Délután fog kiderülni a vizsgálat eredménye nagyon ideged lettem féltem az eredménytől azt vártam legyek már túl rajta, de attól is ha véletlen valami betegséget állapítanak meg én abba bele hallok. Nem tudom mit fogok tenni. Némán baktattunk vissza a szobámba nem tudtam egy szót se szólni. A folyóson ott állt egy jó pár ember nekem fel se tűnt, de mikor pár fényképezőgép kattant és néhány újságíró felém jött, hogy faggasson akkor kétségbe estem. Most mit fogok mondani nem akarom, hogy az egész ország tudjon róla. De már pár tévés is ott volt csak vettem egy mély levegőt és némán a tömegen keresztül próbáltam bejutni a csendes szobába.

Nyilatkozna? , Mi az oka, hogy összeestél a színpadon? Nyilatkoznál evvel kapcsoltba?, Nándi nem nyilatkoznál?, Igaz az a pletyka, hogy terhes?...

Halottam ezt a kérdést itt megint eleredt a könnyeim és berohantam a szobába az ágyra vágodva. Nem lehet igaz nem gondoltam, hogy az ember sikeres akkor már ennyi mindent ki tudnak deríteni. Nem akarom, hogy az egész ország sajnáljon engem nem akarom, hogy együtt érezzenek velem akik nem is ismernek. Nekem most a szeretteimre van szükségem. Senki másra. Tűnjenek már innen a fejemre raktam a párnát, hogy ne halljam a kinti zsivajt. Majd megint egy ajtónyitódás hallatszott. Felültem, mert tudtam hogy Nándi az. De még itt volt a banda többi tagja is Dávid meg Timi is, meg Attila. Ő volt az első aki megölelgetet, annyira szükségem volt már rá is a szeretette a barátsága.

-          Nándi szólt, hogy mi van veled! Sajnálom! – simogatta meg az arcomat

-          De ők honnan tudhatták meg? – néztem könnyes szemekkel Dávidra

-          Az egyik nővérke kotyogta el, hogy mi a szitu! Már ki is rúgták mert megszegte a titoktartási szabályt.

-          De úgy nem kell…

-          Nem, nem nyilatkozunk semmit. Most meg már intézkedtek, és mindjárt elküldik őket! Meg szólni akartam, hogy elhalasztjuk a koncerteket, és ha már erősnek érzed magad csak akkor folytatjuk! De én megyek is próbálom elsimítani az ügyet – puszilt meg és el is viharzott

-          Komolyan az ember már nem bízhat senki be!

-          Hát nem… - töröltem le a könnyeimet

-          Fiúk beszélhetnék négy szemközt Roxival?

-          Persze!

-          Addig elmegyünk valami kaját venni? Mit hozzak neked?

-          Mindegy!

    Megvártuk míg mindegyik kimegy a szobából és leült mellém az ágyra. Először is megölelt, hogy megmutassa velem együtt érez. Majd picit eltávolodott tőlem és a szemembe nézett.

-          Hidd el tudom milyen érzés! Még soha senkinek nem mondtam el, de én is át éltem már ezt. De én tudtam róla, hogy terhes vagyok és már 3 hónapos volt. Picit látszott a hasamon egy kis gömbölyödött. – nézett le a hasára – De elvetéltem és nagyon nehéz volt. Feldolgoznom a srác ott hagyott engem, mert neki még nem mondtam a terhességről és miután ez kiderült nem láttam soha. A szüleim segítettek átvészelni ezt az időszakot. Befordultam és nem lehetett velem beszélni, de rájöttem, ha ezt csinálom akkor soha nem lesz lehetőségem egy srácot találni akivel esetleg együtt élhetek és gyereket vállalhattunk. De most megtaláltam a szerelmem és nagyon boldog vagyok. Néha eszembe jut, hogy már lehetne egy 2 éves gyerekem, de ezt a sors akarta. Most lehet egyedül nevelném.

-          … én attól félek, hogy kiderül nem lehet gyerekem! – nyögtem ki és megint eleredt a könnyeim -  Félek, hogy akkor már nem kellek Nándinak.

-          Látszik rajt is, hogy megviselte és Imi is mondta mert beszélgettek erről. De azt is mondta, hogy akár mi történjen ő mindig veled marad!

-          De mi van ha….

-          Mikor tudod meg?

-          Délután. Itt maradtok ti is legalább hamarabb eltelik az idő

-          Persze ez természetes! Próbálj meg egy picit meg feledkezni róla és hidd el nem fog elhagyni Nándi! Ő szeret téged és törődik veled!

-          Nem tudom mit fogok csinálni ha kiderül, hogy nem lehet többet gyerekem!

-          Beszéltetek már róla?

-          Igen és azt mondta, hogy akkor örökbe fogadunk egy és azt neveljük közösen, de én nem szeretném azt!

-          Roxi ne gondol ilyenekre. De csodálom milyen felnőttesen tudod kezelni pedig még csak 17 éves vagy. Én is 17 éves voltam és mikor kiderült hisztiztem és mindent a földhöz vágtam. Kétségbe beestem. Féltem az egésztől. Úgy fogtam föl mint ha beteg lennék. De mikor elvesztettem akkor jöttem rá mekkora veszteség ért. De egy jobb hír képzeld tegnap találkoztam az egyik ismerősömmel és ő mesélte. Hogy találkozott Áronnal állítólag össze jött valami csajjal. Egy hét tán derült ki amikor az ágy fele tartottak, hogy a csajjal nem stimmel valami!

-          Mi?

-          Hát… a lány nem is lány volt ha nem fiú csak átoperáltatta magát!

-          Komoly?

-          Aha! – mosolygott

-          Megérdemelte! – mosolyogtam én is – eltudom képzelni milyen fejet vághatott!

Akkor tört elő belőlem a nevetés 2 nap után először megfeledkeztem a gondjaimról és tudtam egy igazán jót nevetni. Jó más kárán, de megérdemelte. Akkor értek vissza a srácok is mikor meglátták, hogy mind ketten nevettünk Nándinak is most hagyta el először egy mosoly az arcát.

-          Köszönöm! – mosolyogtam rá

-          Semmiség gondoltam ezt elmondom neked!

 Kopogtak az ajtón majd lassan nyílt ki és egy olyan személy lépett be rajta aki miatt megint mosoly ült ki az arcomra. Már 3 hete nem láttam mert kimet külföldre dolgozni. A csajjal akit karácsony előtt megismert nagyon jó kijönnek jó egy picit haragudtam a lányra mert miatta ment ki Olaszországba. De ő is már felnőtt nem várhatom el tőle, hogy mindig velem maradjon. De egy teljesen kiegyensúlyozott srác lépett be akin tényleg látszik, hogy kint boldog.

-          Szia Húgi! – mosolygott ő is

-          Milán! – ugrottam a nyakába – Nem hiszem el!

-          Halottam mi történt és tudtam, hogy haza kell jönnöm!

-          Jól tetted nagyon hiányzol nekem! – lógtam a nyakába

Nem is a bánattól hanem attól, hogy itt van mellettem és képes volt ide utazni könnyek indultak el a szememből!

 ---------------------------------------

Leültem az ágyra Nándinak dőlve, az ágy végébe pedig bátyám foglalt helyett. Nem tudom valamilyen szinten bátyám jelenlét picit elfelejtette a gondolataimat a vetélésről és a vizsgálat eredményéről.

Szerintem mi kimegyünk addig! - lökte oldalba a fiúkat

JA persze igen!

Elmegyünk kávézni! Nektek is hozzunk?

Léci igen! Nekem tejjel, Nándinak tejjel és cukorral, bátyámnak meg csak cukorral!

Jól van!

Meg várta bátyám még mindenki ki megy az ajtón és becsukják. Majd utána fordult felénk.

-          Hogy vagy?

-          Hát elégé megviselt, de most inkább félek! A vizsgálat miatt! – Zsolti erősebben megölelt

-          Tudtam, hogy haza kell jönnöm amikor Anya föl hívott és elmesélt mindent szedetem a cuccomat és jöttem!

-          Meddig maradsz?

-          1 hétig, de itt van Viki is?

-          Itt a korházba?

-          Igen kint van a kocsiba!

-          De miért nem jött be?

-          Tudom, hogy nem csíped!

-          Jó nem nagyon kedveltem, de azért mert elvette tőlem az imádott bátyámat! De most már bele törődtem! Szóljál neki nyugodtan!

-          Jól van! – mosolygott bátyám és egy puszit nyomott az arcomra – Köszi!  

Ahogy kiment megint lefogyott a mosoly az arcomról mintha megint eszembe jutott a vizsgálat eredménye.

-          Jó volt újra látni téged mosolyogni! Picit jobban vagy már úgye?

-          Igen csak félek nagyon!

-          Nem lesz gond! Nyugi ketten átvészeljük! Ezért is gondoltam, mert tudom félsz attól, hogy elhagylak ha kiderül van valami és én szeretném neked be bizonyítni, hogy mennyire szeretlek és akár mi történjen én melletted fogok maradni. – a zsebébe nyúlt és egy dobozkát vett ki belőle – Nem ilyen helyen gondoltam, hogy oda adom, de most van itt az alkalom. Hidd el soha nem akarlak elveszíteni! – kinyitotta a dobozt és ez egy gyűrő volt benne

-          Ezt vehetem eljegyzési gyűrűnek!

-          Igen, de még a házassággal rá érünk! Vagy amikor te akarod!

-          Köszönöm! – csókoltam meg – A házassággal még rá érünk! – mosolyogtam

-          Most már elhiszed, hogy csak is csak is téged szeretlek a legjobban és soha nem akarlak elhagyni!

-          Elhiszem! – karoltam át a nyakát és megint megcsókoltam

A csókunkat az orvos szakította félbe a kezében papírok voltak és tudtam az ő kezébe van a sorosom…

34. fejezet

 VÉLEMÉNY