De hisz már tudod!

-         Igen!  - bólintottam

Átadott egy lapocskát amit a felügyelő tanárnak kell leadnom azzal igazolva, hogy ott maradtam. Be se mentem a Big tanárnő órájára inkább beültem a buszmegállóba és rágyújtottam. Minek menjek vissza? Úgy is csak piszkálni fog, ha visszamegyek. Beleszívtam a cigimbe és zenét hallgattam. Még úgy is van időm. Egy srác csatalakozott hozzám, de nem volt kedvem beszélgetni. Így a fülhallgatót nem vettem ki a fülemből. Tovább hallgattam a kedvenc zenémet.

Egy bökést éreztem a vállamon majd egy szempár nézett rám. Kivettem az egyik fülhallgatott és rá néztem

-         Bocsi nem akarlak zavarni, csak tudsz adni tűzett?

-         Persze! - nyújtottam felé a tűzett

-         Köszi! – fújta ki a füstöt

-          Amúgy te mi jót csinálsz itt?

-         Ja, csak voltam már az igazgatónál, így még egy jó pár órát eltölthetek a suliba! Pedig csak 10percet késtem! Más be se jár, de mindig én szívok.

-         Melyik tanár az?

-         Big

-         Jaj, az engem se csípett mindig valami indokot talált, hogy felküldjön! Ne is csodálkozzál!

-         Direkt csinálja, tudom, azért se mentem vissza az órájára! És te?

-         Hát lógás, de tuti fogunk ma találkozni délután! – beleszívott a cigijébe, majd elnyomta

-         Szia! – ejtett felém egy mosolyt és azzal elviharzott

Még nem láttam a suliba, de ami biztos, nagyon jó pasi, már ezért érdemes lesz a délutánt a büntetésbe eltölteni.

A történet folytatása:

-         És mi történt ezután? – sürgetett lányom, Dori.

-         Várj-várj… Huszonöt évvel ezelőtt történt, nem emlékszem rá kristálytisztán - nevettem fel.

-         Akkor voltál te is tizenöt, nem?

-         De – bólintottam. – Aznap ismertem meg apádat… - emlékeztem vissza.

-         Anya… Hogy nézett ki apa?

-         Nem emlékszel? – kérdeztem egy fanyar mosollyal.

-         Nem…

-         Hát persze... kicsi voltál… - felültem az ágyamról, amin lányommal feküdtünk és a fiókos szekrényemhez léptem. Egy fotóalbumot vettem elő és visszafeküdtem a helyemre. – Ezt még nem láttad… Nagyon vigyázz rá – mosolyogtam és megpusziltam a fejét.

-         Azért továbbmeséled? – kérdezte halkan, miközben a képeket cirógatta.

-         Persze – bólintottam. – De nem akarsz kérdezni valamit?

-         De… - nézett a kezeire. – Szeretett engem?

-         Nagyon-nagyon szeretett – öleltem meg.

-         Tehát ott tartottam, hogy büntetésbe küldtek – folytattam, miután elengedtem Dorit. – Jó kislányhoz illően – itt Dori felhorkantott -, na jó… Kényszerből besétáltam az ügyeletbe, leadtam a papírokat és beültem a leghátsó padba. A tanár aludt, egyesek telefonáltak, az új arcok tanultak, ő pedig az ablakban támaszkodott és cigizett. Összeszedtem a bátorságom és odaléptem mellé:

-       „Szia!” – köszöntem és előhúztam a cigit.

-       „Szia!” – mosolyogta, nekem meg görcsbe rándult a gyomrom. Volt benne valami, ami abban a pillanatban megfogott. Egyenesen a szemeibe bámultam, tudod Dori gyönyörű, hatalmas, barna szemei voltak – Dori csak elmosolyodott, majd folytatta a lapozgatást. – Tehát ott álltunk egymáshoz közel és csak cigiztünk.

-       „Még nem láttalak a suliban, melyik osztályba jársz?” – kérdezte, majd elnyomta és a csikket kidobta az ablakon.

-       „Most vagyok elsős… első A” – újra elmosolyodott. – „Miért, te?”

-       „Másodikos. De már nem sokáig” – megrántotta a vállát és leült arra a padra, ahol az én cuccom árválkodott.

-       „Hogy, hogy?” – emlékszem, nagyon csalódott voltam.

-       „Magántanár” – csak ennyit mondott. Nem volt valami bőbeszédű, én meg nem akartam kíváncsiskodni. Elővett egy fekete alkoholos filcet és nekiállt a padot kidekorálni. Annyira ismerős volt a srác, bár nem emlékszem, hogy a suliban láttam volna.

-       „A neved sem tudom…” – makogtam és mikor az arcomra emelte a tekintetét éreztem, hogy elvörösödöm.

-       „Tom” – mosolyogta és kinyújtotta a kezét, én pedig kezetráztam vele.

-       „Aliz” – suttogtam, azt sem tudom, mi ütött belém akkor. Nem voltam az a nagy szerelmes fajta, de ez a srác valahogy annyira más volt – Dori arcára pillantottam, aki vágyakozva tekintett a fotókra. Belekukkantottam a könyvecskébe, hogy épp melyik képet nézegeti, mikor a szívem összeszorult. Egy kórházi kép, ahol Tom tartja kezében őt. Próbáltam folytatni, de elakadtam. Képek villantak be, az ő hangos nevetése és szavai, amikor először kezében tarthatta gyermekünk. Megráztam a fejem, pislogtam párat, ne hogy újra sírjak, majd folytattam a mesélést:

-       Nem tudom, hogy ezután pontosan mi történt, de nem sok minden. Ő elvolt, rajzolgatott, én meg zenét hallgattam. Mellettem ült, én meg a fejem a padra hajtottam és teljesen átadtam magát a zenének. Becsuktam a szemem és valószínűleg el is aludhattam. A következő kép az, amikor valaki óvatosan kivette a fülemből a fülhallgatót és, hogy Ő a fülembe suttog.

-       „Végre elengedtek minket. Nem jössz?” – teljesen megborzongtam, a hátamon a hideg futkosott, majd mikor kinyitottam a szemem, kis híján hátravágódtam. Az arcomhoz volt hajolva, az orrunk majdnem összeért… Teljesen zavarba jöttem, ő pedig vigyorogva elpakolta a filceit, majd magára kapta a táskáját. Én is összeszedtem magam, meg az mp4-em majd mielőtt még elindultam volna a padra meredtem. „Örülök, hogy megismerkedtünk” ez volt odaírva, meg még egy telefonszám. Mikor felpillantottam, Ő már sehol sem volt, így csalódottan, bár picit izgatottan a padra firkantottam az enyémet, az övét pedig bemásoltam a telefonomba.

-       Júúúj – csapta össze lelkesen a kezét Dori. – És? Randiztatok?

-       Várj – nevettem fel. – Most akarom mondani. Tudni kell a péntekről, hogy hivatalos bulinap. Lipcse összes tinije összegyűlik a falu egyetlen kis szórakozóhelyén és hatalmas bulit csapnak. Sikerült anyutól kikönyörögni, hogy most az egyszer hadd mennyek én is, így Emesével nekivágtunk az éjszakának. Én még rosszabb voltam nálad is – veregettem hátba, egy hatalmas vigyorral.

-       Mi? – nézett rám értetlenül.

-       Képes voltam két órán át, vagy akár több ideig csak készülődni. Most is így volt. Felvettem egy kis, kihívó topot, meg egy minit. Anya alig akart elengedni… - emlékeztem vissza nevetve.

-       Te? Te minibe? – csodálkozott Dori.

-       Igen, én – bólintottam. – Tehát Emesével elindultunk, ő is eléggé kirittyentette magát. A helyszínre érve kicsit megszeppentünk, látva, hogy mekkora nagy a tömeg és hát… Én már messziről kiszúrtam a tömegben Tomot. A zene kiszűrődött, de még nem engedtek be minket. Majd mikor kilencet ütött a közeli templom, a tömeg megindult és bezúdultunk a buli helyszínére. Barátságos kis hely volt, ráadásul olcsó is. Tehát bementünk, szememmel Tomot követtem, de Emese elrángatott innivalóért, így elvesztettem. A pultnál gyülekeztek az emberek, az élet már pezsgett a táncparketten, Emese pedig valami hipererőset rendelt nekünk. Mikor kiadták, valaki megbökött, s mikor hátra fordultam, azt hittem kiborítom azt a löttyöt.

-       Várj! Hadd találjam ki – vágott gondolkodó arcot Dori. –Apa volt!

-       Hát lányom, ha így nyernél az ötös lottón – nevettem fel. – De igen, ő volt.

-       „Szia Al!” – köszönt, majd a kezembe nyomott 4 Eurót. – „Te közelebb vagy, vennél nekem két redbullt, meg egy sört?”

-       „Persze” – szerintem tök megalázó volt, hogy engem ugráltatott, de megvettem neki, ő pedig az én italomra vigyázott. – „Tessék.”

-       „Köszi, egy tündér vagy!” – cseréltünk italt. – „Nem erős ez neked?”

-       „Azt se tudom mi ez… De ne!” – emeltem fel a kezem, mielőtt megszólalhatott volna. – „Jobb ha nem tudom” –csak felnevetett, majd megkérdezte, hogy nem ülünk-e le hozzájuk.

-       Hozzájuk? – vágott közbe Dori. – Bill bácsi is ott volt?

-       Hát persze – kacsintottam. – Mellesleg Emesével jártak is pár évet, de végül szakítottak. Na, nem ez a lényeg, tehát… Megittam azt a vackot, egyből éreztem, hogy hatott. Az est fele kimaradt, mert hát sikerült úgy berúgnom, hogy Em-nek kellett hazacipelnie. De arra emlékszem, meg Emese is mesélte, hogy egész este Tommal táncoltam. A hétvégét álmodozással töltöttem a szobámba. Na nem csak azért, mert teljesen beleestem apádba… Egy hetes szobafogságot kaptam… A hétfőt alig vártam, hogy újra láthassam, de azt sem tudtam, hogy az iskola melyik részén van a tantermük. Nem tudom, hogyan, de hétfőn nem késtem el, így Big se pattogott. Pedig legbelül menni akartam volna büntibe, hátha ott majd megtalálom. Csak tudod az aggasztott, hogy tudtam, valamikor el fog menni, aztán magántanárhoz fog járni. A szerdai nap húzósan indult. Húgomat nekem kellett óvodába vinni, így természetes, hogy elkéstem Big órájáról. Csakhogy igazolásom is volt!

-       „Elnézést tanárnő, de húgom óvodába kellett vinnem és…” – kezdtem, de a szavamba vágott.

-       „Nem édesanyádnak kéne erről gondoskodnia?” – gondolhatod ezek után teljesen bepipultam.

-       „Anyámnak közbejött valami, de itt az igazolás” – majd szó szerint levágtam elé az ellenőrzőm, ő pedig alaposan megvizsgálta.

-       „Ez nem anyád aláírása” – szólalt meg, mikor már leültem. Az egész osztály felém fordult, én meg paprikavörös arccal felálltam.

-       Júj… - fogta be a fülét Dori. – Ne hogy azt mond, hogy nekiestél a tanárnak…

-       Hát…:

-       „Ha alaposabban megnézné, és visszalapozna, anyám évek óta így írja alá az ellenőrzőm!”

-       „Ne merj velem így beszélni, te hazug taknyos!” – ordítozott. – „Jössz ide az első padba és írsz nekem egy kétoldalas dolgozatot a pun háborúról!”

-       „Vegye már fel a szemüvegét!” – ordítottam én is.

-       „Gyere ide!” – a kezembe nyomta a dolgozat papírt én meg ráírtam a nevem és visszaadtam neki. Tudtam az anyagot, de annyira remegtem a dühtől, hogy egy szót se tudtam volna leírni. Önelégült mosollyal elvette, és egy hatalmas egyest firkált rá, majd elém dobta. Én meg fogtam és millió kis darabra téptem, majd hozzávágtam és mielőtt lecsaphatott volna az ellenőrzőmre, felvettem az asztalról és a képébe röhögtem. – „Takarodj innen kifele, az igazgatóhoz, te kis büdös…” – én meg röhögve kinyitottam az ajtót.

-       „Szíves örömest, vén banya!” – majd teljes erőből bevágtam az ajtót. Az igazgató kivételesen velem értett egyet és megígérte, hogy beszél a tanárnővel. Nem kaptam meg az egyest, ráadásul ezentúl nem kellett Big tanárnővel történelmet tanulnom, de a büntetésre be kellett mennem, mert (bár én nem vettem észre) kitörtem az ajtóból az üveget.

-       Te aztán jól megmondtad, anya! – fetrengett az ágyon a nevetéstől lányom. – Én is ezt fogom legközelebb a…

-       Na-na! Szó sem lehet róla! A te tanárod teljesen más, mint ez a Big volt – csalódott arccal hátradőlt az ágyon, tovább lapozva a fotóalbumot én pedig onnan folytattam, hogy büntetésbe küldtek: - Alig voltak most délután büntetésben, Ő se volt ott. Leültem oda, ahova mindig is szoktam, majd megnéztem, hogy levakarták-e már a tegeit. És csodák csodájára mind ott volt. Még az én telefonszámom is! Alatta egy új üzenet virított: „Irtó jól néztél ki a buliban, jó volt veled táncolni!”. Kis híján felsikítottam, majd elővettem a vörös filcem és lázasan nekikezdtem a válasznak. Csakhogy nem tudtam, pontosan mit írjak, így végül csak ez a pár szó került az asztalra: „Köszi, én is jól éreztem magam!”Az elkövetkező napokban úgy éreztem, hogy kialakult Tom és én köztem valami, de hamar rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. Minden nap más lánnyal láttam együtt és ezt nem tudtam hova rakni. Abban a korban apád nagyon nagy nőcsábász volt, a lányok imádták őt. Nagyon sokáig ment ez így, úgy gondoltam, már el is felejtett, így én is megpróbáltam továbblépni rajta. Pár héttel később, rajtakaptak, hogy a hátsó udvaron cigizem, így természetesen jött délutánra a szokásos ügyelet. Csak reménykedtem benne, hogy ő nem lesz ott és szerencsére nem is volt. Mikor a padot megláttam… Tele volt üzenetekkel. Hárommal is… „Mikor találkozunk újra?... Megharagudtál rám?... Holnap buli?” A dátumokat is odaírta, s láttam, hogy a mai péntekre gondol. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyek-e, meg hát anya úgy se engedett volna a büntetés miatt. Arra azért kíváncsi voltam, hogy mit akarhat tőlem, így a „bezártság” alatt sikerült egy tervet kitalálnom. Emeséhez anya bármikor elengedett, így csak annyi volt a teendőm, hogy felhívjam barátnőm, segítene-e. Este kilenckor izgatottan álltam be a tömegbe, mobilom zsebemben lapult, hogy ha bármi van, Emese riasszon. Ahogy az előre várható volt, anyu elengedett Emeséhez, nekem csak onnan kellett meglógni.

-       És ott volt? – Dori izgatottan felült az ágyon.

-       Igen, ott volt. Beszélgettünk és táncoltunk, majd elkísért Emeséhez.

-       Fogadjunk, hogy megáltatok a kerítésnél, apu elmondta, mennyire jó volt az éjszaka, milyen csinos vagy és lesmárolt!

-       Hát… Látom kiismerted apádat…

-       Tudtam! – bokszolt vidáman a levegőbe. – Utána már jártatok?

-       Nem… De várj… Tehát megcsókolt, mondanom sem kell, hogy ő tudott a világon a legjobban csókolni. Puha ajkak, meg a piercing is… Tudta, mikor mit kell bevetni. Először csak ízlelgetett, majd szenvedélyesre váltott. Ekkor kapcsoltam, hogy te jó ég, mit csinálok és pofon vágtam.

-       „Ezt most… miért?” – kérdezte döbbenten. – „Azt hittem akarod…”

-       „Nem, nem akarok egy egyéjszakás kaland lenni!” – karbatettem a kezem. – „Szóval csak erre ment ki a játék?” – ő meg nem szólt semmit, csak vigyorogva megcsóválta a fejét.

-       „Meg fogod bánni…”

-       „Már most megbántam, hogy akkor tüzet adtam neked!” – ordítottam vele, aztán dühösen becsörtettem Emeséjék kertjébe.

-       „Várj!” – kiáltott utánam, de én nem álltam meg. – „Holnaptól, már magántanárom lesz!” – megtorpantam és hirtelen fordult egyet minden. Bár haragudtam rá, szerettem, nagyon is. Nyeltem egy hatalmasat, majd nyugodtan besétáltam a házba…

-       És mi volt…? Találkoztatok még?

-       Amikor végzős voltam… nos az utolsó napon belógtam az ügyeleti terembe, hogy örökre emlékezzek az üzeneteire. Szokásos búcsúzkodós jelenet: végigsimítottam a padon, majd elolvastam az üzeneteket. De… Volt egy utolsó… Úgy tűnt, ő is belóghatott, mert a dátum szerint három nappal az érettségim előtt írta, pontban éjfélkor…

-       És mi volt, anya?

-       Csak pár szó, de az is elég volt, hogy felkeressem és együtt legyünk addig, amíg az élet megengedte nekünk. Csak ennyi…: „Ne haragudj, szeretlek!”